Ez volt a történelem máig legnagyobb hajókatasztrófája

2020.01.30. 21:43

Kereken hetvenöt éve, 1945. január 30-án kora hajnalban szörnyű katasztrófa érte a lengyelországi Gdynia kikötőjéből a fedélzetén csaknem tizenegyezer, zömében civil menekülttel kifutott Wilhelm Gustloff német óceánjárót. A Balti-tengeren a fagyos éjszakai sötétségben nyugatnak tartó hajót az S-13-as jelzésű szovjet tengeralattjáró felfedezte, és torpedóival a hullámsírba küldte. A szovjet tengeralattjáró támadása nyomán közel 9 500 ember, köztük rengeteg nő és gyermek lelte halálát a dermesztően hideg vízben. A második világháború utáni években csaknem fél évszázadig tartó mélységes hallgatás övezte a tengerhajózás történetének mindmáig legtöbb áldozatot követelő katasztrófáját.

Az a szó hogy német, a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó

1945 januárjától az összeomlóban lévő náci Németország egyre közelebb került a feltartóztathatatlanul közeledő végső bukáshoz . A Vörös Hadsereg már az előző évben, 1944 augusztusában elérte a Molotov-Ribbentrop paktummal 1939-ben meghúzott szovjet-német határt.

A náci Németország és a sztálini Szovjetunió között 1939. augusztus 23-án megjötött Moltov-Ribbentrop paktum titkos záradéka rendelkezett Lengyelország felosztásáról, és az új német-szovjet államhatárrólForrás: Ria/Novosti/Archive

1945. január 12-én az összeroskadóban lévő keleti fronton a Vörös Hadsereg újabb, elsöprő erejű offenzívát indított a Wehrmacht defenzívába szorult erői ellen, és betört a Harmadik Birodalom területére, Kelet-Poroszországba.

A Vörös Hadsereg lendületesen tört nyugat felé, és már 1944 őszén felvonult a Harmadik Birodalom határáraForrás: Ria /Novosti

A Szovjetunió ellen indított hadjáratban a német alakulatok,

elsősorban az SS halál-kommandóinak a civil lakosság ellen elkövetett szörnyű rémtettei miatt

várható volt, hogy a náci Németország területére lépő Vörös Hadsereg sem fog kesztyűs kézzel bánni a német polgári lakossággal, de ami bekövetkezett, még a legborúlátóbb elképzeléseket is felülmúlta.

Waffen-SS katonákForrás: WW2 IN COLOR/ TOBIAS KURTZ

Hogy mire is számíthat a civil lakosság,

az már az első német település, a kelet-poroszországi Nemersdorf elfoglalásakor kiderült.

A községet megszálló vöröskatonák válogatás nélkül agyonlőtték a férfiakat és a fiatal fiúkat, de az egy-két éves gyerekeknek sem kegyelmeztek.

Sztálinnak eleinte nem voltak ellenére a német civil lakosság ellen elkövetett atrocitásokForrás: AFP/RIA Novosti

A nőkre még ennél is rosszabb sors várt; az összefogdosott asszonyokat, gyereklányokat és idős matrónákat válogatás nélkül csoportosan megbecstelenítették, majd velük is végeztek a vérgőzös katonák.

A Nemersdorf-i vérengzés áldozataiForrás: Pinterest

Központi utasításra a politikai tisztek, valamint az olyan véresszájú propagandisták, mint amilyen a később kegyvesztetté lett Ilja Ehrenburg volt,

szándékosan a németek elleni kegyetlen bosszúra uszították, hergelték és fanatizálták a katonákat.

 

A véresszájú szovjet propagandista, Ilja EhrenburgForrás: Wikimedia Commons

Ehrenburg, az ekkor még Sztálin kegyeiben álló „sztárpropagandista" a Vörös Hadsereg katonái között több százezer példányban terjesztett és a sokatmondó „Öljetek!" címet viselő röplapjában ezeket írta:

Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem emberi lények. Az a szó, hogy „német" a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó, amit a szátokra vesztek! Ölnöd kell, és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett. Ha nem tudod golyóval kivégezni, akkor a bajonettel szúrd agyon őket"

- áll többek között a csoportos bosszúra hergelő pamfletben.

A Vörös Hadsereg elől menekülő kelet-poroszországi civilekForrás: Bundesarchiv/Transit Film GmbH/O.Ang.

