Sikeresen landolt Kína kísérleti utat megtett űrhajója

Horizontal space
Vágólapra másolva!
Sikeresen landolt Kína kísérleti utat megtett űrhajója pénteken, miután szerdán a vele egy időben felküldött szállítmányozó kapszula visszatérésekor hiba merült fel.
Vágólapra másolva!

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a kedden kísérleti útra indított űrhajó pekingi idő szerint pénteken kora délután ért földet az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található bázison.

Az emberszállításra alkalmas űrhajót a jelenleg használt, háromfős legénység szállításra képes Sencsounál nagyobbra, és újrahasználhatónak tervezték. A kilenc méter hosszú modell hatfős legénység befogadására alkalmas, de mostani, kísérleti útján senki sem tartózkodott az űrhajóban.

Az űrhajót a dél-kínai Hajnan szigetén található Vencsang kilövőállomásról indították útjára az ország legnagyobb hordozórakétája, a Hosszú Menetelés-5B (LM-5B) segítségével, amelynek szintén ez volt az első útja. A vele együtt felbocsátott szállítmányozó kapszula szerdai visszaútján a kínai űrügynökség tájékoztatása szerint hiba történt. Az ügynökség további részleteket nem közölt.

Forrás: AFP/Str

Kína kiemelten kezeli az űrkutatás fejlesztését az elmúlt években, hogy Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz felzárkózva az űrhatalmak közé kerüljön 2030-ra. Peking tervei között szerepel egy űrállomás kiépítése, valamint egy Mars-misszió is. A három fős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, a most tesztelt űrhajó feladata pedig az asztronauták odajuttatása lenne.

(MTI)