60 éve érte el a világtenger legmélyebb pontját a „mélység Kolumbusza”

2020.01.23. 22:36

1960. január 23-án az Egyesült Államok haditengerészete USS Lewis rombolójának fedélzetén tetőpontjára hágott az izgalom. A hídon szorongó tisztek látcsöveikkel a Csendes-óceán tajtékos hullámoktól borzolt kobaltkék felszínét fürkészték. Amikor hirtelen megpillantották a a hullámok hátán hintázó Trieste-II batiszkáfot, száznyi torokból egyszerre harsant fel a harsány éljenzés, mert ezzel bizonyossá vált, hogy a felfedezések történetének egyik legnagyobb kalandja, a világóceán legmélyebb pontjára való lemerülés sikerrel végződött.

Az 1922. július 28-án született Jacques Ernest-Jean Piccard szó szerint a génjeiben hordozta a felfedezői vénát, hiszen apja, Auguste Piccard svájci fizikus azzal írta be nevét a tudománytörténet nagy kalandjainak naplójába, hogy 1930-ban, az általa konstruált túlnyomásos alumínium kapszulában, egy héliummal töltött ballon segítségével első emberként emelkedett fel a sztratoszférába.  

Auguste Piccard svájci fizikus és felfedező volt az első ember, aki a sztratoszférában jártForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Az ifjú Piccard érdeklődése az egyetemi évei alatt fordult az óceánkutatás felé.

A modern oceanográfia nagyon fiatal tudományágnak számít, így nem véletlen, hogy a mélység birodalma számít a Föld utolsó nagy felfedezetlen fehér foltjának. Mindez hatványozottan igaz volt a 20. század derekán.

Jacques Piccard érdeklődése már fiatalon a tengerkutatás felé fordultForrás: Biography Wordpress

Ekkoriban a nagy mélységek világáról még csak annyit tudtunk,

amennyit a kutatóhajókról a mélybe eresztett gyűjtőhálók illetve műszerek megmutattak.

A mélytengeri környezet zord körülményei, az örök sötétség és a rettenetes nyomás miatt az óceáni mélységekbe való lejutás sokáig ugyanolyan megvalósíthatatlan álomnak tűnt, mint a holdutazás.

Mélytengeri korallok és szivacsok a Mariana-árok fenekén. A Project Nekton bizonyította be, hogy még a legnagyobb mélységekben és legzordabb körülmények között is utat tör magának az életForrás: Xinhua

A mélytenger ostromának kezdetei egy vakmerő és kalandvágyó amerikai zoológus illetve tengerkutató, William Beebe nevéhez köthetők.

Beebe munkatársával, Otis Barton-nal együtt egy olyan nyomásálló páncélgömböt konstruált, amelynek belsejében 1930-ban 430 méter mélyre sikerült leereszkedniük a Bermudáknál.

A tudós zoológus és vakmerő felfedező, az amerikai William Beebe kezdte el a mélytenger ostromátForrás: Wikimedia Commons

Egészen addig nem járt még ember ekkora mélységben. Beebe és Barton 1934 augusztusában 923 méter mélyre ereszkedtek, amivel új világrekordot állítottak fel.

Ők voltak az elsők, akiknek sikerült eleven mélytengeri élőlényeket megörökíteniük a természetes közegükben,

a „batiszféra" vastag, olvasztott kvarcból készített ablakán át készített fényképfelvételeken.

A két Piccard mert nagyot álmodni

Beebe és Barton merülőeszközének azonban volt egy komoly problémája: a „batiszféra" ugyanis nem volt független a felszíntől. A nyomásálló gömböt egy acélsodronyra függesztve, daruval eresztették a mélybe a kutatóhajó fedélzetéről.

Az erős áramlatok, vagy éppen a felszíni hullámzás gyakran veszélyes mértékben kilendítették a mélybe merült eszközt, komoly, nem egyszer életveszélyes helyzetbe sodorva a gömb belsejében ülő kutatókat.

A mélytenger nagyon sokáig félelmetes és titokzatos világ volt az ember számáraForrás: Origo

Auguste Piccard és fia Jacques, Beebe kísérleteit tanulmányozva

egy olyan autonóm, a felszíntől független eszközt akartak konstruálni,

amely önállóan manőverezve, és személyzettel a fedélzetén ezer méternél is mélyebbre képes lemerülni.

A két Piccard a Tudományos Kutatások Belga Nemzeti Alapja anyagi támogatásával 1948-ra meg is építette az általuk batiszkáfnak elnevezett, hivatalosan az FRNS 2 nevet viselő mélytengeri merülőeszközt, amelynek próbamerülésén Auguste Piccard és Theodore Monod professzor 1948 november 3-án Nyugat-Afrika partjai mentén 1 360 méterre merültek le.