A sorozatos és féktelen atrocitások gyorsan terjedő hírére Kelet- Poroszország még meg nem szállt területeiről hatalmas tömeg kerekedett fel: az emberek szinte mindenüket hátrahagyva igyekeztek minél előbb nyugatra menekülni a közeledő Vörös Hadsereg elől.

Az előző években a Szovjetunióban elkövetett rémtettek 1945 januárjában így szálltak vissza a német civilek fejére.

Új feladatot kap a laktanyahajóként működő óceánjáró

1945 első napjaiban a keletről érkező menekültek hatalmas tömege verődött össze Lengyelország még német kézen maradt kikötőiben.

Az áldatlan helyzetre figyelemmel Karl Dönitz vezértengernagy, a német hadiflotta (Kriegsmarine) főparancsnoka 1945. január 21-én utasítást adott a haditengerészet összes bevethető egységének a civil tömeg kimenekítésének megkezdésére.

Karl Dönitz vezértengernagy, a Kriegsmarine főparancsnokaForrás: Bundesarchiv

A Hannibál hadművelet kódnevet kapott akcióban, a történelem legnagyobb evakuálási műveletében

a Kriegsmarine és a Luftwaffe egységei 2,2 millió embert mentettek át Németország nyugati területeire. Ebben a hatalmas mentőakcióban vett részt a Wilhelm Gustloff óceánjáró is, amelyet a második világháború kitörése után, 1939. szeptember 20-án soroztak be a Kriegsmarine kötelékébe.

Kelet-poroszországi menekültek behajózásra várnak a Hannibál hadművelet idejénForrás: Bundesarchiv

A 208,5 méter hosszú, 23,5 méter széles és 25 484 bruttóregiszter tonnás óceánjárót

eredetileg üdülőhajónak építették,

amelyen a náci Munkafront (Arbeitsfront) szervezésében a szerényebb körülmények között élő német munkáscsaládokat vittek államilag dotált luxus hajóutakra.

A Wilhelm Gustloff óceánjáró archív fotónForrás: Bundesarchiv

Miután a Wilhelm Gustloff a haditengerészet egysége lett, először kórházhajóként üzemelt, majd 1940 november végétől mint a 2. tengeralattjárós-tanhadosztály lakóhajója állomásozott Gdynia kikötőjében.

Máig nem tudni pontosan, hányan tartózkodtak az elátkozott hajó fedélzetén

A Hannibál hadművelt elrendelése után a Wilhelm Gustloff személyzete új feladatot kapott: a kelet-poroszországi menekültek elszállításában kellett részt venniük.

A kirándulóhajónak épített óceánjárót 1939 szeptemberében sorozták be a Kriegsmarine kötelékébeForrás: Wikimedia Commons

A parancs szerint már január 29-én, sötétedés után ki kellett volna futnia a hatalmas óceánjárónak,

de az egyre csak özönlő kétségbeesett menekültek áradata arra indította Friedrich Petersen kapitányt, hogy az előírt férőhelyszámot figyelmen kívül hagyva, annyi embert vegyen a fedélzetre, amennyit csak lehet.

Friedrich Petersen kapitány, a Wilhelm Gustloff parancsnokaForrás: Bundesarchiv

A behajózás kezdetén még folyamatosan regisztrálták a Wilhelm Gustloff fedélzetére felszálló embereket, ám később a tömeg feltorlódása, és a beszállás meggyorsítása érdekében ezt abbahagyták. Ezért mind a mai napig nincsen egzakt adat arról, hogy pontosan hányan szorongtak a hajón, amikor  a Wilhelm Gustloff felszedte a horgonyt a gdyniai kikötőben.

Menekültek várnak a beszállásra Gdynia kikötőjében a Hannibál hadművelet idejénForrás: Bundesarchiv

Az áldozatok számáról Heinz Schön német történész végzett nagyon alapos kutatást. A fellelhető levéltári dokumentumok, a mentésben részt vett felszíni egységek hajónaplói és egyéb adatok alapján Schön számítása szerint

a Wilhelm Gustloff katasztrófájában 9343-an vesztették életüket,

csaknem hatszor annyian, mint a Titanic tragédiájában.

Törvényes célpontnak minősült a nemzetközi hadijog szerint

Az evakuálás nem csak a civileket érintette, mert rajtuk kívül 1100 katona és haditengerész is a fedélzeten szorongott, köztük 373 női tengerészeti segélyszolgálatos, valamint 73 Wehrmacht-sebesült. Ez a körülmény pedig fontos szempontnak számít a rettenetes katasztrófa utólagos minősítésében.

