Tizenegymillió ember neve juthat el nyáron a vörös bolygóra

Mars
A Mars napjainkban hideg és száraz égitest
Vágólapra másolva!
Csaknem tizenegymillió ember nevét viszi magával az űrbe az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA következő marsjárója, a Perseverance.
Vágólapra másolva!

A NASA pénteki bejelentése szerint 10 932 295 válasz érkezett a felhívásra, amelyben arra kérték az embereket szerte a világon, küldjék el nevüket, hogy feljuttathassák a vörös bolygóra. A neveket lézerrel ráégették három körömnagyságú chipre, amelyet egy alumíniumlaphoz erősítettek.

Megjárja a Marsot annak a 155 diáknak a neve is, aki bejutott a marsjáró névadási pályázatának döntőjébe.

28 ezer javaslattevő közül Alexander Mather hetedikes virginiai diák nyert az állhatatosságot jelentő Perseverance szóval. A NASA szerint a névadással a fiúnak sikerült "a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét".

Mars bolygó Forrás: Science Photo Library/SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Sebastian Kaulitzki/Science Phot


Ha a koronavírus-járvány nem zilálja szét a terveket, az egytonnás marsjáró robot júliusban vagy augusztusban indul útnak a floridai Cape Canaveralból, és februárban érkezik meg a Marsra,

hogy tanulmányozza a klímáját és geológiáját, valamint esetleges korábbi mikrobiális élet nyomai után kutasson.

Az előző hasonló járműveknek - a Sojournernek, a Spiritnek, az Opportunitynek és a Curiositynek is - gyerekek adtak nevet.

(MIT/DPA)