A zseniális tudós és feltaláló, Auguste Piccard nemcsak a nagy magasságokat, hanem a feneketlen mélységeket is megjártaForrás: Bundesarchiv

A felfedezések történetében ez volt az első valódi mélytengeri merülés, amikor  először sikerült behatolnia az embernek az 1000 m alatti fény nélküli világ, az abisszális zóna birodalmába. Az FRNS 2-vel végzett kísérletek tapasztalatai alapján tovább fejlesztették az eszközt, és ennek eredményeként 1953-ra elkészült a jóval nagyobb és erősebb 18 méter hosszú 50 tonnás Trieste nevet viselő batiszkáf.

A Trieste batiszkáf lenyűgöző technikai konstrukció voltForrás: Wikimedia Commons

A Triest  legnagyobb egysége a ballaszttartály volt, ennek az aljára rögzítették a speciális kovácsolási technikával elkészített 12 cm falvastagságú acélgömböt, amelyben a megfigyelők kaptak helyet. A batiszkáf vastag, nyomásálló plexiből készült ablakán át,

a külső fényszórók erős fényében lehetett megfigyelni az örök sötétség világát.

A Trieste fedélzetén Auguste és Jacques Piccard 1953-ban 3 150 méter mélyre merültek, újabb rekordot állítva fel ezzel.

A jenki szellem nem ismer lehetetlent: irány a Mariana-árok!

A batiszkáf továbbfejlesztésében komoly problémát jelentettek a szűkös anyagi források. A francia haditengerészet, amely 1950-ben még érdeklődést mutatott Piccard batiszkáfja iránt, később úgy döntött, hogy önállóan, saját maga fog kifejleszteni egy, a Trieste-hez hasonló mélytengeri merülőeszközt.

A Challenger-mélységet, a világtenger legmélyebb pontját meghódító két felfedező, Don Walsh és Jacques Piccard az U.S. Navy tulajdonába került Trieste fedélzeténForrás: U.S. Navy Photo

A problémák csak akkor oldódtak meg, amikor 1958-ban az Egyesült Államok haditengerészete vette át a Trieste-projektet, bőséges anyagi forrást biztosítva a további kísérletekhez.

1958 -ban Dr. Robert S. Dietz amerikai oceanográfus javaslatára született meg a Project Nekton terv,

amely bizonyos módosítások illetve átalakítások után a Trieste-t az addig ismert legnagyobb mélységek felderítésére akarta bevetni.

Dr. Robert S. Dietz amerikai oceanográfus és geológus, a Project Nekton atyjaForrás: Wikimedia Commons

Az U.S. Navy Haditengerészeti Kutatási Hivatala, - miután megvásárolta a Trieste-t-,

több változtatást is végzett a batiszkáfon:

jóval nagyobb ballaszttartályt, valamint egy új, az előzőnél vastagabb falú, a németországi Krupp Művekben különleges technikával gyártott megfigyelőegységet kapott.

Jacques Piccard fontos szerepet játszott a Treiste módosításábanForrás: Wikimedia Commons

Auguste és Jacques Piccard vezető szerepet játszott a Trieste II nevet kapott batiszkáf módosításában : az új, gömb alakú cockpitot úgy tervezték meg, hogy az 16 ezer méteres elméleti mélységnek megfelelő nyomást is képes legyen elviselni.

A Trieste-II-t úgy tervezték, hogy a Marianna-árok mélyén uralkodó brutális nyomást is képes legyen elviselniForrás: YouTube

Az átalakítási munkálatok befejezése után,

a Treiste II. 1959. október 5-én az SS Santa Marian teherhajó fedélzetén hagyta el San Diego hadikikötőjét,

hogy végrehajtsa a világtenger legmélyebb pontjára, a Mariana-árok Challenger-mélységébe tervezett lemerülést.

Viszlát a napfényen!

A Trieste II-t a csendes-óceáni Guam haditengerészeti bázison hajózták ki, és rögtön hozzákezdtek a tesztmerülések végrehajtásához.

Apra Harbor közelében először 1500 méter mélyre szálltak le a merülőeszközzel, majd az ezt követő próbamerülések során fokozatosan növelték a mélységet.

A Trieste-II hét tesztmerülést hajtott végre Guam környékénForrás: Wikimedia Commons

A hetedik kísérleti merülés alkalmával a Treiste II. Guamtól 110 kilométerre délre, a Mariana-árokhoz tartozó Néró-mélységbe ereszkedett alá, és 7 300 méter mélyen érte el az árok aljzatát.

