Negyven éve halt meg az örökös jugoszláv államelnök, Tito

Joszip Broz Tito marsall, Jugoszlávia államelnökeként 1954-ben

Negyven éve, 1980. május 4-én halt meg Josip Broz Tito, a második világháború utáni Jugoszlávia egykori örökös elnöke. Évtizedekig az ő személye tartotta össze a délszláv államalakulatot, a halála után kirobbant nemzetiségi ellentétek egy évtizeddel később véres polgárháborúhoz, Jugoszlávia széteséséhez vezettek.

Túlélve a sztálini tisztogatásokat lett az első számú jugoszláv kommunista

Születésének dátuma vitatott, újabban 1892. május 7-re teszik, de korábban Jugoszláviában május 25-én ünnepelték hivatalosan. Horvát apától és szlovén anyától Josip Broz néven született a horvát-szlovén határon fekvő Kumrovecben, egy szegény parasztcsalád kilenc gyermeke közül a hetedikként.

Joszip Broz Tito, Jugoszlávia "örökös" államelnöke Forrás: Wikimedia Commons/Digital Library of Slovenia

A lakatos szakmát tanulta ki, majd 1913-ban behívták az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. Az első világháborúban előbb a szerb frontra küldték, ahol néhány hetet fogdában töltött háborúellenes propaganda miatt. 1915-ben a galíciai fronton harcolt, bátorságáért kitüntetést is kapott, nem sokkal később sebesülten orosz fogságba esett.

Innen megszökött, majd az 1917. októberi bolsevik hatalomátvétel után a vörösök oldalán harcolt,

és belépett a bolsevik pártba.

Josip Broz Tito szülőháza a horvátországi Kumrovecben Forrás: Wikimedia Commons/Janez Novak,

1920-ban tért haza az első, orosz feleségével, Pelagija Belouszovával az újonnan létrejött Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, és a Jugoszláv Kommunista Párt tagja lett.

A párt 1921-es betiltása utáni illegális tevékenységért több alkalommal került börtönbe,

közben azonban egyre magasabbra emelkedett a párthierarchiában.

A bűnügyi nyilvántartás részére készített fotó, amelyet Tito 1928-as lebukásakor készítettek Forrás: Wikimedia Commons/ Zbornik sećanja aktivista jugoslovenskog revolucionarnog radničkog pokreta

1934-ben beválasztották a politikai bizottságba, ekkor vette fel a Tito mozgalmi nevet. 1935-től a moszkvai Komintern-központban dolgozott, és amikor 1938-ban az addigi jugoszláv pártvezetés a nagy sztálini tisztogatások áldozatául esett, a Kremlben őt bízták meg az újjászervezéssel, így Tito lett a Jugoszláv Kommunista Párt első embere.

Sztálin, és nagyhatalmú szürke eminenciása, Molotov az 1930-as években. Tito túlélte a nagy tisztogatást Forrás: AFP

1937-ben tért haza, a párt 1940-es illegális zágrábi kongresszusán választották meg hivatalosan is főtitkárnak.

Őrmesterből lett tábornagy a partizánsereg élén

Jugoszlávia 1941 áprilisában történt német lerohanása és megszállása után Tito a megszerveződő partizánerők főparancsnoka lett. Joszip Broz Tito szovjet tudomással 1942-ben hívta életre a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Bizottságot, de már 1941 nyarán harcot hirdetett a német megszállók ellen.

Tito mint a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg parancsnoka, 1943-ban Forrás: Wikimedia Commons/Slade, M J (Sgt) No 2 Army Film and Photographic Unit

A gerillavezérré lett Tito ennek égisze alatt szervezte meg partizánhadseregét, a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereget,

amelyet később az angolok, illetve az amerikaiak fegyvereztek fel többek között 100 ezer puskával,

50 ezer automata fegyverrel és géppuskával, 1360 aknavetővel, valamint 700 rádiókészülékkel, egészen addig az ellenségtől, főleg olaszoktól szerzett fegyverekkel harcoltak.

