Új ásványt fedeztek fel

A barna színű ásvány a dutrowit
Vágólapra másolva!
Egy új ásványt, a turmalincsoport eddig ismeretlen tagját fedezték fel Olaszországban. Az új ásvány a dutrowit nevet kapta Barbara Dutrow geológus, a Louisiana Állami Egyetem (LSU) professzora után.
Vágólapra másolva!

A turmalinok változatos színekben fordulnak elő. A dutrowitot a Toszkánában lévő Apuai Alpokban fedezték fel, a La Grotta Grande del Vento, vagyis a Nagy Szélbarlang közelében. A szakértők szerint mintegy 20 millió éve formálódott a riolit nevű vulkanikus kőzet összenyomódása és felhevülése révén az afrikai és európai tektonikus lemez összeütközésekor.

- idézte Dutrowot az LSU közleménye.

A barna színű ásvány a dutrowit Forrás: LSU

Az intézmény szerint olasz tudósok Dutrownak az ásványtan területén és főként a turmalinok vizsgálatában végzett munkája miatt döntöttek úgy, hogy róla nevezik el az új ásványt. Dutrow kutatások sorával bizonyította, hogy a drágakövek családjába tartozó turmalinok geológiai történetükről szóló információkat is magukban rejtenek.

(MTI/AP)