Ingyenes internetes kurzust ajándékoz Finnország az EU polgárainak

2019.12.17. 18:30

Ingyenes internetes kurzuson ismerteti meg a mesterséges intelligenciát az EU-polgáraival Finnország

December végéig Finnország látja el az Európai Unió elnöki tisztét, ebből az alkalomból döntött úgy a világ legfiatalabb miniszterelnöke, a 34 éves Sanna Marin vezette finn kormány, hogy

egy kevésbé hagyományos ajándékot ad az unió valamennyi polgárának.

Azt tervezi, hogy az EU polgárainak egy százalékát, mintegy ötmillió embert megismertet az mesterséges intelligencia gyakorlati előnyeivel egy internetes kurzus keretében, ráadásul az unió tagállamainak valamennyi nyelvén. 

Forrás: AFP/Carsten Koall

A finn kormány e célból összefogott a Helsinki Egyetemmel, az ország legrégebbi oktatási intézményével és a Reaktor nevű, finnországi székhelyű technológiai tanácsadó céggel.
Teemu Roos, a Helsinki Egyetem számítógép-tudományi tanszékének adjunktusa elmondta, hogy a mintegy kétmillió dollárba kerülő projekt egy "polgári kurzus a mesterséges intelligenciáról, hogy az emberek képesek legyenek megbirkózni a széles körben terjedő digitalizációval és a lehetőségekkel például a munkaerőpiacon és más területeken".
A kurzus alapvető koncepciókat ismertet meg, nem akar mélyebb terültekre, mint például a kódolás hatolni - tette hozzá.

A finn kormány finanszírozza a kurzust minden EU-polgár számára

"Hatalmas lehetőségeink vannak Európában, de nagyon kevés a befektetés a mesterséges intelligenciába. A kontinens éles versenyben van e területen olyan digitális óriásokkal, mint Kína és az Egyesült Államok - magyarázta.
Timo Harakka, finn közlekedési és kommunikációs miniszter a múlt héten kijelentette, hogy hazája fel akarja ruházni az EU-polgárait digitális szakértelemmel a jövőre, Európa digitális vezető szerepének akar lökést adni.

Forrás: Science Photo Library/SERGII IAREMENKO/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Sergii Iaremenko/Science Photo L

A projektet a finn gazdasági és munkaügyi minisztérium finanszírozza, és illetékesek hangsúlyozták, hogy a kurzus mindenkinek szól, legyen bármilyen korú, végzettségű és dolgozzon bármely területen.
A mesterséges intelligencia elemei címmel a Helsinki Egyetemen 2018-ban indított kurzus az intézmény legnépszerűbb tantárgya - közölte Ross.
(Forrás: MTI)