Koronavírus: még nem alakult ki immunitás a COVID-19 ellen

koronavírus
Vágólapra másolva!
Még nem alakult ki immunitás a koronavírus ellen, ezért van ilyen sok fertőzött a világon - közölte a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A légúti megbetegedéseknek csak öt százaléka a COVID-19-fertőzés

Merkely Béla azt mondta, hogy a vírus elleni oltóanyag leghamarabb ősz végére várható, és azt először a legveszélyeztetettebbek, az idősek kapják meg.

A fertőzés elleni leghatékonyabb védekezés a Semmelweis Ignác tanácsolta kézmosás,

amelyre több médium is felhívta a figyelmet a napokban - hangsúlyozta, hozzátéve: fontos a távolságtartási szabályok betartása is.

Dr. Merkely Béla rektor (j) átadja a Semmelweis Budapest Award díjat Roska Botond neurobiológusnak. A rektor szerint is jelenleg a megelőző intézkedések pontos betartása a legjobb eszköz a járvány terjedésével szemben Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Tudatta, hogy Magyarországon továbbra is az influenza dominál, a jelenlegi felső légúti megbetegedések csupán öt százalékát okozza koronavírus.

Nagyon hatékonyak és időben megtettek a kormány intézkedései

Merkely Béla kiemelte, hogy a kormány döntései hamar érkeztek és nagyon hatékonyak voltak, Magyarország emiatt komoly helyzeti előnybe került,

és az egyik legjobban teljesítő ország a vírus fékezésében.

Orbán Viktor kormányfő Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és mások társaságában a Miniszterelnökségen. A rektor szerint a kormány járványellenes intézkedései szakmailag hatékony és időben megtett lépésnek számítanak Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Néhány dél-európai és nyugat-európai országban súlyosabb problémák vannak, és szűkebbek a járvány leküzdésének lehetőségei - tette hozzá.

A népesség néhány százaléka már biztos, hogy átesett a fertőzésen

A rektor ismertette, hogy a Semmelweis Egyetem konzorciumot hozott létre a koronavírus-fertőzésre kialakított immunválasz vizsgálatára, továbbá járványügyi vizsgálatokat végeznek, analizálják a diagnosztikus vizsgálatok eredményeit, és speciális szűrést végeznek arra vonatkozóan, hogy hány ember eshetett már át a fertőzésen.

A koronavírussal szemben egyelőre még nem alakultak ki a természetes immunreakciók Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Ez utóbbi azért fontos, mert ezek az adatok előrevetíthetik, milyen további lépésekre lesz szükség, vagy hogy mikor lehet engedni a szigorú távolságtartást eredményező szakpolitikai intézkedésekből - magyarázta.

Szerinte a népesség néhány százaléka már biztos átesett a fertőzésen,

számuk jóval több lehet a kormányzati honlapon közölt adatoknál.

(Forrás: MTI)