Hat dolog, amit eddig nem tudott VIII. Henrikről

VIII. Henrik
VIII. Henrik angol király,A Tudor-ház tagja, VII. Henrik angol király fia. (Urlakodott: 1502-1547).
Vágólapra másolva!
A leghírhedtebb angol királyról számos megdöbbentő információt hallhattunk már. Tudjuk például, hogy hat alkalommal nősült, két feleségét kivégeztette, mindeközben három házasságon kívüli gyereke is született. Szakított a katolikus egyházzal, és az elsők között használta a propaganda eszközét népe befolyásolására.
Vágólapra másolva!

VIII. Henrik: Férfi, uralkodó és szörnyeteg címmel eddig még nem látott aspektusból, Tudor-szakértők elemzésével, valamint első alkalommal a Vatikáni Apostoli Könyvtár és Levéltárból származó titkos dokumentumok mentén enged még mélyebb betekintést az anglikán egyház alapítójának életébe a Viasat History új sorozata. Íme néhány érdekfeszítő új információ a legfrissebben feltárt tények közül:

VIII. Henrik angol király, a Tudor-ház tagja, VII. Henrik angol király fia. (Urlakodott: 1502-1547 között) Forrás: en.wikimedia.org

• Édesapjával csak testvérbátyja halála után alakult ki kapcsolata, ez is csak kényszerből. VIII. Henriket szinte sosem engedték ki a palotából, illetve a lakosztályából is alig. Ha viszont mégis, csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. Apjával, VII. Henrikkel sokszor vitáztak, egy alkalommal a király kishíján megölte fiát egy szóváltás közben (Erről egy követ tett írásbeli jelentést).

• Komoly üldözési mániával küzdött: egy teljes biztonsági egység vette körül és kísérte el mindenhová. Evés előtt minden ételét megkóstoltatta, lefekvés előtt átvizsgálták a takaróit, hogy nem rejtett-e valaki kést közéjük.

VIII. Henrik és 6 felesége: Anne of Cleves, Catherine Parr, Catherine Howard, Anne Boleyn, Catherine of Aragon, Catherine Parr, Jane Seymour. Forrás: AFP

• Ritkán írt saját kezű leveleket, mert fárasztotta az írás, így inkább írnokokra bízta a feladatot. Ugyanakkor a Vatikáni Apostoli Könyvtár és Levéltár számos saját kézzel írt levelét rejti, amelyeket Boleyn Annának – aki a királlyal szemben hét éven át tartotta a három lépés távolságot – fogalmazott szerelme jeléül, olykor buja gondolatokkal tűzdelve.

• VIII. Henrik odafigyelt a nyilvánosságra, a kezdetektől fogva élvezte a közszereplést. Mindent megtett annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint egy általa elképzelt igazi uralkodó. Szenvedélyesen érdekelte a divat, mondhatni, a király igazi piperkőcnek számított – volt olyan év, amikor 175 pár cipőt csináltatott magának

VIII. Henrik és gyermekei Forrás: hu.wikipedia.org

• Az 1530-as években súlyos sérülést szenvedett, az egészsége pedig rohamos romlásnak indult. Erről magánszámlái is tanúskodtak: tolókocsit csináltattak neki, korabeli lifteket építettek lakosztálya szintjei közé, a szolgáló személyzetét pedig síppal hívta.

• VIII. Henrik úgy gondolta, hogy a gyógyászathoz is jobban ért mint más: lábszárfekélyéhez saját maga kevert „gyógyszereket" – 32 receptje fent is maradt az utókor számára. Egyik elixírje például – amelyet semmiképp ne próbáljunk meg összeállítani otthon – gyökereket, virágbimbókat, kerti férgeket, elefántcsont-reszeléket, porrá zúzott gyöngyöt, sőt még egy halálos mérget, vörös ólomoxidot is tartalmazott.

(Forrás: SchisCom)