A Wilhelm Gustloff a nemzetközi hadijog szabályai szerint katonai célpontnak számítottForrás: Bundesarchiv

Amikor csaknem fél évszázaddal később nagyobb nyilvánosságot kapott a szörnyű katasztrófa – elsősorban a Nobel-díjas német író, Günter Grass Im Krebsgang (Ráklépésben) című, a Gustloff tragédiáját feldolgozó és 2002-ben kiadott regénye nyomán –,

a közvélemény jelentős része felháborító háborús bűncselekménynek könyvelte el

a közel négyezer gyerek és fiatalkorú, valamint asszonyok és civilek ezreinek halálát okozó szovjet tengeralattjáró-támadást.

Günter Grass Nobel-díjas német író 2002-ben megjelent regénye nyomán került a viták kereszttüzébe a Wilhelm Gustloff tragédiájaForrás: Wikimedia Commons

A nemzetközi hadijog, így elsősorban a tengeri hadviselés szabályairól elfogadott genfi konvenció 1907. évi X. kiegészítése azonban a felfegyverzett és/vagy katonákat is szállító, polgári lajstromú személyszállító hajót vagy kórházhajót nem minősíti védett célpontnak.

Wilhelm Zhan korvettkapitány, az U-69 parancsnokaForrás: U-Boat.net

Amikor a Wilhelm Gustloff elhagyta Gdynia kikötőjét a Kriegsmarine kötelékében állt, amelyet könnyű légvédelmi gépágyúkkal szereltek fel, és a hajó nem viselte a sebesültek szállítására vonatkozó megkülönböztető jelzést sem.

Az óceánjáró ezért a hadijog szerint legális katonai célpontnak számított, minden, a Wilhelm Gustloff elsüllyesztésével együtt járó borzalom ellenére is. Wilhelm Zhan korvettkapitány, az U-69 egykori parancsnoka ugyancsak az óceánjáró fedélzetén tartózkodott.

A tapasztalt tengeralattjárós tiszt azt tanácsolta Petersen kapitánynak, hogy maradjon közvetlenül a part közelében, teljes elsötétítésben, és cikcakkban haladjon egy ellenséges búvárnaszád feltételezhető támadása ellen védekezve.

Friedrich Petersent, a Wilhelm Gustloff parancsnokát azonban a partközeli vizekbe telepített aknák sokkal jobban aggasztották, mint a szovjet tengeralattjárók. Ezért figyelmen kívül hagyva Zhan korvettkapitány tanácsát úgy döntött, hogy eltávolodik a parttól, és kifut a nyílt tengerre.

Kitört a hóvihar, felkapcsolták a fényeket

A sokszorosan túlterhelt Wilhelm Gustloff, mintegy tízezer emberrel a fedélzetén, végül 1945. január 30-án 12 óra 20 perckor futott ki Gdynia kikötőjéből.

A kikötő bejáratánál manőverező kisebb hajók miatt Petersen kapitánynak azonban meg kellett állnia,

és e tétlen várakozás hosszú percei alatt kisebb dereglyékről újabb menekültek százai szálltak a már amúgy is túlzsúfolt Wilhelm Gustloff fedélzetére. 

Nemcsak civilek, hanem katonák is felszálltak a Wilhelm Gustloff fedélzetéreForrás: Bundesarchiv

Amikor szabaddá vált a kikötő bejárata, az óceánjáró a Balti-tenger nyílt vizei felé vette az irányt. Az eredeti terv szerint a hajó Swinemünde kikötőjébe vitte volna a fedélzetére vett tömeget, közös rajt alkotva a Hansa utasszállítóval. A Hansa azonban műszaki meghibásodás miatt kénytelen volt visszafordulni, a Wilhelm Gustloff ezért egyedül vágott neki a nyílt víznek.  

A kíséretet ellátó Löwe rombolóForrás: Wikimedia Commons

A hatalmas, menekültekkel túlzsúfolt óceánjárót csak a Löwe romboló kísérte.

De Petersen kapitány ennek ellenére sem aggódott különösebben az éjszakába nyúló út miatt, és nem számított szovjet tengeralattjárók felbukkanására sem, mert a szupermodern, nagy tűzerejű Admiral Hipper nehézcirkáló jelentős rombolófedezettel éppen a Wilhelm Gustloff útvonalának térségében tartózkodott.  

