Tavasszal is bukkanhatunk apró mocsári teknős bébikre

Mocsári teknős (Emys orbicularis).

Annak ellenére, hogy augusztus-szeptemberben kelnek ki a tojásból. De kivételek mindig vannak...

Hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, a mocsári teknős (Emys orbicularis) az áprilisi párzást követően május végén-júniusban (vagy akár még júliusban is) rakja le a tojásait a víztől meglepően távol, több száz méterre. Tojásainak kiköltését a nap melegére bízza,

ezért gyorsan felmelegedő, homokos helyet keres, amit gyakran csak az otthonát jelentő víztől távolabb, akár egy-két kilométerre talál.

A kisteknősök nagy része augusztus-szeptemberben kel ki és azonnal a víz felé igyekeznek.
Azonban ha nem elég forró a nyár, vagy hamar fordul hűvösre az idő szeptemberben, esetleg túl későn rakta le az anya a tojásokat, akkor a kicsik a tojásban vészelik ki a telet és csak tavasszal bújnak ki, ha már kellően meleg az idő.

Mocsári teknős (Emys orbicularis). Forrás: https://www.knp.hu/hu/hirek/tavasszal-is-bukkanhatunk-apro-mocsari-teknos-bebikre-117

Ezért fordulhat elő, hogy tavak, holtágak környékén most is bukkanhatunk aprócska páncélosra. Semmiképpen se vigyük haza, mert védett faj. Sőt, alapvetően megmenteni sem kell, az ösztöne elviszi őt a vízhez. De mivel élete azonnal egy hosszú, veszélyes meneteléssel kezdődik, amely sokuk számára hamar véget is ér,

túlélési esélyeiket javíthatjuk, ha segítünk rajtuk és elvisszük a legközelebbi természetes vízhez.

A mocsári teknős országszerte megtalálható, tavak és folyók mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedveli, így inkább azok közelében számíthatunk rá. Éppen ezért inkább az alföldi és dombvidéki tájainkon jellemző, de helyenként középhegységi tavainkban is előfordul.

A teknősök genetikai származása tükrözi a hidegháború időszakának politikai és nemzeti kettéosztottságát

A mocsári teknős Európa jelentős részén előfordul, de hiányzik Közép-Európa egyes területeiről (Németország nagy része, Benelux államok), a Jylland-félszigetről (Dánia), Skandináviából és a Brit-szigetekről. Kelet felé, a Kelet-európai síkság déli részén egészen a Kaszpi- és az Aral-tóig terjedt el. Ezen kívül Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és Nyugat-Ázsia egyes tájain is megtalálhatók populációi. Érdekes azonban megjegyezni, hogy ugyan Németországban nem őshonos, többfelé megtalálható, de mint azt a filogenetikai vizsgálatok kimutatták, az ottani teknősök túlnyomó többsége behurcolt egyedek leszármazottja. Mi több, a teknősök genetikai származása tükrözi a hidegháború időszakának politikai és nemzeti kettéosztottságát:

az egykori Nyugat-Németországban főként a nyugat-német állampolgárok által turistaként látogatott helyekről származnak a teknősök

(Spanyolország, Olaszország vagy Görögország), míg a volt NDK-ban a kelet-német turisták által elérhető országokból (Bulgária, Magyarország, Románia) származó állományok élnek. Németországban őshonos populációk csak az ország északkeleti csücskében fordulnak elő.

Mocsári teknős (Emys orbicularis). Forrás: https://www.knp.hu/hu/hirek/tavasszal-is-bukkanhatunk-apro-mocsari-teknos-bebikre-117

Bár a vizes élőhelyek lakója, tojásait a szárazfölön helyezi el

A mocsári teknős alapvetően vízhez kötött faj. Elsősorban állóvizek és lassú folyású folyók mentén fordul elő. Szereti a vízi növényzettel benőtt tavakat, holtágakat, ahol a part felől észrevehetetlenül napozhat. Különösen kedveli az olyan helyeket, ahol mély vízzel körülvett napozóhelyek (szigetek, vízből kiemelkedő faágak stb.) találhatók, és amelyekről veszély esetén könnyen a felszín alá bukhat. Kedveli a dús növényzettel körülvett tórendszereket, mocsaras helyeket, ahol kedvére közlekedhet a víztestek között. A vizes élőhelyen kívül azonban nagy szüksége van háborítatlan szárazföldi élőhelyekre is, különösen olyanokra, ahol tojásait lerakhatja: növényzettel csak mérsékelten borított, laza talajú helyekre. Egyes vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a víztestek közötti kóborlásai során fontos számára, hogy a „gyalogútjai" árnyékoltak legyenek, hogy ezáltal elkerülje a túlhevülést, és a ragadozók se vegyék észre.

A mocsári teknősök szeretnek a napon sütkérezni

A mocsári teknősök idejük nagy részét vízben töltik. Olyan helyeken azonban, ahol több különféle víztest egymás közelében található, gyakran közlekednek a víztestek között. Somogyban például gyakran lehet megfigyelni, amint a kiszáradó kis tavakból átgyalogolnak a nagyobb vagy mélyebb, még vizet tartalmazó mélyedésekbe. Ha a környezetükben minden víztest kiszárad, akár nyári nyugalmi periódust is beiktathatnak, és ilyenkor például a földbe áshatják magukat. Nappal, ha épp a vízben vannak, a partközelben tartózkodnak, napos, nyugodt napszakokban, főként a délelőtti órákban, szívesen másznak ki napozni a partszegélyre vagy vízbe dőlt farönkökre és nádkévékre. Előnyben részesítik a mély vízből kiemelkedő szárazulatokat. Ilyenkor a legkisebb zavarásra is a vízbe vetik magukat. Potenciális háborgatóikat messziről észreveszik.

