A vörös hús újabb ártalmas hatására derült fény

marha vörös hús
Lehet, hogy mégse olyan ártalmas a vörös hús
Vágólapra másolva!
A vörös és a feldolgozott húsok fogyasztása némileg megnövelheti a szívbetegségek és a halál kockázatát egy új tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A kutatást azt követően végezték, hogy egy novemberben publikált jelentés szerint nincs szükség a vörös és feldolgozott húsok fogyasztásának csökkentésére. A héten a JAMA Internal Medicine című szaklapban közölt eredmények szerint a vörös húsok, feldolgozott húsok heti kétszeri fogyasztása összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának 3-7 százalékkal való növekedésével.

Az amerikai Északnyugati Egyetem és a Cornell Egyetem tudósai hat, nagy létszámú, úgynevezett kohorszvizsgálat eredményeit összegezték, ezek között mintegy három évtized utánkövetéses vizsgálatainak eredményei is szerepeltek. Ez összesen 29 682, átlagosan 53,7 éves résztvevőt jelentett.

Forrás: CC0

A kohorszvizsgálat a populáció egy feltételezett kockázati tényezőnek kitett csoportjának időbeni utánkövetésével méri az adott időszakban az új betegek számát.

A tanulmány ugyanakkor nem vizsgálta a résztvevők főzési módszereit. Ráadásul étkezési szokásaik idővel változhattak is, mivel a táplálkozásukról szóló információkat csak egy alkalommal gyűjtötték be.

(MTI/Hszinhua)