Akár 1300 évig is megmaradnak az óceánban a Lego-kockák

LEGOLAND 10 dolog, amit vélhetően nem tudtál a LEGO-ról
Vágólapra másolva!
Akár 1300 évig is megőrződnek az óceánban a Lego-kockák egy új tanulmány megállapítása szerint.
Vágólapra másolva!

Az angliai partokon partra mosott Lego-kockákat vizsgáltak

A Plymouthi Egyetem vezette kutatás során azt vizsgálták, milyen mértékben koptak el a tengeri környezetben ezek a népszerű gyerekjátékok. A tengerpartokon talált kockák súlyát egyesével lemérték és összehasonlították még nem használt darabok súlyával, és megállapították a korukat is.

A kutatók arra jutottak, hogy az egyes kockák 100 és 1300 év közötti időszakot élnek túl a vizekben.

Lego Forrás: https://www.bbc.com/news/business-43253798

Az Environmental Pollution című szaklapban bemutatott tanulmány készítői a Délnyugat-Anglia partvidékén partra mosott Lego-kockákra fókuszáltak.

A kutatók szerint ez az eredmény is megerősíti azt az üzenetet, miszerint az embereknek alaposan át kell gondolniuk, hogyan bánnak a mindennap használatos tárgyakkal.

Egy műanyaggal elszennyezett csatorna Mumbai-ban Forrás: Rafiq Maqbool

Az elmúlt évtized során cornwalli önkéntesek

több ezernyi Lego-kockát és más műanyag szemetet szedtek össze a szokásos parttisztítás során.

Korábbi tanulmányok szerint ezeket a kockákat a strandokra látogatók veszítették el, vagy a háztartások hulladékfeldolgozása során kerültek a környezetbe.

Meghatározták a partra sodort műanyagkockák korát

A mostani kutatáshoz 50 darab megviselt, akrilnitril-butadién-sztirolból (ABS) készült Lego-kockát gyűjtöttek össze és mostak meg, majd mérték meg a súlyukat és méreteiket az egyetem laboratóriumában.

Minden egyes kocka kémiai jellemzőit röntgenfluoreszcencia-spektrométer segítségével állapították meg.

A Lego tavaly már elkezdte a fa és bokor formák gyártását cukornádból Forrás: https://www.bbc.com/news/business-43253798

Az eredmények segítettek megerősíteni az egyes darabok életkorát bizonyos, már nem használt elemek jelenléte alapján. Ezeket az elemeket összehasonlították az 1970-es és 1980-as években megvásárolt és nem használt elemekkel,

így a tudósok képesek voltak meghatározni a kopottság mértékét

és azt, milyen sokáig bírnák még ezek az elemek a tengeri környezetet.

Akár 1300 évig is megmaradhatnak az óceánban Forrás: Origo

A kutatást Andrew Turner, az Environmental Sciences című szaklap szakértője vezette, aki korábban kiterjedt kutatást végzett a tengeri szemét részeként partra mosódott hulladékdarabok kémiai tulajdonságai terén.

Sok évtized után is alig koptak valamit a tengerben

"A Lego a történelem egyik legnépszerűbb gyerekjátéka, vonzerejét egyrészt tartóssága jelentette. Kifejezetten arra tervezték, hogy játsszanak vele és fogdossák, ezért nem meglepő, hogy annak ellenére, hogy valószínűleg évtizedeket tölt a tengerben, nem különösebben kopik el.

Meglepően szívósnak bizonyultak a Lego-kockák Forrás: Getty Images/Daniel Knighton

- mondta el Turner. Hozzátette: a vizsgált darabok le voltak simulva és elszíneződtek, egyeseknél a szerkezet sérült és letöredezett, ami arra utal, hogy az érintetlenül maradt kockák is mikrorészecskére eshetnek szét.

(Forrás: MTI)