Rezisztenssé váltak a maláriaszúnyogok a rovarirtó szerekkel szemben

szúnyog, szúnyogháló
A hálót rovarölő szerrel vonják be
Vágólapra másolva!
A világ számos országában terjed a malária járvány; a betegség kórokozóit a fertőzött szúnyogok terjesztik. Kettő fajuk ráadásul időközben kifejlesztett egyfajta rezisztenciát a rovarirtó szerekkel szemben. Aggodalomra azonban még sincs ok: a kutatók ugyanis megtalálták a megoldást.
Vágólapra másolva!

A maláriaszúnyogok évente 300-500 millió maláriás fertőzést okoznak, és 1-3 millió halálos áldozatot szednek. A fertőződés ellen elsősorban gyógyszerekkel lehet védekezni, de nem ez az egyetlen megoldás. Két fajuk, az Anopheles gambiae és az Anopheles coluzzii ráadásul rezisztenciát mutat a rovarölő szerekkel szemben. Nyugat-Afrikában leginkább ezek a rovarok felelősek a malária járványokért.

A Liverpool Trópusi Orvostudományi Iskola (LSTM) kutatói szerint az ellenálló képesség ténye akár „évtizedekre" is visszavetheti a betegség elleni küzdelmet.

Maláriaszúnyog (Anopheles). Forrás: Wikimedia Commons

– magyarázta Dr. Victoria Ingham, a Nature tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője. – Alapvető fontosságú, hogy megértsük és gyengítsük a szúnyogpopulációk rezisztenciáját, mert ez a jelenség egy újfajta megoldást kíván tőlünk arra vonatkozóan, hogy a szúnyogok ne tudják terjeszteni a fertőzés kórokozóit.

Hozzátette: új és kreatív módszerekre van szükség, hogy elpusztítsuk ezeket a parazitákat.

Ebben pedig speciális szúnyoghálók (és ágyhálók) segíthetnek, amiket a kutatók rovarölő szerrel vonnának be, amely elektrosztatikusan ragad rá a moszkitókra.

A rovar ugyanis az esetek döntő többségében közvetlenül érintkezik azzal, ami miatt kitűnő, potenciális megoldást jelenthet.

A hálót rovarölő szerrel vonják be Forrás: CC0 Public Domain

A cél egy olyan szer kifejlesztése volt, ami közvetlenül lép kölcsönhatásba a szúnyog szervezetével, így semlegesítve a rovarirtó szerekkel szemben kialakult, eddig hatékonynak bizonyult ellenálló képességet. A legújabb kutatási eredmények alapján ezeket

a szúnyoghálókat úgynevezett szinergikus piperonil-butoxiddal (PBO) és piretroidokkal vonnák be.

Előbbi egy, a rovarirtó szerek hatását fokozó szer a mezőgazdaságban, állatorvoslásban és a háztartásban; míg utóbbi molekulái a rovarokra való szelektív toxicitás és hatékonyság miatt vehetik fel eredményesen a harcot a malária fertőzés terjedése ellen.