Különleges, egzotikus madár kalandozik az országunkban

2020.06.02. 18:50

A kucsmás sármányt hiába keresnénk a magyarországi fészkelő madarakat tartalmazó listákban, hiszen hazai költése eddig még nem volt bizonyított. Ennek ellenére az ország egyre több pontján bukkant fel az utóbbi időszakban, legutóbb például május végén Baranya megyében. A kucsmás sármány hazánkban igen ritka, megjelenése épp ezért számít szenzációnak. Ráadásul ez a faj első baranyai előfordulása.

A Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportjának egyik önkéntese május 28-án egy kucsmás sármányt figyelt meg a baranyai Hosszúhetény határában. Az igen ritkán látott vendégről, az éneklő hímről több fotó is készült, amelyek azóta bejárták a világhálót.

A mediterrán térségben költő kucsmás sármány első példányai 2010-ben jelentek meg Magyarországon Baja, illetve Csávoly közelébenForrás: Wikimedia Commons/ Mark S Jobling

A Hosszúhetényben megfigyelt éneklő hím esetében előfordulhat, hogy a madár a költő pár egyik tagja lehet, ugyanakkor az észlelés a dunántúli terjeszkedésének is bizonyítéka

– tájékoztatott a Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportja.

A kucsmás sármány hazánkban nagyon ritka késő tavaszi, nyári kóborló madár. A veréb nagyságú „énekes" délkeleti elterjedésű faj, amelynek költőterülete Olaszország keleti partvidékétől kezdve a Balkán-félszigeten és Kisázsián át egészen a Kaszpi-tengerig, Iránig terjed.

A szakemberek az utóbbi évtizedekben határozott északi, északnyugati terjeszkedését figyelték meg.

A kucsmás sármány jelenlétét elsőként huszonöt évvel ezelőtt, 1995-ben mutatták ki Tiszanána településnél, legközelebb viszont csak öt év múlva került ismét a madárbarátok látókörébe. A madár a következő években főként az alföldi területeken mutatkozott egyre gyakrabban, amikor több esetben sikerült a szemfüles fotósoknak éneklő hímeket lencsevégre kapni. Az ornitológusok szerint ezek a tények szinte már a kucsmás sármány magyarországi költését is valószínűsítik, ám egyelőre ezt még nem sikerült bizonyítani.A vonuló madár elsősorban az alacsonyabb területeken fészkel és kedveli az olyan, nyílt élőhelyeket, ahol sűrű a cserjeszint. Mezőgazdasági területeken, gyümölcsösökben és szőlőkben is találkozhatunk vele. A kucsmás sármány hosszúhetényi megjelenése a faj első baranyai előfordulása.