Az afrikai kontinens déli részén, a Kalahári-medencében fekvő Botswana messze földön híres gazdag vadvilágáról. Az afrikai viszonylatban igen gyéren lakott ország számos nagyhírű vadrezervátummal és természetvédelmi területtel, köztük az UNESCO világörökséghez tartozó Okavango-deltával, a földkerekség legnagyobb szárazföldi folyamdeltájával büszkélkedhet.
Az ország északi részén fekvő Chobe Nemzeti Park
kiterjedését tekintve Botswana harmadik legnagyobb természetvédelmi területe
a Közép-Kalahári Vadvédelmi Rezervátum, valamint a Gemsbok Nemzeti Park után, és kiemelkedően változatos vadvilággal rendelkezik.
Különösen híres az oroszlán valamint elefántállományáról, de rendkívül nagy diverzitásban él itt számos egyéb kisebb állatfaj is.
A Chobe Park területén egyaránt előfordul az afrikai sziklapiton (Python sebae natalensis), a méhészborz (Mellivora capensis ), valamint a panyókás sakál (Canis mesomelas ), amelyeknek egy rendkívül ritka összetűzését sikerült megörökíteni , a lentebb beágyazott látványos videón.
A felvételen jól látható, amint a körülbelül két méter hosszú piton megragadja és körbefonja a rátámadó méhészborzot, csaknem mozdulatlanná szorítva a méretes menyétfélét.
A méhészborz nagy valószínűséggel az óriáskígyó áldozatául esett volna,
ha nem lép közbe a panyókás sakál, amely szintén szemet vetett a pitonra.
A sakál azt kihasználva, hogy a pitont lefoglalja a méhészborz halálra szorításának kísérlete, többször is belemart az óriáskígyóba.
A piton ezért kénytelen volt megosztani figyelmét a szorításában vergődő áldozata, valamint a sakál között,
de vesztére, mert emiatt sikerült magát kiszabadítania a borznak.
Miután fordult a kocka, a méhészborz és a sakál már együttesen támadtak rá a kígyóra. A borz elpusztította a hüllőt, majd a sakállal hadakozva megvédte zsákmányát, amit némi küzdelem után bevonszolt a sűrű bozótosba.
A méhészborz a menyétfélék családjának (Mustelidae) egyik legméretesebb faja, a kifejlett példányok testhossza elérheti az egy métert, a testsúlya pedig a 14 kilogrammot is. E falánk ragadozó szinte mindent legyűr ami kisebb nála,
előszeretettel fosztja ki a fészkeket, de megeszi a rovarokat és a vadgyümölcsöket is.
Főleg éjszak aktív, és az afrikai kontinens déli vidékén, ahol elterjedt, megkeseríti a helyi gazdák életét, rendszeresen megdézsmálva a baromfiudvarokat.
A panyókás sakál Afrika déli és keleti részein honos kutyaféle (Canidae) amely a Dél-afrikai Köztársaságtól Etiópiáig fordul elő a szavannás vidékeken. A körülbelül rókaméretű panyókás sakál rendkívül alkalmazkodóképes ragadozó.
A medvéhez hasonlóan életmódja szerint mindenevőnek tekintik, megeszi a gyümölcsöket,
elejti a kisebb rágcsálókat, de falkába verődve nagyobb prédát, antilopokat is képes zsákmányolni, és a dögevést sem veti meg.
Elsősorban éjszaka aktív, ekkor többnyire falkába verődve járják a vadont, zsákmány után kutatva.
Veszélyes lehet a háziállatokra is, ami miatt Afrika számos vidékén dúvadként kezelik.
A sziklapiton Afrika szub-szaharai területein honos hüllőfaj, amelynek kettő, egy közép, illetve egy dél-afrikai alfaja ismert. A sziklapiton Afrika legnagyobb óriáskígyója, amelynek maximális testhossza elérheti a 7-7,5 métert is.
Zsákmányállatai igen változatosak: a kisebb emlősöktől kezdve az antilopokon át egészen a krokodilokig terjed.
Áldozatait körbefonva erős izomzatával megfojtja, majd egészben elnyeli. A méretes példányok potenciálisan veszélyesek az emberre, néhány halálos kimenetelű pitontámadás ismert Nyugat-Afrikából.