Rejtélyes, torzított koponyákra bukkantak egy tolnai temetőben

Vágólapra másolva!
A Római Birodalom bukását övező zűrzavaros történelmi korban a Kárpát-Medence területén az itt őshonos romanizált népesség és a hunok elől menekülő keleti germán törzsek hagyományai keveredtek. Erről az egyedülálló kultúráról tanúskodnak a Mözs melletti ősi temető sírleletei.
Vágólapra másolva!

A Szekszárdhoz közel eső Tolna megyei település, Mözs mellett található hazánk egyik kiemelkedően izgalmas sírlelete, az Icsei-dűlő kora népvándorlás kori temetője. A lelőhelyen feltárt torzított koponyás holttestek olyan korból maradtak ránk, amelyben a majdani Magyarország területén zajló intenzív népességmozgásnak köszönhetően a legkülönbözőbb kultúrák találkoztak. A lelőhely feltárásáról most az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészei, köztük Koncz István és Vida Tivadar közreműködésével a német Curt Engelhorn Archeometriai Központ munkatársa, Corina Knipper tollából jelent meg közlemény a PLoS ONE folyóiratban.

Különös divat

Amikor a Kr.u. 5. században a hunok elfoglalták Közép-Európát, a rómaiak hátrahagyták a mai Nyugat-Magyarország területén fekvő pannóniai provinciáikat. Innentől fogva Pannónia folytonos kulturális átalakulások helyszínévé vált, ahogy a hunok elől menedéket kereső legkülönbözőbb idegen csoportok egyre-másra érkeztek a területére, majd keveredtek az itt maradt romanizált népességgel és más őshonos csoportokkal. (Később aztán a hunokat magukat is legyőzte egy germán törzsek alkotta szövetség.) Knipper és magyar kollégái e zűrzavaros kor gyorsan változó népességstruktúráját remélték jobban megérteni az Icsei-dűlő Kr.u. 430 körül létesített temetkezési helyének tanulmányozása által.

A szerzők elvégezték a temető teljeskörű régészeti felmérését, és a korábban már feltárt sírhelyek emberi maradványait izotópelemzéssel és a biológiai antropológia módszereivel vizsgálták. Megállapították, hogy az itt eltemetettek figyelemre méltóan vegyes közösséget alkottak: a két-három generációt felölelő sírleletek három jól elkülöníthető csoport jelenlétéről árulkodtak. A temetkezési hely létrehozása és Kr.u. 470 körüli felhagyása között összesen 96 holttestet temettek ide. A legkorábbi leletek egy kis helyi alapító csoporttól származnak, akik római mintára épített, téglával kirakott sírgödrökbe temetkeztek. A következő, mintegy tíz évvel az alapítók után érkezett csoport tizenkét, egységes izotópösszetétellel és kulturális háttérrel rendelkező tagból állt, akik hozzájárultak a halottal eltemetett javak és a koponyatorzítás hagyományának kialakításához. Az összes további lelet az eredeti római és az utóbb érkezett idegen kultúrák keveredését mutatja.

Forrás: Balázs G. Mende. Research Centre for the Humanities, Hungarian Academy of Sciences, Budapest, Hungary

A sírokban talált maradványok közül 51-nél – köztük felnőtt férfiaknál, nőknél és gyerekeknél – mutatták ki a szándékos koponyatorzítás hatását; ezzel az Icsei-dűlő lelete az egyik leggazdagabb dokumentációja ennek a sajátos kulturális hagyománynak a régióban.

A koponya formájának a fejre applikált kötéssel való eltorzítása a késő-ókorban a mai Irán területén élő alánokra, valamint a hunokra és az általuk leigázott keleti germán törzsekre volt jellemző;

Európát a közép-ázsiai és Fekete-tenger menti sztyeppék irányából érte el. Ebben a kultúrkörben a hosszúkásra torzított koponyaalak az etnikai és kulturális közösséghez tartozás egyik jól látható szimbóluma, ezzel a csoportkohézió erősítője volt.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a koponyatorzítás nem valamiféle sajátos beavatási rituálé része, hanem széles körben elterjedt divat volt, amely a gazdagok és szegények körében, férfiak és nők között egyaránt hódított a Kr.u. 5. század sztyeppei népeinél.

A torzítást a fejre tekert vászonyanyaggal, esetleg az alá helyezett fadarabokkal még gyerekkorban kezdték, amikor a koponyacsontok még képlékenyek. A beavatkozás elvékonyította ugyan a koponyacsontot és valamelyest megnövelte az agykoponya térfogatát, ám ez feltehetőleg nem okozott semmilyen élettani problémát.

Forrás: Wosinsky Mór Museum, Szekszárd, Hungary.

A mözsi leleteken végzett vizsgálatok arra is ráirányították a figyelmet, hogy az Icsei-dűlő emberi maradványaiban a stroncium izotóparánya jóval nagyobb változatosságot mutat, mint a Kárpát-medence ugyanezen földrajzi régiójából származó egykorú állati, illetve történelem előtti emberi mintáiban

. Ez azt jelenti, hogy Mözs hajdani felnőtt lakói gyermekkorukat még valahol egészen másutt töltötték.

A szén- és nitrogénizotópos elemzések pedig arra utaltak, hogy a köles lényeges szerepet játszhatott az itteni népesség étrendjében.

Bár a szerzők hangsúlyozzák a további vizsgálatok fontosságát, az Icsei-dűlő leleteiből arra bizonyosan következtethetünk, hogy a Római Birodalom bukása körüli és azt követő időkben rövid ideig léteztek olyan pannóniai népességek, amelyekben keveredett egymással a helyi római hagyomány a bevándorlók által hozott kultúrkinccsel.