Sikerült megelőzni mesterséges esőkkel az erdőtüzeket Indonéziában

víz, eső
Water drops from a rain gutter into a barrel on December 3, 2018. (Photo by Karl-Josef Hildenbrand / dpa / AFP) / Germany OUT
Vágólapra másolva!
Siti Nurbaya indonéz környezetvédelmi miniszter szerint sikerrel előzték meg az erdőtüzeket a mesterséges esők az elmúlt hónapokban Indonéziában.
Vágólapra másolva!

A délkelet-ázsiai országban tavaly a szárazság miatt mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület égett, főként Szumátra és Borneó szigetén, a tüzek egy részét szándékosan gyújtották, hogy az erdők felégetésével helyet teremtsenek az ültetvényeknek.

- idézte a minisztert a Jakarta Post napilap.

Május elején a szumátrai Riau tartományban kezdtek mesterséges esőket előidézni azzal, hogy repülőgépekről ezüst-jodiddal szórták meg a felhőket, hogy felgyorsítsák a levegő párájának a kicsapódását. Később Borneón folytatták az "esőcsinálást", a műveletek az egész száraz évszakban, szeptemberig tartanak.

Tavaly olyan intenzívek voltak az erdőtüzek, hogy a messzire eljutó füst miatt repülőtereket, iskolákat kellett bezárni, és az ország gazdaságának mintegy 5,2 milliárd dollárnyi kárt okoztak. Sőt a füstfelhők diplomáciai viszályt is okoztak Malajzia és Indonézia között.

(MTI/AFP)