Ha olyan, kevésbé veszélyes, ám igen kellemetlen bőrproblémával találkozunk, mint az ajakherpesz, érdemes házilagos módszerekkel próbálkozni ellene. Dr. Rózsa Annamária , a Dermatica bőrgyógyásza a koronavírus járvány esetén is alkalmazható módszerekre hívta fel a figyelmet.

Az ajakherpeszt vírus okozza

Az ajakherpesz olyan gyakori betegség, hogy a WHO szerint az 50 évesnél idősebb felnőttek kétharmadában jelen van az ezt okozó HSV-1, vagyis a Herpes simplex vírus. Ugyanakkor csak a vírushordozók 30 %-ánál jelentkeznek tünetek, nagy részben az ajkakon, kisebb részben a nemi tájékon.

Maga a herpesz az ajkakon és a szájon kívül bárhol megjelenhet a bőrön, még a nyelven is,

és akinél egyszer jelentkezett, sajnos – a vírus kiirthatatlansága miatt – erre bármikor számíthat az élete során.

A Pox víruscsaládba (Poxviridae) tartozó Herpes simplex vírus okozta megbetegedésre jellemző, hogy a fertőződést követően körülbelül 4-7 nap múlva jelentkeznek az első tünetek: viszketés és égő fájdalom. Ezt követően vörös folt jelenik meg, majd kialakulnak a jellegzetes apró, fájdalmas hólyagocskák.Forrás: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/ajakherpesz/cikkek/hogyan_szabaduljunk_meg_a_herpesztol/20140505134942

A herpesz ellenes kezelések lehetnek antivirális, antimikrobiális hatásúak, illetve immunerősítő jellegűek is.

Céljuk lehet a vírus terjedésének megállítása, a további fertőzések elkerülése, a fájdalom és a diszkomfort érzet csökkentése. Ezen céloknak számos otthon is alkalmazható módszer megfelelhet, mint például az alábbiak.

A herpeszjön-megy: az idegsejtjeinkbe fészkeli magát, nem lehet onnan kiirtani, és hol felébred, hol visszaalszik. Amikor ébren van, bajt csinál.Forrás: AFP/SPL

- Citromot tartalmazó ajakbalzsam, tea.
- Aloe vera gél, ami úgy hidratál, hogy közben a gyulladást is csökkenti.
- Echinacea bármilyen formában, kifejezetten immunerősítésre.
- Hasznos vitaminok, mint az E-vitamin, ami segíti a sérült bőrsejtek regenerációját és a C-vitamin, ami támogatja a fertőzések ellen harcoló fehérvérsejtek működését.

A herpeszt okozó vírusnak nyolc alcsoportja létezik, ezek mindegyike a legkülönfélébb betegségeket okozhatják.Forrás: https://www.livescience.com/62883-herpes-viruses-alzheimers.html

Amikor még csak a bevezető tüneteknél tart a betegség, vény nélküli aciklovír vagy famciklovír tartalmú szereket érdemes beszerezni, a hólyagok felszakadása után a kenőcsök kevésbé ajánlottak, mert lassítják a beteg terület beszáradását. Helyette célszerűbb szárító és fájdalomcsillapító paszták alkalmazása, amelyek elősegítik a gyógyulást, és eredményesen csökkentik a fájdalmat.

Ezt tegyük a fertőzés elkerüléséért

- Néhány esetben előfordulhat, hogy a tünetek nem enyhülnek, sőt erősödnek, esetleg hőemelkedés, láz, fej- és torokfájás, izomfájdalom, megnagyobbodott nyaki nyirokcsomók is megjelennek.

Ettől sem kell nagyon megijedni, többnyire elég csak tüneti szereket, fájdalom- és lázcsillapítót alkalmazni – ismerteti dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza.

Különböző herpeszvírusok mikroszkópos képe.Forrás:https://www.origo.hu/tudomany/20171029-herpeszvirus-amerikai-kutatok-egy-csoportja-kulonleges-modszeren-dolgozik.html

– Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a továbbfertőződés megakadályozására és a későbbiekben a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektessünk.
- Ne érjünk hozzá az ajakherpeszhez.
- Minél gyakrabban mossunk kezet, különösen, mielőtt a herpeszt kezeljük.
- A kenőcsök, egyéb szerek felviteléhez alkalmazzunk tiszta kozmetikai kendőt, vattát. A szereket ne dörzsöljük rá a bőrre, csak finoman vigyük fel.
- A herpesz első jeleinél kezdjünk új fogkefét használni, és tegyünk ugyanígy, ha megszűntek a tünetek.
- Kerüljük a savas, sós, érdes felületű ételeket, amelyek irritálhatják a herpeszt.
- A tünetek fennállása alatt ne adjunk puszit, csókot.

Forrás: Dermatica