A partizánsereg verbuválásával egyidejűleg az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egykori őrmestere tábornaggyá nevezte ki sajátmagát.

A Monarchia hadseregének egykori őrmestere a második világháború idején nevezte ki saját magát marsallá, a partizánhadsereg parancsnokaként Forrás: Wikimedia Commons/Jože Gal

Az önmaga előléptetése folytán Tito marsallként ismertté vált partizánvezér 1943 áprilisában, az úgynevezett neretvai csatában sikeresen kitört a Wehrmacht gyűrűjéből, de a Sutjeska mellett vívott ütközetben partizánhadserege súlyos vereséget szenvedett el a német reguláris alakulatoktól.

Tito és Ivan Ribar 1943-ban, a Sutjeska mellett lezajlott ütközet után Forrás: Wikimedia Commons/ John Phillips,

Szerencséjére 20 ezer fős csapatából 14 ezer embernek sikerült kitörnie a német gyűrűből,

ezért a partizánhadserege nem semmisült meg.

A sutjeskai vereség után Tito már nem mert nyílt ütközetbe bocsátkozni a Wehrmacht alakulataival, hanem partizánjaival együtt a hegyekbe vetette be magát, és kerülte a nyílt összecsapásokat.

Díszes tábornagyi kabátját hátrahagyva menekült el Skorzeny kommandósai elől

Tito a megszálló német és olasz csapatokkal és a talán még náluk is jobban gyűlölt Draza Mihajlovics-féle királypárti csetnik hadsereggel, valamint a horvát Usztasával egyszerre vívott véresen kegyetlen partizánháborút.

Tito hatalma teljében, 1960-ban, felesége, Jovanka Broz társaságában Forrás: Wikimedia Commons/Jože Gal

A német hadtáp-összeköttetés és a felvonulásban lévő kisebb alegységek, valamint rivális partizánok ellen végrehajtott rajtaütéseken kívül még arra is maradt ideje, hogy

az ellenséges kollaborációval meggyanúsított települések ellen nem egyszer bestiálisan kegyetlen büntetőhadjáratokat vezessen.

1944. május elején személyesen Hitler utasítására titkos kommandós akciót szerveztek Tito kézre kerítésére.

Skorzeny Hitlernél. A Führer bízta meg a Tito elleni akció megtervezésével Forrás: Bundesarchiv/O.Ang

A Mussolinit kiszabadító Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer (alezredes) parancsnoksága alá rendelt deszantos alakulat az „Unternehmen Rösselsprung", azaz a „Lóugrás-művelet" fedőnevű akcióban

1944. május 25-én próbált meg rajta ütni

Titónak a boszniai Drvar közelében fekvő álcázott főhadiszállásán.

Skorzeny kommandósai Forrás: Bundesarchiv/O.Ang

Tito azonban, amikor hírül vette az első német ejtőernyősök földet érését, mindent hátrahagyva, azonnal elmenekült, ezért Skorzenynek csak a partizánvezér félig kihűlt ebédjét, valamint díszes tábornagyi kabátját sikerült „elfognia".

Kevésen múlott, hogy Churchill nem támadta meg Titót

Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt hosszadalmas viták után – elsősorban az amerikai elnök nyomására – Titót ismerték el a királypárti Mihajlovics helyett az angolszász hatalmak kizárólagos szövetségesének.

Tito partizánjai 1944 őszén a Jugoszlávia területére benyomult Vörös Hadsereg segítségével kiverték a német megszállókat az ország területéről.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, a brit miniszterelnök, Winston Churchill társaságában. A szövetségesek Titót ismerték el Jugoszlávia vezetőjeként Forrás: Wikimedia Commons

A Délvidékre bevonuló partizánalakulatok az 1942-es újvidéki "hideg napokat" tízszeresen bosszulták meg a vajdasági magyarokon. A partizánok vérengzésének mintegy 40 ezer magyar civil, köztük számos nő és fiatalkorú esett áldozatául.

