Sokan a „nemzet borotvája" néven emlegették azt az eszközt, amely feltalálójának szándéka szerint a halálra ítéltek humánusabb és kevésbé fájdalmas kivégzésére szolgált. A guillotine-ként is ismert nyaktiló névadója Joseph Ignace Guillotin francia doktor volt, ám egy hasonló elven működő szerkezetet állítólag már az ókorban is használtak. Nyolc kevéssé ismert tényt a nyaktilóval kapcsolatban.
1. Eredete a középkorig nyúlik vissza
Bár a „guillotine" név az 1790-es évekből és a francia forradalom idejéből származik, hasonló kivégzőeszközök már évszázadok óta léteztek a történelem során. A középkori német és flandriai területeken az úgynevezett „deszka" nevű alkalmatosságot használták,
és a 16. századi Angliában is megalkottak már egy olyan szerkezetet – a „halifaxi bitót" –, amely egy zuhanó fejszével vágta le a halálra ítéltek fejét.
A francia guillotine-t valószínűleg két korábbi szerkezet inspirálhatta közvetlenül: az itáliai reneszánsz idején elterjedt „mannaia" és a 16-18. századi Skóciában nagyjából 120 emberéletet követelő „skót szűz".
A történelmi bizonyítékok azt mutatják, hogy a kezdetleges guillotine-szerű kivégzőeszközöket már a francia forradalom előtt is használták Franciaországban. Néhány forrás szerint a nyaktilóhoz hasonló elven működő eszközök eredete talán egészen az ókorig nyúlik vissza.
2. Eredetileg „humánusabb" végrehajtási módszerként vezették be
A francia guillotine eredete 1789-ire datálódik, amikor egy francia orvos, bizonyos Dr. Joseph-Ignace Guillotin javaslatot tett a kormányzatnak arra, hogy alkalmazzon emberségesebb és kevésbé fájdalmas kivégzési módszert a halálra ítéltek büntetésének végrehajtásához. Habár a Guillotin doktor személy szerint mélyen ellenezte a halálbüntetést, azt állította, hogy egy „villámgyorsan dolgozó" eszközzel végrehajtott kivégzés jóval humánusabb, mint a hagyományos karddal vagy baltával végzett lefejezések, amelyek gyakran félresikerültek, és néha csak sokadik csapásra végeztek az elítéltekkel.
Ez a javaslat a megkülönböztetés ellen is irányult, vagyis az arisztokratákat megillető bánásmód mindenkire való kiterjesztésére. Az 1738. május 28-án, 282 éve született Guillotin később segített az első prototípus kifejlesztésében, amelyet Antoine Louis francia orvos tervezett és Tobias Schmidt, német csembalókészítő épített.
A nemzetgyűlés 1792-ben elfogadta a doktor javaslatát, és törvényben rögzítette a nyaktiló a használatát.
Az eszköz névadója, Guillotin később megpróbált eltávolodni a szerkezetét kísérő hisztériától és kérte annak átnevezését is, de nem járt sikerrel.
3. A nyaktilóval végzett kivégzések népszerű eseményt jelentettek
Az 1790-es évek közepén zajló jakobinus terror éveiben a francia forradalom vélt vagy valós ellenségeinek tömegét vetették a nyaktiló pengéje alá. A nyilvános kivégzéseket eleinte többen „túl gyorsnak és igencsak klinikainak" tartották, később azonban megváltozott a közönség véleménye.
A guillotin a morbid szórakoztatás eszközévé vált, és rengeteg embert vonzott a halálbüntetés nyilvános végrehajtásának helyszínére.
Ezt jelzi, hogy rövidesen számtalan dalban, viccben és versben örökítették meg a halálbüntetések végrehajtását, a kivégzést figyelemmel kísérők pedig a vesztőhelyen ajándéktárgyakat vásárolhattak, elolvashatták az áldozatok nevét a „programfüzetekben", de beugorhattak a párizsi vesztőhelyhez közeli „Cabaret de la Guillotine" nevű étterembe.
A „Tricoteuses" nevet viselő asszonyokból álló csoport például minden nap ott ült a nyaktiló mellett, ahol kötögettek.
4. Gyermekjátékot is megihletett
A francia forradalom idején a szülők gyakran magukkal vitték a gyerekeiket is a nyilvános kivégzésekre, akik közül néhányan otthon játszottak a saját, fél méter magas, miniatűr guillotine játékukkal.
