A korábban gondoltaknál jóval nagyobb lehetett Jézus szülővárosa

Názáret
Názáret egykori látképe
Vágólapra másolva!
A hagyomány szerint Jézus Krisztus a mai Izrael területén található Názáretben nőtt fel, a rejtélyes település ezért komoly kulturális jelentőséggel bír. Egy közelmúltban megjelent könyv új részleteket tár fel a város korai történetéből: megállapította többek között, hogy a Názáretben élők elutasították a római kultúrát és hogy a település valószínűleg nagyobb lehetett Jézus ideje alatt, mint azt a történészek korábban gondolták.
Vágólapra másolva!

Teljesen eltérő módon viszonyultak a rómaiak jelenlétéhez

A most közölt adatok bizonyos bibliai leírásokat és történeteket is segíthetnek jobban megérteni. Az új tanulmány szerint időszámításunk szerint 70 körül Názáret lakói visszautasították a római vallást, sőt fel is lázadtak a hódítókkal szemben. A kutatók szerint a település is a korábbiaknál véltnél nagyobb lehetett Jézus korában.

Názáret egykori látképe Forrás: Wikimedia Commons/David Roberts

– mondta Ken Dark, a Názáreti Régészeti Projekt igazgatója és „A római és a bizánci időszak Názáretben és annak vidékén" a LiveScience tudományos online portálnak.

Dark azt is megállapította, hogy a názáretiek valószínűleg menedékbarlangokat is ástak, hogy megvédjék magukat a római katonáktól, miközben Szepphorisan ezzel egy időben olyan érméket és római árukat találtak, amelyek szerint a településen béke uralkodhatott.

A két településen tehát teljesen eltérő módon viszonyultak a rómaiak jelenlétéhez.

– magyarázta Dark, aki évek óta végez felméréseket és ásatásokat Názáretben, és tanulmányának előkészítése során áttekintette a korábbi régészeti munkákat is. – A Názáret közelében élők azonban szigorúan elkerülték ezt a gyakorlatot.

Sokan nem látták szívesen újra Jézust

A kutató hangsúlyozta, hogy könyvének nem a Biblia magyarázata a célja, ám eredményei segíthetnek jobban megérteni a Jézussal kapcsolatos történetének néhány részletét. A Dark könyvében található, egyik ilyen történet szerint,

sokan nem látták szívesen Jézust, amikor a férfi felnőttként, tanítási céllal tért vissza Názáretbe.

A településen végzett ásatások azt mutatják, hogy a környék lakói erőteljesen elutasították a római tárgyakat, értékeket és gyakorlatokat, amelyeket tisztátalannak tekintettek, ezek azonban ellentmondhattak Jézus néhány tanításának is.

Názáret lakói elutasították a római értékeket, szokásokat és talán Jézust is Forrás: Wikimedia Commons

– mutatott rá Ken Dark.

Názáret méretével kapcsolatban kifejtette, hogy a régészek több évszázados munkái azt bizonyítják, hogy római korszakból származó épületek, tárolóhelyek és rejtekhelyek is léteztek a település központjában.

Emellett számos leletet találtak, amelyek a mezőgazdaság és a kőfejtés gyakorlatát igazolják.

A Dark által elemzett régészeti maradványok arra is utalnak, hogy bár Názáret nem büszkélkedhetett akkora méretekkel, mint a Szepphoris, az eredetileg gondoltaknál bizonyára jóval nagyobb volt.