Senkinek sem adta tovább a vírust egy fertőzött francia kisfiú

koronavírus
Vágólapra másolva!
A 172 ember közül, akikkel kapcsolatba került, egyetlenegynek sem adta tovább a koronavírust egy kilencéves francia kisfiú annak ellenére, hogy hosszú időn át maradt felderítetlen a fertőzöttsége.  
Vágólapra másolva!

Még a testvéreit sem fertőzte meg a kilencéves fiú

Az esetről a Clinical Infectious Diseases című amerikai szaklapban beszámoló tanulmány szerint a gyerek esetében feltárt 172 kontaktszemélynél elvégzett koronavírustesztek mindegyike negatív lett. A kutatók szerint

az eset rávilágít arra, hogy a gyerekek csekély szerepet játszhatnak a koronavírus terjedésében.

Senkinek sem adta át a koronavírust a kilencéves fiú Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

A fiú a kelet-franciaországi Haute-Savoie régióban fertőződött meg a vírussal,

majd erről mit sem sejtve három sítanfolyamon is részt vett.

Az egészségügyi hatóságok 172 embert találtak, akik a fertőző periódusban kapcsolatba léptek a gyerekkel, ám mindannyiuk koronavírustesztje negatív lett. Még a fiú testvérei sem fertőződtek meg.

A gyerekek enyhe tünetekkel vészelik át a fertőzést

A tanulmány ugyanakkor kitér arra, hogy a kontaktszemélyek 65 százalékánál szezonális betegségek, például influenza lépett fel. A kilencéves fiúnál csak enyhe tünetek jelentkeztek. Kostas Danis epidemiológus, a tanulmány társszerzője elmondta, a fiú a légutak egyéb megbetegedésében is szenvedett.

A koronavírus (sárgával) egy sejtet (kék) támad az elektronmikroszkópos felvételen Forrás: NIAID/Flickr

A gyerekek esetében az igazolt koronavírus-fertőzések nagy része enyhe tünetekkel játszódik le.

Főként attól tartanak a szakértők, hogy a vírusos gyerekek idős vagy a rizikócsoportokba tartozó embereket fertőzhetnek meg. Ezért zárták be a legtöbb országban az iskolákat és az óvodákat. Az eset azonban a tanulmány szerint arra utal, hogy "lehetséges, hogy a gyerekek nem játszanak nagy szerepet az új típusú koronavírus a terjesztésében".

Mindenesetre, az óvatosság továbbra is indokolt,

mert a Dél-Floridai Egyetem (USF) publikációja szerint, ami a Journal of Public Health Management and Practice című egészségügyi szakfolyóiratban jelent meg, a közelmúltban az új koronavírussal fertőzött gyermekek száma sokkal magasabb lehet annál, mint ami jelenleg a jelentésekben szerepel.

(Forrás: MTI/AFP/Origo)