Az Admiral Hipper nehézcirkálóForrás: Wikimedia Commons

Este nyolc óra körül kitört a hóvihar, és az orkánerejű szél magasra korbácsolta a hullámokat.

A túlterhelt óceánjáró csak nagyon lassan tudott haladni a hajót dobáló hullámok hátán. A hóvihar miatt kritikusra lecsökkent a látótávolság, ezért Petersen kapitány parancsot adott a jelzőfények felkapcsolására, ezzel akarta elkerülni a közelben elhaladó más hajókkal való ütközés veszélyét. 

Archív fotó a Wilhelm Gustloff óceánjárórólForrás: Origo

A piros-zöld navigációs fények felkapcsolása után viszont az addig teljes elsötétítésben haladó hajó

messziről is jól láthatóvá vált.

Ez pedig végzetesnek bizonyult a Wilhelm Gustloff, és a hajón szorongó tízezernyi menekült számára.

Felvirrad az iszákos szovjet kapitány nagy napja

A közelben portyázó magányos szovjet búvárnaszád, az S-13 tengeralattjáró parancsnoka, Alekszandr Marinyeszko nem állt éppen a Balti Flotta dicsőségtáblájának élén.

A közismerten részeges tisztnek több fegyelmi problémája akadt, és a büntetőtábort is megjárta pályafutása során.

De főleg az volt fájó Marinyeszko kapitány számára, hogy még egyetlen hajó elsüllyesztésével sem büszkélkedhetett.

Alekszandr Marinyeszko, az S-13 szovjet tengeralattjáró kapitányaForrás: World War History

Az S-13 január 30.-án nem sokkal éjfél után ért Stolpmünde magasságába, nagyjából abban az időben, amikor Petersen kapitány

éppen egy szemből közeledő német aknamentesítő hajókötelékről kapott hírt

a Wilhelm Gustloff hídján, és emiatt elrendelte a navigációs fények felkapcsolását.

Német aknaszedő kötelék a Balti-tengerenForrás: Bundesarchiv

Az S-13 tornyában fagyoskodó szovjet őrszemek hamarosan kiszúrták a Wilhelm Gustloff fényeit, és azonnal jelezték a kapitánynak, hogy egy hatalmas hajó halad el a közelükben.

A Wilhelm Gustloff tervezett és tényleges útját, valamint az S-13 szovjet tengeralattjáró cirkálását, továbbá a Wilhelm Gustloff elsüllyedésének helyét ábrázoló térképForrás: Naval History

A parancsnok rögtön merülést rendelt el, és periszkópmélységből vizsgálta a kiszemelt áldozatát.

Mivel a Wilhelm Gustloffot kísérő romboló nem fedezte fel az S-13-at, a kapitány kiadta a támadási parancsot. (A sors tragikus fintora, hogy az óceánjárót kísérő romboló, a Löwe radarja az S-13 felbukkanása előtti percekben romlott el.) Némi manőverezés után az S-13 három torpedót lőtt ki a rendkívül lassan haladó és ezért könnyű célpontnak számító óceánjáróra.

Az S-13 három torpedót lőtt ki az óceánjáróraForrás: WW2

Mintaszerű lövés volt ;

az első torpedó a Gustloff orrába csapódott, a második középen, a hajóderék magasságában, a harmadik pedig a gépháznál találta el a túlzsúfolt óceánjárót.

Miután Marinyeszko kapitánya meggyőződött arról, hogy a megtorpedózott hajó halálos sebet kapott, az S-13 sietve elhagyta a koromsötét éjszakában kibontakozó tragédia helyszínét.

Tumultuózus jelentek játszódtak le a sötétbe borult süllyedő hajón

Az S-13 három telitalálata súlyosan megrongálta a hajótestet, és a betörő víztől a Wilhelm Gustloff gyorsan elkezdett a bal oldalára dőlni. A zord időjárás elől a hajó belsejében összezsúfolódott tömeg pánikba esett,

az emberek egymást taposva igyekeztek a fedélzetre jutni a hajótestben gyorsan emelkedő fagyos víz elől.

Nagyon sokan a zsúfolásig megtelt kabinok fogságába esve haltak szörnyű halált, a hajó helyiségeit elárasztó jéghideg vízbe fulladva.

