Még soha nem láttak ennyi átlátszó ragadozót a Balti-tengerben

Zsákmányukat enyvsejtekkel ragasztják karjaikhoz, majd nyelőcsövükbe gyömöszölik, ahonnan a központi űrbélbe kerül

Egyre nagyobb számban szaporodnak és egyre jobban alkalmazkodnak a megváltozott környezeti viszonyokhoz a Balti-tengeren a bordásmedúzák. Az  új kutatások szerint ezek az invazív állatok egy speciális módszerrel élik túl a zord teleket: saját lárváikkal táplálkoznak.

A Mnemiopsis leidyi a bordásmedúzák (Ctenophora) törzsébe tartozik, alakja miatt a köznyelvben gyakran csak „tengeri dió" néven emlegetik és az Atlanti-óceán nyugati részén őshonos. Az elmúlt évtizedekben azonban igencsak elterjedt az európai vizekben, valószínűleg a teherhajók ballasztvizei által.

A Balti-tenger nyugati részein a kutatók a nyár végi populációjuk robbanásszerű emelkedését tapasztalták,

és kíváncsiak lettek arra, hogy ennyi állat vajon hogyan találhat megfelelő mennyiségű táplálékot. Vizsgálataik során kiderítették, hogy a kifejlett egyedek elkezdték a saját utódaikat elpusztítani.

Zsákmányukat enyvsejtekkel ragasztják karjaikhoz, majd nyelőcsövükbe gyömöszölik, ahonnan a központi űrbélbe kerül Forrás: Wikimedia Commons

Egy Dániához közeli fjordon végzett, helyszíni vizsgálatok során olyan kifejlett lényeket találtunk, amelyek valóban a saját fajuk lárváit fogyasztották el

– írták a szakemberek a Communications Biology tudományos folyóiratban publikált tanulmányban. – Ezt a megállapítást a laboratóriumi analízis is alátámasztotta.

A bordásmedúzák érdekessége, hogy hímnősek, miközben lárva- és kifejlett korban is szaporodnak. A kutatók szerint talán pont az állati kannibalizmus segíthet megoldani a rejtélyt, hogy

miért láthatunk annyi lárvát a Balti-tengerben a nyár végén, miközben azoknak csekély az esélye arra, hogy túléljék a közelgő telet.

Becsléseik szerint ezek a lárvák körülbelül 2-3 hétre meg tudják oldani a kifejlett példányok táplálkozását. Ez pedig elegendő tartalékot biztosít nekik ahhoz, hogy akár 80 napot is túléljenek téli, fagyos hőmérsékletű vízben.

Az úgynevezett „képlet" részleteit a tudósok még nem teljesen ismerik, de úgy gondolják, hogy az állatok ezzel az új „túlélési stratégiával" alkalmazkodnak a megváltozott környezeti viszonyokhoz.