Nemzeti szinten keresik a vírusok elleni védekezés hatékony módszereit

2020.06.03. 18:10

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, virológus szervez és irányít majd – erről a minap tett bejelentést Palkovics László miniszter. A Pécsi Tudományegyetem arról is tájékoztatta kedden az Origót, hogy az új koronavírus-járvány miatt ennek létrehozására kiemelten fontos kormányzati feladatként tekintenek.

A kormány múlt hét szerdán fogadta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek fontos részét képezik a virológiai kutatások. Ennek tükrében a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre; az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik. Palkovics László miniszter kiemelte, hogy közöttük van a korábban nem is tervezett, de a járvány miatt kiemelten fontossá lett Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem virológus kutatója szervez és irányít majd.

Jakab Ferenc: "izsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztése"Forrás: PTE/Csortos Szabolcs

A Nemzeti Virológiai Laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen – mondta a bejelentés kapcsán Jakab Ferenc professzor kedden. – Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztése, amelyek akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik.

Az az Országos Koronavírus kutatócsoport vezetője hangsúlyozta: a kutatás mellett fontosnak tartják a hazai utánpótlásnevelés erősítését is ezen a tudományterületen.