Saját magukon teszteltek egy koronavírus elleni vakcinát orosz tudósok

2020.05.22. 11:54

Önmagukon próbáltak ki egy vektorvakcinát a Nyikolaj Gamaleja nevét viselő Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet munkatársai, a kísérlet sikerrel járt, alanyaiban negatív mellékhatások nélkül alakított ki immunitást - tájékoztatta Alekszandr Gincburg akadémikus, a központ igazgatója pénteken az Interfax hírügynökséget.

Gincburg szerint a kutatók az önmagukon elvégzett kísérlettel bebiztosították a saját védelmüket, hogy a világjárvány során folytathassák az ellenszerek kidolgozását. A kutatóintézet vezetője azt mondta, hogy a vektorvakcinát munkatársainak széles köre próbáltatta ki magán, de nem árulta el, hogy hány emberről van szó. 

Nem. Mindenki él, egészséges és elégedett  - felelte Gincburg arra a kérdésre, hogy mutattak-e ki az oltóanyagnál mellékhatást.

Orosz tudósoknak állítólag sikerült előállítani egy vektorvakcinát, amely mellékhatások nélkül alakít ki immunitást a koronavírus ellen. (A kép illusztráció!)Forrás: Shutterstock

Vektorvakcina

Az akadémikus szerint a perspektivikus vektorvakcina egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust az eljárás során olyan "tartályként" használják fel, amely a koronavírusgént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon "megismerteti" az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtök este a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a vakcinák ügyében az első eredmény és az oltóanyag szélesebb körű alkalmazása július végén lesz hozzáférhető Oroszországban. A tárcavezető szerint több szérum esetében preklinikai tesztelés zajlik, és minden terv szerint, zökkenőmentesen halad.

Orvosok felpróbálják a védőöltözetüket a koronavírus-fertőzöttek számára felállított kórházban, amit a moszkvai Crocus City Hall nevű rendezvénycsarnokban alakítottak ki május 11-énForrás: MTI/EPA/Szergej Csirikov

Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes szerdán a parlament felsőházában bejelentette, hogy 

Oroszországban jelenleg 47 féle Covid-19-vakcina kidolgozásán dolgoznak. 

Az igazolt fertőzések száma péntekre 8894-gyel 326 448-ra nőtt, ami 2,8 százalékos napi növekményt jelent. Az új esetek 42,2 százaléka tünetmentes. Az aktív eseteké 1600-zal 223 374-re, a gyógyulásoké pedig 7144-gyel 99 825-re emelkedett.  A járvány kezdete óta központilag regisztrált halálozások száma 3249-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 8,1 millió, az elmúlt egy nap alatt pedig 258,7 ezer tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 277 068 embert tartanak megfigyelés alatt.