A tíz legbrutálisabb cápatámadás, amit valaha feljegyeztek

2020.05.28. 06:59

Steven Spielberg 1975-ös A cápa című thrillere nem csak a műfajt definiálta újra, de egyúttal évtizedeken keresztül meghatározta a tenger félelmetes ragadozóiról alkotott képünket is. Kevesen tudják, de igaz történet inspirálta a film alapjául szolgáló regényt: a 20. század elején egy cápa sorozatgyilkos módjára szedte áldozatait New Jersey környékén. A hírhedt eset mellett azonban számtalan hátborzongató cápatámadást dokumentáltak már, ezek közül válogattuk ki a legérdekesebbeket. A mélyben eltűnő áldozatok és borzalmas halálesetek mellett csodálatos túlélések is helyet kaptak a listán.

10. Brook Watson

Az alig 14 éves Brook Watson 1749-ben matrózként szolgált egy Havannában horgonyzó kereskedőhajón. Mivel egyik nap nem volt dolga, úgy döntött, kis úszással üti el az időt a kikötő közelében. Pechére a fürdőzésre egy környéken cirkáló cápa is felfigyelt, ami szinte azonnal rátámadt a fiúra. Szerencsére hajójának legénysége észrevette a bajt és még időben kimentette az ifjú matrózt, aki azonban így is maradandó sérüléseket szenvedett: lába annyira roncsolódott, hogy térdtől lefelé amputálni kellett. Ennek ellenére Watson később jelentős karriert futott be: előbb a parlament tagjának, majd London polgármesterének választották. Balesete ihlette John Singleton Copley "Watson és a cápa" című festményét.

Watson és a cápa. John Singleton Copley festményeForrás: Wikimedia Commons

9. Barry Wilson

1952-ben a 17 éves Wilson a kaliforniai Lover's Pointnál lubickolt az egyik barátjával. Nem mert messze úszni a parttól, félt a tenger ragadozóitól, de óvatossága ellenére sem tudta elkerülni végzetét: valami megragadta a lábait, majd rongybabaként kezdte rázni. A vértől vöröslő vízben többször elmerülő, fájdalomtól üvöltő fiúra a parton tartózkodók is felkapták a fejüket, páran a segítségére siettek. A tapasztalt búvároknak végül sikerült kiszabadítaniuk Wilsont a cápa szájából, ám a fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett – mély harapások borították a lábait, a hátát és a fenekét -, hogy még a partra érés előtt elhunyt. Ez volt az első részletesen dokumentált cápatámadás Kaliforniában.

IllusztrációForrás: Biosphoto via AFP/Vincent Truchet

8. Robert Pamperin

1959-ben Pamperin San Diego partjainál búvárkodott barátjával, Gerald Lehrerrel. A két férfi 15 méterre volt egymástól, amikor Lehrer arra lett figyelmes, hogy Pamperin segítségért kiált. Iszonyatos tempóban elkezdett úszni a férfi felé, aki egyszercsak eltűnt a vízben. Lehrer felhelyezte a búvárszemüvegét és a mélybe merült, ahol szörnyű látvány tárult a szeme elé: barátját egy közel hét méter hosszú cápa szájában találta. Lehrer próbálta elijeszteni a ragadozót, de igyekezetét nem koronázta siker, végül a partra úszva kért segítséget. A keresőcsapatok az intenzív kutatómunka ellenére soha nem találták meg Pamperin maradványait.

IllusztrációForrás: Biosphoto via AFP/© Sylvain Cordier

7. Omar Conger

Congert akkor ragadta el egy cápa, amikor 1984-ben barátjával Santa Cruz partjaitól 150 méterre búvárkodott. Mivel a két férfi elég messze merészkedett a szárazföldtől, nagy kockázatot vállaltak. Meg is történt a baj, a tengeri ragadozó szinte a semmiből felbukkanva ragadta el Congert, akit ide-oda kezdett ráncigálni. Ez után – az áldozattal a szájában – a másik férfit vette üldözőbe, de mielőtt elérte volna, felhagyott a vadászattal, és elengedte Congert. A súlyosan sebesült férfit egy matracon próbálták a szárazföldre húzni, de még a partra érés előtt belehalt sérüléseibe. A harapásnyomok elemzése alapján a búvárra támadó állat egy termetes, 5 méter hosszú nagy fehér cápa lehetett. Az elkövetkezendő két hétben további három cápatámadás történt a környéken, szerencsére ezek nem végződtek tragédiával.

Van még néhány vérfagyasztó történetünk. Lapozzon a következő oldalra!

Előző
Következő