Műanyaggal etetik a fiókáikat a folyópartokon élő madarak

műanyag, szennyezés, madár
A madarak naponta több száz műanyagdarabot nyelnek le
Vágólapra másolva!
Naponta több száz apró műanyagdarabot nyelnek le a folyópartokon élő madarak. A Cardiffi Egyetem kutatói által elkészített tanulmány a szakértők szerint az első bizonyítéka annak, hogy a folyókban lévő műanyag-szennyezés utat talált a vadvilágba és bekerült az táplálékláncba.
Vágólapra másolva!

A rovarok felének szervezete tartalmaz mikroműanyagot

A folyókat ötmilliméteres vagy annál kisebb műanyagdarabok, mikroműanyagok szennyezik, ezen belül megtalálható a vízben poliészter, polipropilén és nylon is. A vadvilágra kifejtett hatásuk egyelőre nem tisztázott. A Cardiffi Egyetem tudósai megvizsgálták az úgynevezett vízirigófélékben (Cinclidae) talált műanyagot.

Ezek a madarak a folyókban gázolnak vagy lemerülnek, hogy víz alatti rovarokkal táplálkozzanak– olvasható a BBC News hírportálon.

A vízparti madarakra fokozott veszélyt jelentenek a műanyag hulladékok Forrás: Wikimedia Commons

– mondta el Steve Ormerod, a Cardiffi Egyetem Vízkutató Intézetének munkatársa – Korábbi kutatások kimutatták, hogy a Wales déli részének folyóiban lévő rovarok felének szervezete tartalmaz mikroműanyagot.

Hozzátette: a tény, hogy ilyen sok folyóbeli rovar fertőzött, elkerülhetetlenné teszi, hogy a halak, madarak és más ragadozók is megegyék ezeket a műanyaggal szennyezett zsákmányállatokat,

de ez az első alkalom, hogy ez a táplálékláncon keresztüli átadás ilyen egyértelműen megmutatkozik a folyók mellett szabadon élő állatoknál.

A legnagyobb koncentrációt a városi helyszíneken mérték

A tudósok a Brecon Beacons hegyvonulattól eredő és a Severn-torkolatba futó folyók mentén élő madaraktól származó ürüléket és visszaöklendezett táplálékot vizsgálták meg. Tizenöt helyszínen vettek mintákat felnőtt madaraktól és fiókáktól, a 166 minta mintegy felében találtak mikroműanyagot. A legnagyobb koncentrációt a városi helyszíneken mérték.

A szennyeződés nagy része textilszálakból vagy építkezési anyagból származott.

A madarak naponta több száz műanyagdarabot nyelnek le Forrás: © Jens Metschurat / Alamy Stock Photo/Jens Metschurat / Alamy Stock Photo

Becslések szerint a vízirigófélék mintegy 200 apró műanyagtöredéket nyelnek le az elfogyasztott rovarokkal együtt.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a mikroműanyag jelen van még az óceánok legmélyebb rétegeiben is, bekerülnek az élő organizmusokba a rákoktól kezdve a fókákon át a vízi madarakig.

A Global Change Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében az Exeteri Egyetem Greenpeace Kutatólaboratóriuma is részt vett.

(MTI)