III. András hirtelen halálával halt ki végleg az Árpád-ház férfiága

2020.01.14. 21:54

A magyar középkori történelem első nagy dinasztiája, az Árpád-ház, III. András király Budán, 1301. január 14-én bekövetkezett hirtelen halálával férfiágon végleg kihalt. A kortársak közül sokan meggyőződéssel vallották, hogy a Velencében felnevelkedett III. András, akit a tartományurak kompromisszuma juttatott a trónra, valójában nem is Árpád vérvonalából származik, és e nagy dinasztia már 1290-ben, az excentrikus és kiszámíthatatlan IV. (Kun) László halálával kihalt. A történészek többségi álláspontja szerint azonban III. András, e jó szándékú és sokra hivatott király, aki reformjaival lefektette a 14. századi aranykorhoz vezető rendi társadalom közjogi alapjait, kétségtelen, hogy az Árpád-ház utolsó koronás királyának tekintendő.

„Meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt."
(Ákos-nembéli István nádor, a király haláláról)

 A király hirtelen jött rejtélyes halála nagy csapás volt az ország számára

1301. január 14. fagyos, borongós napján szörnyű és hihetetlennek hangzó hír terjedt szét futótűzszerű gyorsasággal a királyi székhely, Buda polgárai között; az uralkodót, III. Andrást, aki előző nap még adománytétel céljából fogadta a Margit-szigeti (a középkorban Nyulak szigete) apácákat, halva találták királyi lakosztályában.

A hírrel egyidejűleg szárnyra kapott pletykák szerint az uralkodót megmérgezték, csakúgy, mint egy hónappal korábban az által rajongva szeretett Tomasina anyakirálynét.

Az utolsó Árpád-házi király, III. András portréjaForrás: Wikimedia Commons

III. András rejtélyes, hirtelen jött halála nagy csapás volt az ország számára, mert az uralkodó részéről csaknem egy évtizednyi küzdelmes fáradozással megteremtett belső béke hirtelen semmivé foszlott. III. András halála után nyomban kitört az utódlásért vívott és hosszú évekig elhúzódó trónviszály, a magyar középkori történelem egyik legsúlyosabb válsága,

ami mély anarchiába taszította az országot.

De ki is volt valójában a nagy múltú Árpád-házi dinasztia utolsó koronás sarja?

III. Andrást 1290-ben koronázták magyar királlyáForrás: Pinterest

III. András pontos születési dátuma nem ismert, 1265 körül láthatta meg a napvilágot Velencében,

István herceg, valamint egy előkelő velencei család sarja, Morosini Tomasiana gyermekeként.

Apja, „utószülött" István, II. András harmadik feleségétől, az ellenséges légkör miatt a budai udvarból elmenekülni kényszerült Estei Beatrixtól származott, aki a király halála után hozta világra gyermekét. (Ezért is viselte István herceg az „utószülött" előnevet.)

II. András színezett portréja a Thúróczi-krónika 1488-as brünni kiadásábanForrás: Wikimedia Commons

A Budán terjengő gonosz pletykák szerint Istvánnak nem is az idős és ekkor már beteges II. András, hanem a királynéval a kulisszák mögött titkos viszonyt ápoló udvari főúr, Apodfia Dénes volt a vérszerinti apja.

1241-ben Batu kán mongol hadai törtek rá az országraForrás: YouTube

II. András utóda, az 1241-es mongol invázió után az országot újjáépítő IV. Béla nem ismerte el testvérének István herceget, akiről a korabeli Magyarországon emiatt az a szóbeszéd járta, hogy nem is valódi herceg, mert az ereiben nem királyi vér csörgedezik.

IV. Béla a Képes KrónikábanForrás: Wikimedia Commons

A Velencében élő István azonban igazi Árpád-házi leszármazottnak tartotta magát,

ezért is adta az András nevet az 1265 körül megszületett fiának, akinek az 1271-ben kelt végrendeletében a „Szlavónia hercege" címet adományozta. A Morosini családban felcseperedő Andrásra Velencében úgy tekintettek mint királyi sarjra, és a magyar trón várományosára.