Mihajlovics csetnik vezér (középen áll szemüvegben szakállasan) egyaránt harcolt a németek és szövetségeseik, valamint Tito kommunista partizánhadserege ellen Forrás: Politics Forum

A délvidéki megtorlásra ugyan nem Tito adott parancsot, de hallgatólagosan tudomásul vette a vérengzést,

és senkit sem vont felelősségre a kegyetlen atrocitásokat elkövető partizánparancsnokok közül.

Egyes becslések szerint 40 ezer délvidéki magyar esett a partizánsereg bosszújának áldozatául Forrás: Tumbrl

1945. május elején súlyosan megromlott Tito és az angolok közötti viszony.

Az Isztriai-félszigetre bevonult partizánalakulatok ugyanis Tito parancsára Trieszt megszállására készültek, amit viszont Churchill már nem volt hajlandó eltűrni, ezért parancsot adott Alexander tábornagynak, hogy akár a hadsereg bevetésével is akadályozza meg Trieszt megszállását.

Tito és Churchill. A háború utolsó napjaiban Trieszt miatt kiéleződött a feszültség az angolok és Tito között Forrás: Wikimedia Commons/Government of the United Kingdom/Imperial War Museum

A britek határozott fellépésére, Tito kénytelen volt lemondani az észak-olasz kikötőváros megszállásáról. Horvátország 1941 áprilisában kikiáltott függetlensége ismét megszűnt, és 1945 májusában Tito uralma alatt egyesült ismét Jugoszlávia.

Egyszerre épült ki Tito személyi kultusza, éa a jugoszláv Gulág

A háború után szovjet minta szerint szervezték át az országot, hivatalosan is megszüntetve a monarchiát, az államélet vezetéséből pedig kiszorították a nem kommunistákat. Az ellenzékieket, és később az „elhajló" kommunistákat is az államvédelem terrorizálta.

Az 1950-es évek elejére nemcsak Tito kultuszát építették ki, hanem még a hírhedt jugoszláv gulágot is

az Adriai-tenger egyik kietlen szigetén, Goli Otokon, ahol a rendszerre veszélyesenk ítélt horvátok, szerbek, szlovének, macedónok, montenegróiak, bosnyákok, albánok, magyarok és mások raboskodtak 1949 valamint 1980 között.

Tito és Eleanor Roosevelt 1953-ban, az amerikai elnök özvegyének jugoszláviai látogatása idején Forrás: Wikimedia Commons/ Franklin D. Roosevelt Library

Goli Otokról, a szovjetbarát kommunisták részére is létesítendő lágerről Tito anélkül döntött 1948 őszén, hogy bárkivel is egyeztetett volna.

„Tito szuverén módon őrzött mindent, ami a személyiségével függött össze – bárki érintette is a stílusát vagy privilégiumait, kitette magát annak a kockázatnak, hogy fejére idézi haragját, s esetleg azonnal rásütik az ellenség, a párt ellenségének bélyegét" – így jellemezte Titót a marsall egykori, és később vele szembe fordult harcostársa, Milovan Gyilasz.

Sztálin nem tudta megbocsátani a jugoszláv szuverenitást

Tito, akit 1953-ban Jugoszlávia elnökévé választottak, független balkáni külpolitikája miatt már korábban összeütközésbe került Moszkvával.

Miután Sztálin beavatkozási kísérletei sorra kudarcot vallottak,

az ezen felbőszült szovjet diktátor parancsára 1948-ban kizárták Jugoszláviát a kommunista pártok Moszkvából irányított nemzetközi szervezetéből, a Kominformból.

Sztálin nem tudta megbocsátani Tito szuverenista törekvéseit Forrás: Ria/Novosti/Archive

A Kremlből irányított jugoszlávellenes propagandaháború, gazdasági bojkott és provokációk közepette Tito Jugoszláviája a Nyugathoz közeledett, a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok rendezésére csak Sztálin halála után két évvel később, 1955 májusának végén került sor.

Tito és Hruscsov. Csak Sztálin halála után, 1955-től kezdődtek el normalizálódni Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti kapcsolatok Forrás: Wikimedia Commons/The State Archives of the Republic of Macedonia

A mindkét tömbtől egyenlő távolságot tartó

Tito Nehru indiai és Nasszer egyiptomi elnökkel közösen kidolgozta az aktív el nem kötelezettség elveit.