Mindhárom torpedó telibe találta a Wilhelm Gustloff-otForrás: WW2

A rettenetes hideg miatt vastag jégréteg rakódott a mentőcsónakok daruira valamint a kötélzetre, emiatt a csónakok nagy részét le sem tudták ereszteni.

De azok sem jártak sokkal jobban, akiknek sikerült a fedélzetre jutniuk,

és a süllyedő hajóról a vízbe vetették magukat. A Balti-tenger háborgó, 0 Celsius fok körüli vízében még a legedzettebb emberek teste is 15-20 perc alatt annyira kihűlt, hogy eszméletüket vesztve örökre elsüllyedtek a dermesztően hideg tengerbe.

A megdőlve süllyedő Wilhelm Gustloff. Több mint 9000 ember veszett oda az óceánjáró katasztrófájábanForrás: WILHELM GUSTLOFF MUSEUM

A haláltusáját vívó óceánjáróról még sikerült rádión riasztani a Kriegsmarine közelben tartózkodó felszíni egységeit. Elsőként a Wilhelm Gustloffot kísérő romboló szállt be a mentésbe; szorosan a hajó mellé állvaa Löwe személyzetének 472 embert sikerült kimentenie a fagyos vízből.

A legtöbb embert, szám szerint 564 hajótöröttet a T-36 hadrendi számú torpedónaszád vette a fedélzetére.

A Gustloff megtorpedózása előtt felbukkant német aknaszedő-hajóraj egységei is teljes gőzzel a tragédia helyszínére siettek; az M 375 jelzésű hadihajó 43 főt, az M 341 pedig 37 embert mentett ki a jeges vízből.

Ez volt a tengerhajózás történetében a legtöbb áldozatot követelő katasztrófaForrás: Maritime Quest

A Gotland teherhajó két fuldoklót, a Göttingen gőzös pedig további 28 hajótöröttet mentett meg. A közelben tartózkodó Admiral Hipper nehézcirkáló is vette a Wilhelm Gustloff vészjelzését, ám Heningst sorhajókapitány a tengeralattjáró-veszélyre figyelemmel úgy döntött, hogy nem áll meg.

Az S-13 torpedóinak becsapódásától számított 45. percben a Wilhelm Gustloffot végleg elnyelte a háborgó tenger.

A Wilhelm Gustloff szörnyű katasztrófájában majdnem 9500 ember – köztük négyezer gyerek és fiatal - vesztette életét. A Wilhelm Gustloff tragédiája követelte a legtöbb áldozatot a hajózás történetében.

Egy tragédia különös utóélete

A Wilhelm Gustloff tragédiájára 1945 után hosszú évtizedekig az elhallgatás sűrű homálya borult. A sztálini háborús propaganda mélyen hallgatott az S-13 „sikeréről", mert noha a hadijog szerint a Wilhelm Gustloff legális katonai célpontnak számított,

de azt még a legelvakultabb szovjet propagandisták is megértették,

hogy egy, több ezer gyerek, asszony, és civil halálát okozó tengeralattjáró-támadás igencsak kétes értékű dicsőségnek számít.

A Wilhelm Gustloff áldozatai legnagyobb részt civilek voltakForrás: Maritime Quest

De a goebbelsi propagandagépezet is néma csöndben maradt a Wilhelm Gustloff katasztrófájáról.

Joseph Goebbels is elhallgatta a Wilhelm Gustloff tragédiájátForrás: AFP

Joseph Goebbels úgy vélte, hogy az ügy nyilvánosságra hozatala sokkal többet ártana, mint használna, és csak arra lenne jó, hogy végső kétségbeesésbe kergesse a Kelet-Poroszországban rekedt, a menekülésben reménykedő százezreket.

A Wilhelm Gustloff mélyből felhozozz egyik kabinablakaForrás: Wilhelm Gustloff Museum

Ezért mindkét oldalon maradt a mélységes mély hallgatás.

A Gustloff-tragédia késői utóéletének akadt egy további érdekes mozzanata is. Az S-13 egykori parancsnoka, Alekszandr Marinyeszko 1967-ben elhunyt.

Technikai búvár a Wilhelm Gustloff roncsának belsejébenForrás: Origo

A volt tengeralattjáró-parancsnokot, aki mégiscsak sok ezer ártatlan civil haláláért volt felelős, és akit a sztálini propagandagépezet is igyekezett elfelejteni, meglepő módon éppen a gorbacsovi reformkorszak utolsó évében, 1990-ben tüntették ki posztumusz a Szovjetunió hőse érdemrenddel.