Amikor az aszály válik a legjobb régésszé

SPQR
Római hagyományőrző legionáriusok elhagyják a tábor, a castrum területét.
Vágólapra másolva!
Római kori erődök, utak, katonai táborok és villaépületek nyomait azonosították kutatók Walesben a 2018-as hőhullám idején készített légifelvételek elemzése révén.
Vágólapra másolva!

Az aszály fedte fel a rómaiak nyomát

Az aszály idején kiégett földnyomok tanulmányozásával nagyjából 200 ókori helyszínt azonosítottak a szakemberek - írja a BBC hírportálja.
A szakértők szerint a mostani felfedezés kulcsfontosságú szerepet játszik annak megértésében,

hogy a rómaiak miként szállták meg és uralták a mai Wales területét kétezer évvel ezelőtt.

Római hagyományőrző legionáriusok elhagyják a tábor, a castrum területét. Forrás: Wikimedia Commons

A Britannia című folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutatók egy eddig ismeretlen katonai táborhely nyomait azonosították a délkelet-walesi Monmouthshire-ben.

Eddig legkevesebb három ókori erődöt sikerült azonosítani

A Wales régészeti, építészeti és történelmi örökségével foglalkozó szervezet, a Royal Commission on Ancient and Historical Monuments of Wales munkatársa, Toby Driver szerint egy olyan ideiglenes táborról van szó, amelyet az ellenséges területeken építettek fel a menetelő légiók.

A Római Birodalomban rendkívül fejlett volt az úthálózat, amely a brit szigetektől Mezopotámiáig szelte át a birodalmat Forrás: YouTube

A szakértők úgy vélik, hogy a Délkelet-Walesbe vezető terület egészét hasonló lelőhelyek tarkíthatják, mivel a római seregek csaknem 20 éven át harcoltak az ellenálló kelta törzsekkel. A légifelvételek alapján a kutatóknak legkevesebb három,

eddig ismeretlen római erődítmény és néhány villaépület nyomait, valamint korábban ismeretlen római útvonalak egyes szakaszait

is sikerült azonosítaniuk. Driver reményei szerint "most, hogy az eddig mért legszárazabb májusán van túl a világ", hamarosan újabb légifelvételeket készíthet a térségben.

(Forrás: MTI)