Nem találná ki, milyen titokzatos figurákkal játszottak a középkorban

játékfigura
Az 1200 éves üvegfigura külöleges értéket képvisel
Vágólapra másolva!
Egy díszes, kék színezetű üvegfigurára bukkantak a Durhami Egyetem régészei az Angliától északkeletre fekvő Lindisfarne apró szigetén. A különleges tárgy nagy valószínűséggel egy római eredetű játékhoz tartozhatott.
Vágólapra másolva!

Öt darab, fehér gömböcske díszíti

Lindisfarne egykor szerzeteseknek adott otthont, akik egy középkori apátságot működtettek, amelyet 793-ban feldúltak a vikingek. A most előkerült, mintegy 1 200 éves „királyi darab" egy előkelő személy készletéhez tartozhatott.

– mondta David Petts, a Durhami Egyetem észak-britanniai régészeti tanszékének vezetője, aki az ásatást irányította. – Hasonló leletek kerültek elő az Északi-tenger partvidékén több helyéről, ahol a középkorban élénk kereskedelmi tevékenység folyt.

Az 1200 éves üvegfigura külöleges értéket képvisel Forrás: DigVentures, Durham University

Hozzátette, hogy Lindisfarne közössége a történelmi források szerint kitűnő kapcsolatokat ápolt a térség valamennyi településével.

– mutatott rá Pina-Dacier az ásatások közösségi vezetője, aki egy a játékdarab méretét egy Ferrero Rocher golyóhoz hasonlította a LiveScience tudományos online portálnak adott nyilatkozatában.

Több változata a kifejlődött

A kutatók szerint a díszes figura bizonyára „magas státusú tárgyat" jelképezett, amely talán az uralkodói család egyik tagjáé (akár egy királyé is) lehetett, aki vagy még a vikingek támadása előtt élt a szigeten, vagy látogatóba utazott ide.

A tárgy körülbelül kettő centiméter széles Forrás: Twitter - DigVentures

– magyarázta David Petts. – Reméljük, hogy a további elemzések többet is megmutatnak arról, hogy miként és hogyan készíthették őket.

Maga a társasjáték, az úgynevezett hnefatafl vagy más néven tafl, a ludus latrunculorum római stratégiai játékon alapul. A Római Birodalom terjeszkedésével jutott el új területekre, amely a sakk 11-12. századi megjelenése előtt igen nagy népszerűségnek örvendett.

Az egyes régiókban, például Nagy-Britanniában, Írországban, Izlandon, Dániában és Svédországban eltérő változataik fejlődtek ki (hasonló szabályokkal és alapelvekkel).

A játékban általában egyetlen díszített tárgyat találhattunk, ez pedig a király. Ez a második alkalom, amikor tafl figurát találtak egy brit szigeten; a másikat a skóciai Dundurnben fedezték fel.