Kiderült, már a neandervölgyi-emberek is halásztak a tengeren

2020.03.26. 20:46

Az eddig véltnél régebb óta eszik tengeri táplálékot az ember. A Göttingeni és a Barcelonai Egyetem kutatói szerint már a neandervölgyi ember is rendszeresen fogyasztott kagylókat, halakat és más tengeri állatokat.

Eddig úgy vélték, hogy a Homo sapiens volt az első

A szakértők a portugáliai Figueira Brava barlangban végzett ásatások eredményeit csütörtökön mutatták be a Science című tudományos folyóiratban. A kutatók eddig abból indultak ki, hogy először a Homo sapiens fogyasztott tengeri állatokat.

Cro-magnoni emberek (Homo sapiens) rekonstrukciójaForrás: Prisma Archivo/ Leemage

A rendszeres halfogyasztás viszont már a neandervölgyiek fejlődését is meghatározhatta.

Annak bizonyítékát, hogy a neandervölgyi ember halat is fogyasztott,

a kalcitlerakódások vizsgálatai szolgáltatták. Ezek, ahogyan a sztalagmitok, vagyis állócseppkövek is, a lecsepegő vízből származnak. A kalcitlerakódások kora 86-106 ezer év közé tehető. Abból a korból származnak, amikor a neandervölgyi ember népesítette be Európát.

Delfinekre és fókákra is vadásztak a neandervölgyiek

A barlang, ahol a tudósok dolgoztak, akkoriban csak két kilométerre volt a tengerparttól. A kutatás szerint az ott élő neandervölgyi emberek rendszeresen vadásztak fókákra, halásztak és kagylókat is betakarítottak.

Étlapjukon szerepeltek vízi madarak, delfinek vagy borjúfókák.

A tengeri táplálék különféle zsírsavakban gazdag, amelyek pozitív hatással vannak az agyszövet fejlődésére.

A neandervölgyiek a pelisztocén kor végén, 35 ezer éve tűntek el az élet színpadárólForrás: Flickr.com

Eddig azt feltételezték,

hogy a tengeri állatok fogyasztásának hatására fejlődtek a Homo sapiens afrikai populációjának kognitív képességei.

Ezzel magyarázták a szimbolikus kultúra korai megjelenését a modern embernél. Ennek egyik példája a strucctojásokból készült tartóedények dekorálása geometriai motívumokkal.

A neandervölgyi-ember (a képen hátul) éa a Homo sapiens fosszilis koponyáiForrás: AFP/Mandel Ngan

"Az ilyen viselkedési mód az ember absztrakt gondolkodásra és a szimbólumok révén történő kommunikációra való képességét tükrözi, amelyek hozzájárultak a modern ember szervezettebb és komplexebb társadalmainak kialakulásához" - fogalmazott Dirk Hoffmann göttingeni kutató

Nem csak a Homo sapiensre igaz

Ha a tenger gyümölcseinek rendszeres fogyasztása fontos szerepet játszik a kognitív képességek fejlődésében, akkor ez a Homo sapiensre és a neandervölgyi emberre is igaz.

A neandervölgyiek mintegy 400 ezer éve jelentek megForrás: Mother Nature Network

Egy korábbi kutatás során Hoffmann és kollégái arra jutottak, hogy neandervölgyiek készítettek 65 ezer éves rajzokat három ibériai-félszigeti barlangban. Az ott talált festett és széttöredezett kagylóhéjakat is a neandervölgyieknek tulajdonították.

(Forrás: MTI/AFP)