Apra Harbor látképe a levegőbőlForrás: Wikimedia Commons

Mivel a tesztmerülések során a batiszkáf berendezései kifogástalanul működtek, 1960. január 23-ra kitűzték a Project Nekton nyolcadik, a világtenger legmélyebb pontjaként ismert Challenger-szakadékba tervezett lemerülésének időpontját.

A Mariana-árok mélységi térképeForrás: World Atlas

A merülési helyszínre a haditengerészet USS Lewis rombolója vontatta el a batiszkáfot.

Január 23-án Jacques Piccard-ra valamint Don Walsh-ra, az amerikai haditengerészet hadnagyára, miután a torony szűk folyosóján lemásztak a batiszkáfba és elfoglalták helyüket a cockpit-ben, a kiszolgálást végző tengerészek rázárták a nyomásálló fedelet.

Walsh és Piccard lemásznak a kabinba a Trieste-II szűk tornyánForrás: Pinterest

Viszlát a napfényen!"

–ezekkel a szavakkal búcsúzott Piccard a felszíni egységtől, majd a ballaszttartályt elárasztva megkezdték a lassú süllyedést az alattuk tátongó irtózatos mélység felé. A Legújabb mérések szerint

a Challenger - szakadék legmélyebb pontja 11 034 méter, a világóceánon nem ismerünk ennél nagyobb mélységet.

 

Piccard (a képen középen feljebb) valamint Walsh a Mariana-árokban, csaknem 11 kilométeres mélységbenForrás: Archival Photography by Steve Nicklas, NOS, NGS - NOAA Ship Collection

Az arányok érzékeltetéséhez képzeljük el, hogy ha a Challenger-szakadék aljzatára állítanánk a Föld legmagasabb hegyét, a 8 884 méter magas Mount Everestet, akkor az óceán felszínéről kereken 1 150 méter mélyre kellene leereszkednünk ahhoz, hogy elérjük a csúcsot.

Sokkal többen jártak eddig a kozmoszban, mint a mélytengeri birodalomban

A hozzávetőleg 3,3 km/órás sebességgel ereszkedő Trieste II. négy óra negyvennyolc percig tartó süllyedés után 10 916 méter mélyen érte el az árok aljzatát. A kabin belsejében mindössze 7 Celsius fokot mutattak a hőmérők.

Automata robot kutat a Mariana-árokban. Eddig mindössze három ember járt a világóceán legmélyebb árkábanForrás: Wikimedia Commons

A külső reflektorok fénykévéjében sápadt, halványokker színű alzat tűnt elő, miután a batiszkáf landolása nyomán felvert finomüledék fokozatosan leüllepedett.

Walsh és Piccard a Challenger -szakadék mélyénForrás: Pinterest

Soha fény még nem világította be ezt a barátságtalan vidéket, ahol a külső nyomás meghaladta az ezer atmoszférát.

A Trieste-II. törzsének iszonyatos, négyzetcentiméterenként több mint egy tonna nyomást kellett elviselnie. Piccard és Walsh megbabonázva figyelte a vastag ablakon keresztül ezt a különleges túlvilági tájat.

Tengeri élőlények több mint tíz kilométeres mélységbenForrás: Project Nekton

Csak alig valamivel több, mint húsz percet tartózkodtak az árok aljzatán, de e rövid idő alatt is sikerült megbizonyosodniuk arról,

hogy az élet még ilyen zord körülmények között is utat tör magának:

több tüskésbőrűt, férgeket, és egy ismeretlen halat is megfigyeltek a világtenger legmélyebb pontján.

Walsh és Piccard a Trieste-II tornyában a Challenger-szakadékba végrehajtott sikeres merülésük utánForrás: Pdil

Piccard és Walsh hatvan éve végrehajtott merülése olyan történelmi tett és technikai bravúr volt, amit csak Jurij Gagarin első űrrepüléséhez hasonlíthatunk.

A Trieste-II már a felszínen, a háttérben az USS Lewis rombolóForrás: U.S. Navy Photo

De amíg 1961 áprilisa óta Gagarint több száz asztronauta követte a kozmoszba, addig Piccard és Walsh tettének megismétlésére több mint fél évszázadot kellett várni.

James Cameron a Deepsea Challenge fedélzetén a Mariana-árokba 2012. március 26-án végrehajtott sikeres merülése utánForrás: Mark Thiessen/National Geographic

A harmadik ember, aki lejutott a Föld legmélyebb pontjára James Cameron az ismert filmrendező-producer

és felfedező volt, aki 2012. március 26-án a Deepsea Challenger nyomásálló kapszulába zárva, egymaga ismételte meg a fél évszázaddal korábbi történelmi tettet. Azóta sem járt senki a Mariana-árok feneketlen mélységeiben.