A mocsári teknősök (Emys orbicularis) gyakran csoportosan sütkéreznek, mivel az alkalmas napozóhelyek száma limitált. Forrás: http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/mocsari-teknos

Télre a mocsári teknős az iszapba fúrja magát, de egyes esetekben a vízen kívül ássa be magát a földbe.

Ha az időjárás megengedi korán, már március elején előbújik. Párzása azonban csak áprilisban kezdődik, a nőstények 6-10 tojásukat május végén, júniusban kezdik lerakni. Ismereteink szerint akár még júliusban is rakhatnak tojásokat. A nőstények a fészkeket a víztől messzebb (néha több száz méterre vagy akár néhány kilométerre is) laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő helyekre rakják. A kis teknősök augusztusban vagy szeptemberben kelnek ki, de előfordul, hogy a kései fiókák, a tojásban vészelik át a telet.

A mocsári teknőst alapvetően ragadozónak tekintik. Mindenféle állati eredetű táplálékot elfogyaszt, amit meg tud fogni, vagy el tud érni, köztük dögöket is. Többnyire vízi gerincteleneket, halakat, kétéltűlárvákat, gőtéket és békákat fogyaszt. Ez utóbbiak közül valószínűleg csak a beteg, menekülni csak nehézkesen tudó egyedeket fogja meg. Elfogyaszt vízbe pottyant rovarokat, és eszik a vízben található tetemekből is. Egyes kutatások azonban arra utalnak, hogy más rokon vízi teknősökéhez hasonlóan, a növényi tápláléknak is nagy szerepe van az étrendjükben. Különösen a felnőtt egyedek, és legfőképpen a szaporodási időszakon kívül fogyasztanak nagy mennyiségű növényi anyagot.

Számuk jelentősen megfogyatkozott az emberek természetkárosító tevékenysége miatt

A mocsári teknősnek, főként fiatal korában számos ragadozója van. Az apró teknősöket gázlómadarak eszik meg, a felnőtteket a réti sas és ragadozó emlősök (pl. a vidra) is megölik. Egyszer megfigyeltek egy esetet, amikor egy vidra több száz telelő teknőst felhozott az iszapból, és egyenként kirakta őket a hóra. A teknősök természetesen megfagytak. A teknősfészkeket számos állat fosztogatja (sün, róka, borz, kutya stb.). Nyáron a tojásrakó helyeken gyakran figyelhetők meg félig vagy teljesen kifosztott teknősfészkek.

Mocsári teknős (Emys orbicularis) tojások. Forrás: http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok/mocsari-teknos

A mocsári teknős valamikor rendkívül gyakori volt a vizek járta Alföldünkön vagy a természetes partvonalú nagy tavainkon és az azokat övező mocsarakban, mára azonban nagyon megfogyatkozott ezeken a helyeken. A Balatonon szinte nem lehet vele találkozni. Elszigetelt tavakban, holtágakban vagy az alföldi csatornarendszerekben azonban még megtalálható, de

a csatornák utóbbi néhány évben végrehajtott és mai is zajló „vízügyi karbantartása", növényzetük kiirtása, a partszegélyek kikotrása tovább rontja majd a faj helyzetét.

Sokan úgy gondolják, hogy a vizes élőhelyek védelmével a mocsári teknős védelme is megoldott. Ellentétben azonban a kétéltűekkel, melyek petéiket a vízbe rakják, a mocsári teknős a víztől távol, a szárazföldön helyezi el tojásait. Az alkalmas tojásrakó helyek azonban már nem tartoznak a védett vizes élőhelyekhez, gyakran szántóföldi művelés alatt állnak vagy egyéb emberi létesítmény foglalja el őket. A legújabb ismeretek arra utalnak, hogy a mocsári teknősnek a tojásrakáson túl is szüksége volna szárazföldi élőhelyekre. Az élőhelyvesztés mellett az utóbbi évtizedekben komoly veszélyeztetőként léptek fel a különböző, Magyarországon is megjelent idegenhonos teknősfajok. Ezek közül is a hasonló életmódú ékszerteknősök jelentik a legnagyobb fenyegetést. Eddig a vörösfülű ékszerteknős az, amely nagy számban lelhető fel a hazai természetes vizekben is. A vizsgálatok szerint agresszív viselkedésével elsősorban a napozóhelyekről szorítja ki a mocsári teknőst.

Egy, a hazai vizekben már megtelepedett inváziós faj, a szubtrópusi vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) Forrás: Wikimedia Commons

Feltételezhetően olyan parazitákat is hordoz, amelyekkel szemben a mocsári teknős nem ellenálló. Potenciálisan még a hűvös mérsékelt övben honos, és ezért nálunk nagyobb eséllyel túlélő díszes ékszerteknős (Chrysemys picta) jelenet nagy veszélyt, de szerencsére ez a faj korábban jóval kisebb számban került kereskedelmi forgalomba, mint a vörösfülű ékszerteknős. A mocsári teknős védelme tehát sokkal komplexebb megközelítést igényel, mint azt korábban gondoltuk. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

A Kiskunsági Nemzeti Park és a Magyar madártani és Természetvédelmi Egyesület anyaga