Gyakori kézmosás, zsebkendőbe (nem tenyérbe) tüsszentés, az arc megérintésének kerülése. Ezeket a tanácsokat halljuk a leggyakrabban, amikor biztonságos módszereket keresünk a koronavírus elleni védekezésben. A szakértők szerint a legjobb, amit tehetünk, ha egyáltalán nem érintjük meg az orrunkat, a szemünket és a szánkat. Ezt azonban nem könnyű betartani. Mutatjuk is, hogy miért!

Az arc megérintése természetes reakció

A testbeszéd az érzelmi állapotunk külső leképzése, ahol egy gesztus vagy egy mozdulat rávilágíthat egy-egy pillanatnyi érzésünkre. A testtartás, a gesztusok, az arcjáték vagy a hangszín mind-mind arról árulkodik, hogy mit gondolunk, és mit érzünk valójában a másik emberrel vagy az aktuális szituációval kapcsolatban.

Önkéntelenül érintjük meg naponta többször az arcunkatForrás: Pexels.com

A saját arcunk megérintése egy rendkívüli emberi szokás, amivel azt jelezzük a körülöttünk lévőknek, hogy tudatában vagyunk a jelenlétüknek, és reagálunk arra – mondta Kevin Chapman, a Kentucky Szorongás- és Kapcsolódó Rendellenességek Központjának pszichológus-igazgatója a Business Insider online portálnak. – Az úgynevezett „nyilvános önismeret" általában arra utal, hogy más emberek szemszögéből is felismerjük önmagunkat, ami elkerülhetetlen a társadalmi interakciók során.

Szokásunkká vált az arcunk folyamatos megérintéseForrás: Flickr

Hozzátette, hogy természetes reakciónak számít, hogy önkéntelenül mások arckifejezéseit vizslatjuk, és érzékenyen reagálunk a különféle arcjelzésekre. Az arc megérintése ezért összefüggésbe hozható azzal is, hogy szeretnénk, ha mások odafigyelnének azokra az arckifejezéseinkre, amivel mondani szeretnénk valamit.

Elsősorban rugalmasságra van szükség a „leszokáshoz"

Egy korábbi tanulmány szerint a saját arcunk érintése segíti a stressz csökkentését, és jobban rögzíti az aktuálisan átélt emlékeket is. Nem véletlen, hogy ez a szokás már igen fiatalon elkezd kialakulni, ami később berögződik, és ez nagyban nehezíti a megváltoztatását. Még akkor is, ha az egészségünk forog kockán.

Már egészen fiatalon szokásunkká válik az arcunk megérintéseForrás: Dreamstime/TNS

Pszichológiai szempontból a legtöbb ember nincs tudatában a fenyegetésnek, és nem kapcsolja össze a fejében a különféle szennyeződéseket ezzel a szokással – magyarázta Chapman. – Épp ezért a kialakult esetleges megbetegedéseket sem társítja az arc korábbi megérintésével.

A szakember szerint bár lehetséges, hogy megpróbáljuk betartani a figyelmeztetéseket, és kevésbé vagy egyáltalán nem érintjük meg az arcunkat, de ez a legtöbb ember számára kritikus nehézséget fog jelenteni.

Gyakran észre sem vesszük, hogy már megint megérintettük az arcunkatForrás: Pexels

Ahogy fogalmazott, „ha kemények vagyunk önmagunkkal, az egyáltalán nem fog segíteni, mivel a gondolatok elnyomása nem fékezi meg a berögzült szokásainkat". De akkor mit lehet tenni?
A szokások megfordítása minden bizonnyal lehetséges, de ehhez az új készségek folyamatos gyakorlására van szükség – hangsúlyozta a kutató. – Alkalmazzunk rugalmas megközelítést, mert csak ezzel tudjuk átprogramozni a megszokásainkat, mindennapos cselekvési reakcióinkat.

Azt javasolja, hogy tudatosan alakítsuk ki az új szokásokat, és legyünk türelmesek magunkkal.

Így ahelyett, hogy azt mondanánk magunknak, hogy „ma egyáltalán nem fogom megérinteni az arcomat", hangoztassuk ezt: „ma már jobban tudatosítom magamban, akárhányszor megérintem a saját arcomat". Chapman szerint másnap könnyebb lesz kevesebbszer megtenni.

Szintén segíthet a telefonunk emlékeztetőjének beállítása vagy a kezek elfoglalása (például egy stresszlabdával). Miközben pedig szép lassan leszokunk az arcunk érintéséről, tartsuk be az egyszerű megelőző, védekező szabályokat.