Véget ért a karantén a Vuhanból hazaszállított németeknek

koronavírus
A wuhani piacot tekintik széleskörben a koronavírus kiindulópontjának, de az emberek máshol is megfertőződhettek.
Vágólapra másolva!
Hazatérhetett vasárnap az a 122 ember, akiket az új típusú koronavírus okozta fertőzés veszélye miatt karanténba helyeztek Németországban két hete, miután megérkeztek a járvány gócpontjából, a kínai Vuhanból.
Vágólapra másolva!

A Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában elhelyezett csoport valamennyi tagja megfelelt a hazabocsátás feltételeinek, a többször megismételt vizsgálatok alapján

a kórokozó nincs jelen szervezetükben

- közölték illetékesek.
A német légierő (Luftwaffe) egy 124 tagú csoportot - 100 német, 22 kínai, 1-1 amerikai és román állampolgárt - szállított el Vuhanból február elején. Két embernél pozitív volt a koronavírusteszt, őket kórházban helyezték el.

A Kínában felbukkant, tüdőgyulladással járó megbetegedés okozója egy újonnan kimutatott koronavírus, amely – egyéb koronavírusokhoz hasonlóan – légúton, valamint szájon át fertőzhet. Lehet, hogy széklet útján is terjed. Oltóanyag nincs ellene. Forrás: https://www.nnk.gov.hu/index.php/aktualitasok/437-tajekoztato-az-uj-koronavirusrol

A többiek egészségesek maradtak és átvészelték a karantént, de unatkoztak a kaszárnyában. A végén már "miden egyes fűszálat külön-külön ismertünk" az épület körüli ligetben - nyilatkozott egyikük német hírportálok beszámolói szerint.
A két Vuhanból érkezett 2 fertőzöttel együtt Németországban 16 embernél mutatták ki az új koronavírust.

Egy autóipari cég tanfolyamán fertőződtek meg meg a dolgozók

A Vuhanból érkezetteken kívül valamennyien Bajorországban fertőzödtek meg. Mind a 14 bajorországi eset kapcsolatban áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. A fertőzöttek a cég munkatársai vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a vállalat székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

A tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra.

Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.
A Bajorországban ápolt 14 fertőzött közül időközben többet gyógyultnak nyilvánítottak és hazabocsátottak. Az elsőt szerdán, többeket pedig a hét végén. Pontos számot nem közölt a tartományi egészségügyi minisztérium.

A wuhani piacot tekintik széleskörben a koronavírus kiindulópontjának, de az emberek máshol is megfertőződhettek. Forrás: ciencemag.org/news/2020/01/wuhan-seafood-market-may-not-be-source-novel-virus-spreading-globally

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 70 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1600-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg.

(Forrás: MTI)