Törökországban találták meg Midász király titokzatos, ősi királyságát

A rejtélyes kő a vízben hevert
Vágólapra másolva!
A Chicagói Egyetem Keleti Intézetének régészei egy ókori városállam nyomaira bukkantak. A kutatók úgy gondolják, a dél-törökországi Türkmen-Karahöyüknél talán Midász király eddig elveszettnek hitt egykori királyságának nyomait találhatták meg.
Vágólapra másolva!

A felirat luvi nyelven íródott

A Chicagói Egyetem tudósai angol kollégáikkal még 2019 nyarán folytattak vizsgálatokat a dél-törökországi Türkmen-Karahöyüknél. Tudták, hogy a Konya-síkság területe bővelkedik egykor elveszettnek hitt településekkel, ám még így sem tudtak felkészülni arra, amit találtak. Talán a híres Midász király ősi bukásának krónikája került felszínre?

A rejtélyes kő a vízben hevert Forrás: James Osborne

– mondta James Osborne, a Chicagói Egyetem régésze a Science Alert tudományos online portálnak. – Amikor a helyszínre értünk, a kő még mindig ott feküdt, így azonnal a vízbe ugrottunk, hogy közelről is megvizsgálhassuk.

Gyorsan kiderítették, hogy a felületén olvasható szöveg úgynevezett luvi nyelven íródott, amelyet a bronz- és vaskor alatt beszélték a térségben.

Amikor a kutatók lefordították az ősi kőtömbön található feliratot, meglepő felfedezést tettek:

kiderült, hogy a szöveg Phrügia, a körülbelül háromezer éve, a legendás Midász király által uralt ország legyőzéséről szól.

Midász király idejében készülhetett

Midász király a legenda szerint népét Macedóniából vezette Phrügiá-ba. A hagyomány úgy tartja, hogy az uralkodó találkozott Dionüszosz (a bor és mámor megtestesítője, aki nem csak a mezőgazdaságot lendíthette fel, de termékenységet is hozhatott) idős nevelőjével és megmentette őt.

A görög isten hálából teljesítette egy kívánságát. Midász azonban végzetes döntést hozott: azt kívánta, hogy mindaz, amit testével megérint, nyomban változzék arannyá.

A feliratot luvi nyelven vésték a kőtömbbe Forrás: Oriental Institute

– mutatott rá Osborne. – Nagyon valószínű, hogy a felirat egy Hartapu nevű embertől származik, aki évezredekkel ezelőtt hódította meg Phrügiát.

A felirat nyelvezete emellett arról is tanúskodik, hogy a szöveg az időszámítás előtti 8. század végén, azaz nagyjából Midász idején készülhetett.

Arra is utal, hogy Türkmen-Karahöyük óriási dombján egykor a korszak egyik legnagyobb városa épülhetett, amely mintegy 300 hektárnyi területet ölelt fel. A térségében számos ókori település maradványa található, ezért a régészek folytatják a feltárást.