A Himalája népei szentként tisztelték a nyolcezer méternél magasabb hegyeket és meg sem próbáltak felmászni csúcsaikra. A hagyományos „hegymászó" nemzetek alpinistáit azonban nem riasztották vissza sem a mitikus történetek, sem az első próbálkozások tragédiái. A két világháború utáni időkben kezdték el alaposabban előkészíteni és megszervezni a világ „nyolcezresei" meghódításának legnagyobb expedícióit. A franciák 1950-ben történelmet írtak, amikor hetven éve, június 3-án elsőként jutottak fel  az Annapurna 8092 méter magas csúcsátra a Himalájában. Ám túl nagy árat kellett fizetniük ezért.

„A Himalája arca. Még egyszer a feledhetetlen kép: a falu alatt a mélységben a folyó, fölötte havas csúcs, tündöklő napsütés, csodás ég, mérhetetlen messzeség. Csend, nyugalom mindenfelé. Az ember itt nem is az Isten lábát fogja, hanem ül az Isten tenyerén."
(Sári László: A Himalája arca című könyvéből)

A helyiek szentként tekintettek rá

A nyolcezer méternél magasabb hegyek megmászása iránti szándék már a 19. század végén megjelent, miután a nagy felfedezések korában tudomást szereztek a létezésükről. Bár az első próbálkozások sorra tragédiába fulladtak a felkészületlenség, a megfelelő felszerelések hiánya, az ismeretlen és rettentesen nehéz terep, a hibás térképek valamint alkalmanként rossz a vezetői döntések miatt, de az elhivatott hegymászók nem adták fel a nyolcezresek meghódításának szándékát

Az Annapurna déli oldalaForrás: Wikimedia Commons

Közben  a versengés szelleme is feltámadt a hegymászó nemzetek között, amely a két világháború között kezdett el formálódni, de igazából csak a második világégés után bontakozott ki.

A legnagyobb szabású expedíciókat az európaiak szervezték: a britek a 8850 méteres Mount Everest-et, az olaszok a 8611 méteres K2-t, a németek a 8126 méteres Nanga Parbat-ot, a franciák pedig a 8091 méter magas Annapurnát igyekeztek meghódítani. Ezeket az égbetörő csúcsokat a helyiek szentként tisztelték, és meg sem fordult a fejükben, hogy felmásszanak rájuk.

A Himalája északkeleti oldalaForrás: Wikimedia Commons/Leridant

Az első tapasztalatok bebizonyították, hogy a Himalája nyolcezresei az állandó lavinaveszély és a rendkívül kiszámíthatatlan időjárás miatt a világ legveszélyesebb célpontjainak számítanak. Ma már jól ismert tény, hogy a csúcstámadók átlagosan 30 százaléka életét veszti a nyaktörő kísérlet közben.

Nem kíméleték magukat a siker érdekében

A nyolcezresek közül a franciák  Himalája egyik hegytömbjét mászták meg Közép-Nepálban 1950 júniusában. Az Annapurna a Föld tizedik legmagasabb hegycsúcsa, ahová a francia alpinisták 1950-ben indítottak egy újabb expedíciót az akkori legmodernebb felszereléssel és soraikban a  legjobb hegymászókkal: Louis Lachenal, Lionel Terray, Gaston Rébuffat erősítette csapatukat.

Az 1950-es francia expedíció tagjai egy ritka felvételenForrás: DL/Archive

Az expedíció vezetője, Maurice Herzog tapasztalt, de alapvetően amatőr mászó volt, akit csak egyéni sikere hajtott, a csapatmunka fogalmát lexikonból sem ismerte – részletezte Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sajtófőnöke „Az Annapurna majdnem elfeledett hősei" című írásában. – Leginkább egocentrikus és autoriter egyéniségével tűnt ki a csapatból, a társai pedig nehezen viselték ellentmondást nem tűrő és önző irányítási stílusát.

A személyi ellentétek dacára, a francia hegymászó expedíció tagjai azonban nem kímélték magukat a hőn áhított siker érdekében.

Már a felkészülés is embert próbálónak bizonyultForrás: DL/Archive

Még az sem érdekelte őket, hogy mindezért  súlyos árat fizethetnek.

Bár eleinte még abban sem voltak biztosak , hogy pontosan melyik csúcsra fognak felmászni (szóba került a 8167 méteres Dhaulagiri is), ám mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább az egyikük el tudja érni valamelyik nyolcezres csúcsot.

Állandósult a lavinaveszély

A francia expedícióról szóló beszámolók szerint a három hegymászó hónapokkal korábban megérkezett a Kali Gandakitól nyugatra emelkedő területre, ahol alapos számításokat végeztek, naponta terepszemléket és felfedező utakat tettek az alaptáborból kiindulva, majd még öt tábort építettek ki a csúcsig vezető ösvényen.

A Himalája látképe rajta az Annapurna több mint 8000 méteres csúcsávalForrás: Sergey Ashmarin/Sergey Ashmarin

Hol a csudában lehet az Annapurna? – tették fel maguknak a kérdést májusban, amikor már hónapok óta keresték a csúcstámadáshoz legalkalmasabb útvonalat. A helyiek figyelmeztették őket, hogy a friss hó miatt állandósult a lavinaveszély, amit a rendkívül kiszámíthatatlan időjárás is tovább fokozott.

Végül az északkeleti oldalon találták meg azt a korábban még felfedezetlen utat, amely a csúcs meghódításának esélyével kecsegtetett.

Mindent feláldoztak a csúcs meghódításáért

1950 május végén már tudták, hogy a monszun bármelyik pillanatban megérkezhet, a Himalája magas vonulatát sűrű köd borította és eső áztatta.

