108 éves korában meghalt "az allergia nagyapja", William Frankland

2020.04.05. 20:26

Meghalt 108 éves korában William Frankland brit immunológus, "az allergia nagyapja", akit az allergiakutatás megalapozójának tartanak - írta a BBC hírportálja.

Ő alkotta meg az első pollencsapdát

Az immunológus egy brit idősotthonban hunyt el április 2-án. Úttörő munkája során szénanáthás betegei szenvedését azzal enyhítette, hogy szűrni kezdte a pollent.

A londoni St. Mary Kórház tetejére "pollencsapdát" szerelt, hogy a levegőben szálló pollen fajtáit azonosítani tudja.

Dr. William Frankland brit immonológus alkalmazott először pollencsapdát a pollenszint méréséreForrás: Wikimedia Commons/Walker, 2721

Innen ered a későbbi napi pollenjelentés. Hét évtizedet felölelő karrierje kezdetén katonaorvos volt a második világháborúban, hat évéből három és felet japán hadifogságban töltött. Legtöbbet a St. Mary Kórházban dolgozott,

ahol Alexander Fleming, a penicillin feltalálója munkatársai közé tartozott.

2015-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki.

Sokszor nézett szembe a halállal a matuzsálemi kort megélt tudós

Március 19-én volt 108 éves, ebből az alkalomból interjút adott, melyben elmondta, hogy hosszú életét a szerencsének köszönheti.

"Nagyon sokszor kerültem a halál közelébe: 1918-ban volt a spanyolnátha világjárványa, hadifogságba kerültem, egyszer pedig anafilaxiás sokkot kaptam egy trópusi rovar csípésétől, de valahogy mindig megúsztam" - mesélte.

Egy fészkes virágzatú növény pollenszemeiForrás: Maurizio De Angelis/Wellcome Images

Születésnapjára árnyékot vetett az új koronavírus-világjárvány,

mert az idősotthonban, ahol lakott, megtiltották a látogatást.

Két gyerekével kivételt tettek, de csak biztonságos távolságot tartva találkozhattak vele.

(Forrás: MTI)