 Sokáig esély sem látszott arra, hogy trónra kerüljön

Mindezek ellenére hosszú ideig úgy tűnt, hogy Andrásnak vajmi kevés esélye lesz arra, hogy Szent István trónjára ülhessen.

A 13. században a királyi hatalom a korábbi mértéktelen birtokadományozások miatt jelentősen meggyengült, az ország politikájában pedig egyre inkább a mérhetetlenül gazdag és befolyásos tartományurak, a bárók vitték a prímet az udvarral szemben.

IV. Béla Túróczi krónikájának augsburgi kiadásábólForrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

IV. Béla az uralkodása alatt számos törvénnyel igyekezett helyreállítani a központi hatalom tekintélyét, és átmenetileg sikerült is megszilárdítania a korona helyzetét, de a király 1270. május 3-án bekövetkezett halála után az őt követő fia, V. István rövid uralkodása alatt ismét kiújult a belviszály, ami a különc, akaratos és kezelhetetlen IV. (Kun) László 1272-ben történt trónra lépése után valódi anarchiává fajult.

V. István megkoronázása a Képes KrónikábanForrás: Wikimedia Commons

IV. László uralma idején a tartományurak kezéből kicsúszott az udvar szájába még korábban tett zabla, a kunok felé forduló, és egyfajta pogány reneszánszról álmodozó kiszámíthatatlan uralkodóval szemben pedig egyre tehetetlenebbé váltak.

IV. László kun öltözékben. Miniatúra a Képes KrónikábólForrás: Wikipedia

Ezért megpróbáltak ellenkirályt választatni, hogy letaszítsák a trónról a számukra kezelhetetlen, és egyre inkább valamiféle keleti sztyeppei despotaként uralkodó királyt. Amikor IV. László öccse, a potenciális ellenjelöltként számon tartott András 1278-ban meghalt,

a főurak figyelme a másik, Velencében élő András felé fordult.

Noha az Árpád-házi királyok hatalma a 13. századra jelentősen meggyengült, senki fejében sem fordult meg, hogy ne e dinasztiából kerüljön ki a mindenkori koronás király.

III. András egy 17. századi rézmetszetenForrás: Wikimedia Commons

András herceg Kun László uralma alatt a főurak meghívására kétszer is Magyarországra utazott, de második alkalommal, 1290 nyarán Arnold comes (gróf) zalai várúr lefogatta, és kiadta Habsburg Albert osztrák hercegnek. Albert, aki maga is kacérkodott a magyar trón megszerzésének gondolatával,

azért vetette fogságba Andrást, mert úgy vélte, hogy ezzel sikerült kiiktatnia az egyik potenciális riválisát.

IV. László 1290. július 10-én történt meggyilkolásának híre ezért Bécsben érte az Albert kényszerű „vendégszeretetét" élvező András herceget.

Habsburg AlbertForrás: Wikimedia Commons

A számos kérdésben mélyen megosztott magyar főrendek egyvalamiben sziklaszilárdan egyetértettek: nem akarták sem Albertet, sem pedig más idegen uralkodót a magyar trónon látni.

Ezért a magyar politikai élet összes befolyásos képviselője meglepő könnyedséggel felülemelkedett az András származásával kapcsolatos híreszteléseken, és egységesen kiálltak királlyá koronázása mellett.

A Szent Korona és a magyar koronázási jelvények az OrszágházbanFotó: Tuba Zoltán [origo]

Ez a látszólagos egység persze más és más hátsó szándékot rejtett az urak részéről.

A bárók azt remélték, hogy András a lekötelezettjükké válik, ha hozzásegítik a trónhoz, a klérus és a köznemesi párt pedig azért támogatta királlyá választását, mert tőle várták a tartományurak hatalmának megzabolázását, és saját befolyásuk kiterjesztését.