A kis méretű replika igen népszerű "játék" volt a kisebbek körében, akik előszeretettel fejezték le a babáikat, vagy akár kisebb rágcsálókat is.
Sokan azonban úgy gondolták, hogy ez a morbid játék rossz hatással van a gyerekek fejlődésére, ezért több településen betiltották ezeket. A kisebb nyaktiló megjelent a gazdagabbak ebédlőasztalán is, ahol kenyér és zöldség szeletelőként használták.
5. A nyaktilót kezelő hóhérok nemzeti hírességgé váltak
Ahogy egyre népszerűbbé vált a guillotine, úgy váltak hírességgé az azt kezelő hóhérok is a francia forradalom idején. A "teljesítményüket" az alapján ítélték meg, hogy milyen gyorsan és mennyire pontosan tudják végrehajtani a lefejezéseket a szerkezettel.
A hóhérmesterség gyakran családi vállalkozás volt.
A híres Sanson család tagjai például 1792-től 1847-ig szolgáltak állami ítéletvégrehajtóként, többek között ők fejezték le XVI. Lajost és feleségét, Mária Antoinette királynét is. A főhóhér pozícióját a 19. és 20. században egy apa-fia páros, Louis és Anatole Deibler töltötte be, akik 1879-től 1939-ig kezelték a nyaktilót.
Még a gengszterek között is nagy népszerűségnek örvendtek, akik a következőt tetováltatták magukra: „Az én fejem Deiblerhez tartozik".
6. A tudósok félelmetes tanulmányokat végeztek a fejekkel
A nyaktiló használatának kezdetétől vita tárgyát képezte, hogy vajon a guillotine-nal levágott fejek a "tudatuknál" maradnak-e még egy rövid ideig, az ítélet végrehajtása után. Az ezt a feltételezést övező hisztéria 1793-ban érte el a tetőpontját, amikor a nézők azt állították, hogy az egyik áldozat arca „dühösen elpirult", amikor elvált a nyaktól.
Az orvosok, hogy meggyőződjenek erről, azt kérték az elítéltektől, hogy próbáljanak pislogni vagy nyitva tartani az egyik szemüket miután lefejezték őket. Más esetekben az elhunyt nevét kiabálták, vagy a fejet gyertya lángjához és ammóniához tartották, hogy lássák, reagálnak-e. 1880-ban egy Dassy de Lignieres nevű orvos vért pumpált egy gyilkosság miatt kivégzett férfi fejébe, hogy megtudja, vajon visszatér-e belé az élet és képes-e beszélni.
A szörnyű kísérleteket csak a 20. században tiltották be, ám a patkányokkal végzett kutatások azóta kimutatták, hogy az agy aktivitása a fejvesztés után még körülbelül négy másodpercig kimutatható.
7. A náci Németországban is használták
A nyaktilót leginkább a forradalmi Franciaországhoz köthetjük, de valószínűleg ugyanannyi ember életét követelte a náci Németországban, a Harmadik Birodalom idején.
Adolf Hitler a guillotine-t az 1930-as években hivatalos, állami végrehajtási módszerré nyilvánította és országszerte húsz ilyen szerkezetet állíttatott fel. Egykorú dokumentumok szerint mintegy 16 500 embert végeztek ki ezzel a módszerrel 1933 és 1945 között, akiknek többsége politikai ellenálló vagy disszidens volt.
8. Legutóbb az 1970-es évek végén használták
A guillotine-t, mint a halálbüntetés végrehajtásának eszközét egészen a 20. század végéig használták hivatalos kivégzőeszközként Franciaországban. Az utolsó nyilvános kivégzést 1939. február 2-án hajtották végre az országban, és még ugyanebben az évben új törvény született, mely szerint a nyilvános kivégzéseket beszüntetik, és a halálbüntetések végrehajtása ettől kezdve zárt helyen, a megyei börtönökben történt.
A legutolsó hóhér, Marcel Chevalier 1976-ig dolgozott állami ítéletvégrehajtóként, aki addig kezelte a nyaktilót, amíg Franciaországban el nem törölték a használatát. Az utolsó személy, akire a „nemzet borotvája" néven emlegetett szerkezet lesújtott, a barátnőjét megkínzó és gyilkosságért elítélt, tunéziai Hamida Djandoubi volt, 1977. szeptember 10-én.
Ennek ellenére a nyaktiló 189 éves „uralma" hivatalosan csak 1981 szeptemberében ért véget, amikor a francia parlament végleg eltörölte a halálbüntetést.