Az egyik nagyhatalmi tömbhöz sem tartozó úgynevezett el nem kötelezettek első csúcstalálkozóját Belgrádban, 1961-ben tartották meg, a főleg fejlődő, harmadik világbeli országokat egyesítő politikai mozgalomnak pedig Tito lett az egyik meghatározó vezetője.

Tito Nasszer egyiptomi elnök társaságában, 1960-ban Forrás: Wikimedia Commons/Jože Gal

Az új jugoszláv szocializmus-modell némi liberalizációval járt,

a központi szervek hatáskörét és az állami tervezést a munkás-önigazgatás korlátozta, ugyanakkor a részben a hat tagállamba (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Macedónia) került hatalom a belgrádi központ ellenlépéseit váltotta ki.

Tito jugoszláv pártvezetőkkel 1958-ban Forrás: Wikimedia Commons/Jože Gal

A megosztott vezetésből Tito először 1966-ban a centrista szerb Rankovictól, majd hat évvel később a liberális decentralizálás szerb és horvát híveitől szabadult meg.

Az 1974-es új alkotmány a hat tagállam és a két tartomány (Vajdaság és Koszovó) egyenlőségére épült, ami erősítette az albán nacionalizmust, ugyanakkor a horvátok és főként a szerbek elégedetlenségét is kiváltotta.

Sokan még ma is nosztalgiával őrzik Tito emlékét

A romló egészségű Tito fél lábát 1980 januárjában amputálni kellett, állapota ezután gyorsan romlott és 1980. május 4-én meghalt. Temetésén egymillió ember, 35 államfő, 24 kormányfő és 46 külügyminiszter, továbbá több száz kommunista és munkáspárt,valamint népi felszabadító mozgalom küldöttsége vett részt.

Joszip Broz Tito marsall, Jugoszlávia államelnökeként 1954-ben Forrás: Slavorum

A jugoszláv államszövetség nem sokkal élte túl Tito halálát: a decentralizáció kudarcot vallott, az önigazgatás mellett fennmaradt a párt hatalmi monopóliuma, és egyre jobban kiéleződtek a korábban lefojtott nemzetiségi feszültségek,

ami odavezetett, hogy az 1990-es évek véres polgárháborújában Jugoszlávia végérvényesen szétesett.

Tito megítélése ma is vitatott: életében csak magasztalni volt szabad, halála után Zágrábban renegát horvátnak, Belgrádban pedig szerbfalónak tartották.

Tito és felsége Nixon amerikai elnöknél, a Fehér Házban, 1972-ben Forrás: Wikimedia Commons/White House Photo Office Collection

Horvát bírálói nem bocsátják meg neki a "horvát tavasz" 1972-es elfojtását, a szerbek pedig az 1974-es alkotmány életbe léptetését. A belgrádi parlamentből kirakták a képét, a volt Jugoszláviában róla elkeresztelt városok és utcák sorra visszakapták eredeti nevüket.

Tito síremléke Forrás: Wikimedia Commons/Kenzavi (Cvetanović Igor)

Horvátországi emlékművét szülőfalujában, Kumrovecben 2004-ben felrobbantották,

2015-ben a hivatalba lépő horvát elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic első intézkedéseként pedig Tito mellszobrát távolíttatta el az államfői palotából.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államelnök eltávolíttatta Tito szobrát az elnöki palotából Forrás: NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk

A marsallról elnevezett zágrábi teret három éve maratoni vita után keresztelték át. Ugyanakkor Montenegró fővárosában, Podgoricában, amelyet 1992-ig Titogradnak hívtak, 2018-ban állították fel szobrát, belgrádi mauzóleuma pedig ma is kedvelt turistalátványosság, az egykori Jugoszlávia utódállamaiban pedig még ma is sokan gondolnak vissza nosztalgiával a Tito-korszakra.

(Forrás: MTVA Sajtóadatbank, Origo)