Két különböző forrásból származik a marsi víz

Mars
A Mars napjainkban hideg és száraz égitest
Vágólapra másolva!
Két különböző forrásból származik a marsi víz - állapították meg kutatók a vörös bolygóról származó meteoritok elemzése révén.
Vágólapra másolva!

Ősi meteoritok vallanak a vörös bolygó múltjáról

Az Arizonai Egyetem hold- és bolygókutató laboratóriumában dolgozó Jessica Barnes és kollégái két marsi meteoritot, a Northwest Africa 7034 jelzésű kőzetet, becenevén a Fekete Szépséget, valamint az ALH 84001-et (Allan Hills) vetették alá vegyi analízisnek,

hogy feltárják a planéta múltját, beleértve kialakulásának folyamatát és vízkészletének forrását.

A Mars bolygót egykor kiterjedt hidroszféra boríthatta Forrás: Science Photo Library/SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Sebastian Kaulitzki/Science Phot

A szakemberek a Nature Geoscience című folyóiratban ismertették az eredményeiket - olvasható a CNN hírtelevízió internetes oldalán.

A kutatók kétféle hidrogénizotópra fókuszáltak a vizsgálatuk során: a könnyűhidrogénre (prócium) és a nehézhidrogénre (deutérium), ugyanis ezek aránya alapján fel lehet térképezni a kőzetekben található víznyomok eredetét.

Soha nem keveredtek össze teljesen

A két marsi meteorit izotópvizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy a marsi víz két különböző forrásból származik.

"A Mars belsejében lévő, két eltérő forrásból származó víz elárulhat nekünk valamit azokról az objektumokról, amelyeknek ütközéses összeállásából létrejöttek a belső kőzetbolygók"

- mondta Barnes.

A Mars északi pólusán elterülő jégsapka Forrás: NASA/JPL

Hozzátette: "mindennek fontos szerepe van a Mars esetleges múltbeli lakhatóságának és asztrobiológiájának megértésében is".

Az eredményeik alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a Mars esetében két különböző, egymástól jelentősen eltérő vízkészlettel rendelkező bolygócsíra (planetezimál) ütközhetett egymással, és soha nem keveredtek össze teljesen.

(Forrás: MTI)