Túladagolhatom az antihisztamint?

allergia
Kezeletlen allergia esetén az nyálkahártya tartós gyulladása miatt krónikus orrmelléküreg-gyulladás is kialakulhat. Szövődményeként gyakran jelentkezik asztma, illetve újabb allergiák is megjelenhetnek. Gyakoribb légúti betegségekkel is számolhatunk, illetve egyértelműen rontja az életminőséget, ha éjszaka nem tudjuk kipihenni magunkat, ha a könnyező, viszkető szemek miatt időnként elhomályosul a látásunk, de a napközbeni köhögési vagy tüsszögési rohamok a munkavégzést is befolyásolják.
Vágólapra másolva!
Előfordult, hogy nem emlékezett, vajon bevette-e már korábban a napi antihisztamin tablettát? Annyira erősek az allergiás tünetei, hogy arra gondolt, egy helyett inkább kettőt szedne? Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológust, a Budai Allergiaközpont főorvosát arról kérdeztük, vajon lehet-e baj abból, ha az előírtnál több antihisztamint szedünk?
Vágólapra másolva!

Röviden: igen, és nem veszélytelen

Általános szabály, hogy a gyógyszereket a betegtájékoztatóban olvasható leírás alapján, vagy a kezelőorvos utasítása szerint szedjünk. Figyelni kell még arra is, hogy a készítményeket olya helyen tároljuk, ahol gyerekek nem érhetik el. Az antihisztamin, mint bármilyen más gyógyszer, túladagolható és ilyen esetben mellékhatások jelentkeznek.

Gyerekekre és idősekre a legveszélyesebb

A túladagolás tünetei eltérő súlyosságúak lehetnek, attól függően, hogy milyen mennyiséget vettünk be a gyógyszerből. Az előírt mennyiséget az életkortól, a testsúlytól, az antihisztamin típusától, a beteg egyéb betegségeitől és a rendszeresen szedett gyógyszerektől függően állítjuk be – magyarázza dr. Moric Krisztina.

„Ha egy egészséges felnőtt elfelejtkezik róla, hogy korábban már beszedte a gyógyszert és ismét beveszi, vagyis egy helyett kettő tablettát szed, az is lehet, hogy észre sem veszi, vagy egészen enyhe panaszai jelentkeznek. Idősebb betegek vagy gyermekek esetében a tünetek már ekkor is súlyosabbak lehetnek, az pedig már különösen beszélyes, ha 3-5-szörös a túladagolás."

Allergiás reakció esetén a szervezetben hisztamin szabadul fel, az antihisztamin ennek hatásait, az általa okozott tünetek kialakulását gátolja meg. Antihisztamin szedése javasolt, ha a beteg az allergiás szénanátha miatt tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, orr-és szemviszketés tüneteitől szenved. Emellett hatásosan enyhíthetjük vele a rovarcsípések miatt jelentkező viszketés, a csalánkiütés, viszkető ekcéma, a náthás, meghűléses panaszokat és az allergiás kötőhártya-gyulladás tüneteit is, de allergiás asztmaesetén is fontos szerepe van a kezelésben. Forrás: https://www.allergiakozpont.hu/immunterapia#kinek_javasolt_az_immunterapia

Milyen tünetek jelentkeznek túladagolás esetén?

A Poisoning & Drug Overdose közlése szerint az első generációs antihisztaminok túladagolása a központi idegrendszerre is hatással lehet, nyugtalanságot és álmosságot egyaránt okozhatnak. A második generációs készítmények felnőtteknél a következő tüneteket okozhatják: láz, pupillatágulat, pulzusemelkedés, alacsony vérnyomás jelentkezhet.

A gyerekekre a legveszélyesebb a túladagolás. A kisebbek cukorkának nézhetik, ha a táskánkban vagy egy számukra is elérhető fiókban, polcon hagyjuk a gyógyszert. A bőrtünetek mellett izgatottság, nyugtalanság, gyors pulzus, zavartság, fejfájás, majd hirtelen váltásként álmosság és lelassult légzés is jelentkezhet. A második generációs készítmények esetében a tünetek enyhébbek lehetnek, mint az első generációs készítményeknél, de a túladagolás tüneteit mindig komolyan kell venni, mert akár végzetes kimenetelű is lehet.

Ha túladagolásra utaló tünetei jelentkeznek és arra gyanakszik, hogy az előírt mennyiségnél több antihisztamint vett be, vagy a környezetében észleli valakin a túladagolás tüneteit, hívjon orvosi segítséget!

Az antihisztamin nem segít, ha az allergiás reakció legsúlyosabb, életveszélyes formája áll fenn: az anafilaxia. Ezt jelzi, ha a beteg nehezen veszi a levegőt, gége-, nyelv-, ajakduzzanata van, sápadt, verejtékezik, szédül. Ilyen esetben ne antihisztamint adjunk, hanem hívjunk azonnal orvosi segítséget! Ha van a betegnél adrenalin injekció, használjuk. Az önbelövős készülékkel a hatóanyagot a comb izomzatába kell bejuttatni. Ez segít megelőzni az életveszélyes állapot kialakulását, a szakértő segítség megérkezéséig. Forrás: https://www.allergiakozpont.hu/pollenallergia

Ne szedjen többet, ha erősödnek a tünetei!

Ha az allergológus által beállított napi antihisztamin dózis mellett is zavarják az allergiás tünetei, akkor sem szabad a szakember megkérdezése nélkül emelni az adagot – hangsúlyozza dr. Moric Krisztina. Ilyenkor szóba jöhet a gyógyszer cseréje, más hatóanyagra lehet szükség, vagy egyéb kiegészítő, például orrspray használata. Az is lehet, hogy más okok játszanak szerepet ebben: a stressz, a magasabb pollenkoncentráció, vagy néhány ajánlott életviteli változtatás hiánya okozza a fokozódó allergiás panaszokat. Ilyenkor is érdemes a szakemberrel konzultálni, aki személyre szabott, hosszú távon is biztonságos terápiát tud összeállítani.

(Forrás: Budai Allergiaközpont
www.allergiakozpont.hu)