Óriási ballonok emelik majd ki a vízből a legendás magyar gőzöst

Szőke Tisza
Szeged, 2012. március 1. A megsüllyedt Szőke Tisza hajó a Szeged-tápéi téli kikötőben. Feltehetően az olvadó jég nyomta be a 95 éves, egykor diszkóhajóként is üzemelő gőzhajó elkorrodálódott oldallemezét, kajütablakain beömlött a víz, s ennek következtében a műemlékké nyilvánított jármű megbillent. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Hamarosan elkezdik a Szőke Tisza kiemelését: a legnagyobb magyar lapátkerekes gőzhajó roncsait óriási ballonok segítségével emelik ki - olvasható a KÉSZ Csoport pénteki közleményében.
Vágólapra másolva!

Mint írják, az egykori magyar luxusgőzös kiemelése több hónapos technikai felkészülés után kezdődhet el, a hajótest kiemelését heteken belül kezdi el a KÉSZ Csoportba tartozó MA-HARD Vízépítő Kft.

A szakemberek októberben hozták felszínre a még 2012-ben elsüllyedt roncsot,

azóta zajlott a tervezés, a terület előkészítése és a szükséges eszközök gyártása.

A megsüllyedt Szőke Tisza hajó a Szeged-tápéi téli kikötőben 2012-ben Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Jelenleg a Tisza Szeged melletti részén úszó hajótest köré vízforgató rendszert telepítettek, hogy a kialakuló jégréteg ne okozhasson további károkat a hajótestben, és ne akadályozza a téli mentőakciót.

A földmunkák mostanra elkészültek, jelenleg a bekötési pontok kialakítása zajlik a hajótestben és a parton.

Ballonokkal emelik ki

A látványos kiemelést 15 darab, egyenként akár 80 tonna teherbírású, 10 méter hosszú és 1,5 méter átmérőjű, felfújható ballonnal végzik majd, ezek a hajó alatt gördülve segítik a partra vételt.

A közleményben Heizler Tamást, a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetőjét, a Hajózásért Alapítvány egyik kurátorát idézik, aki elmondta, hogy a ballonokat külön erre a célra gyárttatták,

hiszen a 300 tonna súlyúra becsült, csaknem 80 méter hosszú,

erősen megrongálódott hajótest egyenletes alátámasztása nagyon speciális felkészültséget igényel.

A mintegy 2 kilométernyi kötélzet egyedi darabjainak gyártása is befejeződött, így a további előkészületek az időjárástól függően mintegy két hetet vesznek még igénybe.

– mondta.

A szegedi városkép része volt

A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amelyet kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember.

Az alapítvány bízta meg a MA-HARD Vízépítő Kft.-t, hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére. Tavaly októberében a vízállás lehetővé tette, hogy a 2012-ben elsüllyedt hajót a felszínre hozzák, a mentés előkészületei azóta zajlanak.

A lapátkerekes gőzhajót a Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében építették 1917-ben; 1919-től a SAS, 1930 és 1944 között a Szent Imre, később a Felszabadulás, végül a Szőke Tisza nevet viselte.

1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött

és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált.