Egészen bizarr módon építenék fel a leendő holdbázist

holdbázis
Egy leendő holdbázis illusztrációja
Vágólapra másolva!
Az asztronauták vizelete is segíthet megépíteni a Holdon az alapbázist: a benne lévő karbamid lágyítóként alkalmazható a szerkezetek betonjában - vélik európai kutatók.
Vágólapra másolva!

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és kínai űrügynökség (CNSA) is azt tervezi, hogy a következő évtizedekben bázist épít ki a Holdon egy a távolabbi űrt feltérképező terv részeként, amely aztán még messzibb célok felé, például a Marsra is eljuttathat embereket.

A Hold betelepítése olyan problémákat vet fel, mint a magas sugárzás, a szélsőséges hőmérsékletek, a meteoritbombázások veszélye. Emellett logisztikai kérdések is adódnak: hogyan szállítsanak fel a Holdra építőanyagot, ha egyáltalán szükséges.

A Földről 0,45 kilogrammnyi teher Holdra szállítása mintegy 10 ezer dollárba (3,2 millió forintba) kerül, tehát egy teljes modul megépítése az égitesten nagyon költséges lenne.

Ezért az űrügynökségek igyekeznek hasznosítani a Hold felszínének nyersanyagait vagy éppen azokat, melyeket maguk az asztronauták szolgáltathatnak, például vizelet formájában.

Norvég, spanyol, holland és olasz kutatók az ESA-val együttműködve számos kísérletet végeztek annak kiderítésére, használható-e a vizeletben lévő karbamid lágyítóként. Ez az adalékanyag a betonhoz adva lágyítja az eredeti keveréket, így megkeményedése előtt formálhatóvá teszi azt. A tudósok eredményeiket a Journal of Cleaner Production című tudományos folyóiratban mutatták be.

- magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Ramón Pamies, a spanyolországi Cartagenai Műszaki Egyetem professzora.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az olyan melléktermékek, mint a holdbázis építésével foglalkozók vizelete, szintén használhatók.

Ennek a testnedvnek a két fő összetevője a víz és a karbamid, amely molekula lehetővé teszi a hidrogénkötések megszakadását és ezáltal csökkenti sok vizes keverék viszkozitását - fejtette ki Pamies.

A leendő bázis illusztrációja Forrás: ESA, Foster and Partners

Az ESA által kifejlesztett, a Hold regolitjához hasonlatos anyagból, karbamidból és különböző lágyítókból 3D-s nyomtatóval különböző építményeket készítettek és összehasonlították az eredményt.

A norvégiai Ostfold Egyetemen végzett vizsgálat szerint a karbamidot tartalmazó minták nagy súlyokat is elbírtak, formájukat stabilan megőrizték. Felmelegítve 80 Celsius-fokra, tesztelték ellenállásukat is, amely tovább nőt, amikor a Holdra jellemző nyolc fagyás-olvadás ciklus hatásának vetették alá.

- mondta el Anna-Lena Kjoniksen norvég kutató.

(EurekAlert\MTI)