Ma utoljára lesz a Föld közelében a BepiColombo

Vágólapra másolva!
Pénteken utolsó alkalommal lesz a Föld közelében a BepiColombo európai-japán űrszonda az előtt, hogy folytatja útját a Naprendszer legkisebb bolygójához, a Merkúrhoz.
Vágólapra másolva!

A Merkúr-misszió szondája péntek reggel 6 óra 25 perckor 30 kilométer per másodperces sebességgel 12 700 kilométerre közelíti meg a Földet. A manőver célja az űrjármű lefékezése és pályájának a Naprendszer középpontja felé irányítása.

A több százezer eurós missziót az Európai Űrügynökség (ESA) tudósai - a koronavírus-járvány miatt csak egy alapszemélyzet - irányítják a Darmstadtban lévő Esoc központból. A 2018 októberében útnak indított misszió a Merkúrt megcélzó első európai űrprojekt. Csak az ESA költségei 1,5 milliárd euróra rúgnak az ügynökség szóvivője szerint. A szonda két űrhajót szállít, egy német és egy japán fejlesztést. Amikor a szonda 2025-ben a Merkúr mágneses mezeje körüli pályára áll, megkezdik munkájukat:

a felszín, illetve a napszél vizsgálatát.

Az ESA és a Japán Űrügynökség (JAXA) által közösen indított BepiColombo fejlesztésében magyar kutatók is részt vettek. A mintegy négy tonna tömegű, négy részből álló űreszköz a tervek szerint bonyolult pályát követve érkezik meg a Merkúrhoz. A szükséges hajtóanyag-mennyiség minimalizálása miatt tart ilyen sokáig az út: a mérnökök a mostanival együtt kilenc gravitációs hintamanővert is beiktattak az útvonalba, amelyek újabb és újabb lendületet adnak a szondának.

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Eads Astrium

A manőverek a BepiColombo esetében pénteken a Föld, a továbbiakban kétszer a Vénusz, végül hat alkalommal pedig a Merkúr saját gravitációs terét használják ki. A Merkúr körüli pályára állás után a küldetés egy évig fog tartani, amelyet a tudósok reményei szerint sikerülhet meghosszabbítani még egy évvel. A magyar kutatók többek között a Planetary Ion Camera (PICAM) elnevezésű iontömeg-spektrométer projektben vettek részt, amely fényképezőgépként működik a töltött részecskék számára, hogy tanulmányozza a felszíni ionizációs folyamatok láncolatát. Az eszközt működtető alacsony feszültségű tápegységet az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont mérnökei fejlesztették, ahogy a BepiColombo szimuláló környezetét is.

A Merkúrt eddig csak két NASA űrszondának, a Mariner10-nek és a Messengernek sikerült megközelítenie - olvasható az ESA közleményében.

(MTI/dpa)