 Fogságból szöktették meg a koronázásra

A királyjelölt András herceget Lodomér érsek megbízásából két szerzetes kalandos körülmények között szöktette meg Habsburg Albert bécsi fogságából, ahonnan egyenesen Székesfehérvárra mentek. 1290. július 23-án Andrást felkenték, és a Szent Koronával Magyarország királyává koronázták.

Lodomér érsek, III. András egyik legbizalmasabb tanácsadójának korabeli függőpecsétjeForrás: Wikimedia Commons

Ez volt a magyar királykoronázások történetében az első olyan alkalom, amikor a szertartás új mozzanataként az uralkodónak esküt kellett tennie a hitlevélre, amely szerint az egyház hű fia lesz, üldözi az ország rablóit és gyújtogatóit, gyarapítja Magyarországot és visszafoglalja elfoglalt részeit.

A koronázóváros, Székesfehérvár középkori látképe egy későbbi festményenForrás: Wikimedia Commons

András az elődeitől cseppet sem irigylésre méltó súlyos helyzetet örökölt. Szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy az ország jelentős része valójában nem is a király,

hanem a mérhetetlen hatalmú tartományurak kezében van,

akik az udvartól sokszor független önálló politikát folytattak. III. András nem rendelkezett számottevő hadsereggel sem, a főurak túlhatalmával szemben ezért egyedül a klérusra és a köznemességre támaszkodhatott.

Az utolsó Árpád-házi király, III. András portréja a Thúróczi-krónika 1488-as kiadásábanForrás: Wikimedia Commons

András rendkívül taktikusan és kiváló diplomáciai érzékkel látott hozzá hatalma megszilárdításához.

Elérte, hogy az ország legbefolyásosabb bárója, Csák Máté a pártjára álljon, a másik nagyhatalmú oligarchát, Kőszegi Henriket pedig egy ügyes házasságkötéssel tette meg a korona szövetségesévé.

A nemesi előjogokat megfogalmazó Aranybulla függőpecsétje, előlapján II. András király dombornyomott portréjávalForrás: Wikimedia Commons

A központi hatalom újjászervezése során külön előnynek bizonyult, hogy a Velencében nevelkedett király kiválóan ismerte az itáliai kora rendi állammodellt, amelynek magyarországi meghonosításában a nagyobb politikai befolyásra törekvő köznemesség támogatására számíthatott.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

E reformtörekvéseit az 1290 szeptemberében Óbudán megtartott országgyűlésen egy 36 cikkelyből álló törvénybe foglalva fogadtatta el, a főpapság és a köznemesség egyhangú támogatásával,

hiszen András törvénykönyvéből 19 szakasz a főurak túlhatalmának megzabolázásáról szólt.

III. András elrendelte a korábbi birtokadományok felülvizsgálatát is, amelyet a két érsekből, a püspökökből illetve a köznemesség képviselőiből felállított testület volt hivatva elvégezni.

III. András fiatalkorát Velencében élte leForrás: Pinterest

Az országtanács mellé nádort, tárnokmestert alkancellárt és országbírót is választottak, ez utóbbi tisztségek pedig csak a nemesség tanácsának ajánlása alapján vált betölthetővé.

 Megelőzte korát a rendi államszervezet alapjainak lerakásával

Az óbudai országgyűlés végzéseiből a korabeli Európában is egyedülálló módon egy modern, korai rendi államszervezet bontakozott ki, de a törvény rendelkezéseinek a gyakorlatba való átültetése a főurak ellenállása miatt számos kompromisszumra kényszerítette a királyt.

III. András felismerte saját kényes helyzetét, amit politikai bázisának kiszélesítésével próbált megerősíteni, így többek között az 1291. februári gyulafehérvári országgyűlésen. András helyzetét külpolitikai bonyodalmak is nehezítették.

III. András az udvarában (19. századi acélmetszet)Forrás: Pinterest

Amíg Magyarországon mindenki elismerte uralkodói legitimációját, a magyar korona megszerzésében érdekelt külföldi hatalmak ezt viszont a származására hivatkozva kétségbe vonták,

azt állítva, hogy IV. László halálával kihalt az Árpád-ház.