Nehéz tereppel kellett megküzdeniük a hegymászóknakForrás: Wikimedia Commons/Mohan K. Duwal

A hegymászók rendelkezésére álló térképek egyike sem volt megbízható, hiszen addig soha, senki sem járt még a világ tizedik legmagasabb hegyén. Tehát nem tudhatták pontosan, hogy mi vár rájuk. Herzog és Lachenal június 2-án két serpa segítségével átverekedte magát egy meredek, veszélyes lejtőn, de a fagyási sérüléseket elszenvedett segítőik ezután már nem merték vállalni a további kockázatot, ezért visszatértek az alaptáborba.

Óriási kockázatot vállaltak a csúcshódítássalForrás: DL/Archive

Az egyik serpa, Angtharkay egész életét hegymászással töltötte, de tudta, hogy az életét nem érdemes feláldozni a csúcs meghódításáért.

Erre figyelmeztette a franciákat is, de hiába.: a két férfi így magára maradt. A csapat orvosa az indulás reggelén egy olyan stimuláns szert adott nekik, ami hiperaktivitást okoz.

Lionel Terray, aki lemondott a dicsőségrőlForrás: DL/Archive

A csúcstámadásra hárman indultak, de végül csak ketten jutottak fel: a huszonnyolc éves, heves vérmérsékletű Louis Lachenal, illetve a nála három évvel idősebb Maurice Herzog, az expedíció vezetője. Lionel Terray inkább lemondott a dicsőségről, hogy segítsen a többieknek.

Bármilyen áldozatot felvállaltak

Az elszánt francia hegymászók egy nyugtalanul eltöltött éjszaka után, a hajnal első fényében, reggel 6 órakor hagyták el a 7 500 méteres magasságban felállított sátrukat. Maurice Herzog 1951-ben megjelent Annapurna című könyvét negyven nyelvre fordították le, amiben arról is beszámol, hogy

az egész éjszaka tomboló szél  hajnalra lecsillapodott, ám hajnalban csontig hatoló hideg fogadta őket.

A francia expedíció útvonalaForrás: Wikimedia Commons

Enni sem tudtak az idegességtől, és a ritka levegőben a reggeli tea elkészítése is túl nehéz feladatnak bizonyult. Herzog az utolsó pillanatban még egy tubus sűrített tejet, egy kevés nugátot és egy tartalék zoknit is betett a csomagjába.
Mindketten a saját, kis zárt világunkban másztunk,közben gyanítottam, hogy az elmém nagyon lassan működik, és tökéletesen tisztában voltam érzékelésem lelassulásával – írta Herzog a könyvében, amiben a stimulálószer okozta, zavart mentális állapotára is utalt.( A nyolcezer méteres határt nem véletlenül hívják halálzónának, mert e felett már olyan ritka a levegő, hogy a lecsökkent oxigénszint miatt komoly fiziológiai és mentális zavarok léphetnek fel a szervezetben.

Megpróbáltak mindenre felkészülniForrás: DL/Archive

Még alig kezdték el a mászást, amikor mindkét férfi lába el kezdett zsibbadni. Lachenal hirtelen megállt, levette a csizmáját és elkezdte a tenyerével dörzsölni az elfagyott lábát. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy elfagyhatnak a végtagjaik. Herzog a súlyos kockázatok ellenére is azonban hajthatatlan maradt.

„Lehet, hogy egy-két óra múlva miénk a győzelem. Fel kéne adnunk? Nem, ez lehetetlen. Az egész lényem tiltakozott az ötlet ellen. Ma szentesítünk egy eszményt, és egyetlen áldozat sem lehet túl nagy." – írta az expedíció vezetője a könyvében ezekről a drámai pillanatokról.

A nyolcezres hegyek  abszolút kiszámíthatlanokForrás: Wikimedia Commons/Sudan Shrestha

Herzog látva Lachenal szenvedését felvetette, hogy talán egyedül kéne folytatnia az utat, de a társa nem akarta magára hagyni.

Amputálni kellett a kéz- és lábujjaikat

Az expedíció tagjai később arról számoltak be, hogy miután átléptek a lélektani határon, eltűnt belőlük a félelem, a felfelé mászás közben. 1950. június 3-án a két hegymászó elsőként feljutott a csúcsra, amivel történelmet írtak.

A csúcs meghódításért azonban mindketten súlyos árat fizettek:

elfagyott az orruk, arcuk, illetve Herzog összes kéz- és lábujja, Lachenal nyolc lábujja, amelyeket Európába visszatérve amputálni kellett.

Herzog, a dicsőségért súlyos árat fizetett a francia hegymászóForrás: Pinterest

A küzdelem hősiességét és a vállalkozás jelentőségét senki sem kérdőjelezte meg, az expedíció utóélete mégis nagy vihart kavart, a következő években ugyanis az egész világot körbehaknizó Herzog igyekezett minden fórumon kisajátítani a sikert és elhallgattatni az expedíció valódi hőseit, a társait – mutatott rá a mászás hetven éves évfordulóján Vincze Szabolcs. – Az Annapurna első megmászása egyszerre volt hősies és drámai, illetve inkább volt a harsány vezető mellett elvégzett csendes csapatmunka, mint személyes dicsőség.

A hazatérés nehéz, ám örömteli pillanataForrás: DL/Archive

A nyolcezres csúcsot magyarok is megkísérelték meghódítani: a  „Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciós vállalkozás idején 2012-ben a 7150 méteren visszaforduló Erőss Zsolt, és a tragikus sorsú Horváth Tibor, akit a visszaúton elsodort egy jéglavina.

Klein Dávid, az Annapurna első magyar csúcshódítójaForrás: Johnnie Walker Annapurna Expedíció

Első magyar mászóként Klein Dávid 2016. május 1-jén jutott fel z Annapurnaa 8091 méter magas csúcsára.