IV. Miklós pápa a Vatikánnak követelte a királyi kinevezés jogát arra hivatkozva, hogy Szent István a pápai államnak ajánlotta fel hűbérül Magyarországot.

IV. Miklós pápa a Vatikánnak követelte a király kinevezésének jogátForrás: Wikimedia Commons

De Habsburg Rudolf német-római császár is „megürült hűbérének" minősítette az országot. Rudolf arra hivatkozott, hogy IV. Béla a mongolok ellen kért katonai támogatás ellenében a császár hűbérébe adta az országot.

A derék Habsburg persze azzal már nem törődött, hogy IV. Béla nem kapott semmiféle katonai támogatást,

ezzel pedig a felajánlása is érvénytelenné vált, és mindenfajta skrupulus nélkül fiának, Albertnek „adományozta" a magyar koronát.

I. (Habsburg) Rudolf német-római császárForrás: Wikimedia Commons

A helyzetet még tovább bonyolította, hogy a nápolyi Anjouk szintén magukat tekintették a Szent Korona jogos várományosának. E sok igény közül a Habsburgoké volt a leginkább fenyegető, ezért III. András elhatározta, hogy fegyverrel veszi el Albert kedvét a magyar korona megszerzésétől.

Albertnek nem állt érdekében a háborúskodás folytatásaForrás: Wikimedia Commons

A király hadaival 1291. július 18-án tört be Ausztria területére,

és Nagyszombat illetve Bécs falai alatt vereséget mért Albert seregére.

Időközben meghalt Habsburg Rudolf, és mivel a német rendek nem akarták Albertet megválasztani császárrá, Albertnek nem állt érdekében a háborúskodás továbbfolytatása. Ezért augusztus 28-án Hainburgnál békét kötött Andrással, amiben kötelezte magát a birtokába került magyar területek és várak visszaadására.

 Kiemelkedő uralkodó volt az Árpád-ház utolsó "aranyágacskája"

András konszolidációs törekvései egészen 1292-ig sikeresnek bizonyultak, de az ezt követő években felerősödött a jogaikat megnyirbáló reformokkal elégedetlen tartományurak ellenállása, akik több pártütést is megkíséreltek III. András eltávolítására.

András ez ellen úgy védekezett, hogy a megosztott főnemesi párt egyes báróit az urak lekenyerezésével maga mellé állította, külpolitikai helyzetét pedig azzal erősítette meg,

 

hogy első felesége halála után az időközben német-római császárrá avanzsált Albert leányát, Ágnest vette nőül.  

 

A középkori Buda látképe Schedel 1493-ban készült VilágkrónikájábanForrás: Wikimedia Commons

Az 1298. augusztusában megtartott pesti országgyűlésen a klérus valamint  a köznemesség ismét kiállt a reformok mellett, és az 1290-es óbudai végzés határozott végrehajtását követelte a királytól, amihez támogatást ígért a bárókkal szemben.

András államszervezeti reformjai sokban hozzájárultak (Anjou) Károly  Róbert  későbbi sikereihezForrás: https://www.origo.hu/tudomany/20150615-magyar-kiralysag-anjou-dinasztia-karoly-robert-szent-korona-lovagkor-budai-kiraly-var-visegrad.html

András 1299-re ismét konszolidálta az ország helyzetét, és - átmenetileg - sikerült leszerelnie az Anjou trónkövetelőket is.

Józan és körültekintő kormányzása alatt mindvégig méltónak bizonyult a magyar Szent Koronára.

 

Forrás: Wikimedia Commons

Hirtelen halála már nem tette lehetővé számára, hogy évtizedes, fáradságos uralkodásának gyümölcseit élvezhesse, de az ő reformjai alapozták meg azt az államrendet, ami a halála utáni trónviszályból győztesen kikerült Anjou-ház uralma alatt elhozta a 14. századi virágkort, a magyar történelem egyik legnagyszerűbb és legfényesebb fejezetét.