Százötven éve, 1870. július 19-én üzent hadat III. Napóleon francia császár Poroszországnak. A háborút a poroszok néhány hét alatt megnyerték, a diadalmas győzők 1871. január 18-án a versailles-i palota tükörtermében kikiáltották a Német Császárságot, új világhatalom született. A vesztes háborúnak Franciaországban is mélyreható következményei lettek: megbukott a császárság, létrejött a Harmadik Köztársaság.
Fő célja Németország egyesítése volt porosz hegemónia alatt
A 10. századtól létező Német-Római Birodalom az 1648-as vesztfáliai béke után már 294 kisebb-nagyobb szuverén államból állt, utolsó névleges feje, a Habsburg-házi I. Ferenc a napóleoni háborúk idején, 1806-ban mondott le címéről. A birodalom helyébe lépő Német Szövetség vezető ereje Ausztria lett, de 1834-ben porosz vezetéssel létrejött a Német Vámszövetség is. Az 1848-as forradalom kudarca nyilvánvalóvá tette, hogy a német egységet alkotmányos úton nem, csak „felülről" lehet megteremteni.
1862 szeptemberében Otto von Bismarck lett Poroszország miniszterelnöke, aki programját így fogalmazta meg:
„Nem beszédek és többségi határozatok, hanem vér és vas döntik el a kor nagy kérdéseit". Fő célja Németország egyesítése volt porosz hegemónia alatt, Ausztria kizárásával, ennek érdekében fejlesztette és modernizálta országa hadseregét. 1864-ben még Bécsre támaszkodva hódította el Dániától Schleswiget és Holsteint, de 1866-ban ügyes diplomáciai manőverek után már az Osztrák Császárság ellen indított háborút és Königgrätznél döntő győzelmet aratott.
Vesztes ellenfelét nem alázta meg, de rákényszerítette, hogy ismerje el a Német Szövetség feloszlását, ezzel véglegessé vált, hogy a német egység porosz vezetéssel valósul meg.
Egy hónappal a háború után létrejött a porosz vezetésű Észak-német Szövetség, amely a délnémet államokat is Poroszországhoz akarta kötni. Ez azonban már sértette Franciaország érdekeit, amely attól tartott, az egységes Németország létrejöttével megbillen az európai erőegyensúly.
Hadat üzentek az Észak-német Szövetségnek
Bismarck elkerülhetetlennek és szükségesnek látta a háborút, s igyekezett kiprovokálni azt. Az alkalom akkor érkezett el, amikor a spanyol forradalom után, 1869-ben a madridi kormány I. Vilmos porosz király egyik rokonának ajánlotta fel a trónt. Vilmos a francia diplomácia kérésére erről lebeszélte rokonát, de nem adta meg a Párizs által követelt biztosítékot az „örökre szóló" visszalépésről. Az elutasító „emsi táviratot" Bismarck még keményebbre hamisította, a francia sajtó pedig úgy fordította le, mintha a poroszok inzultálták volna a francia nagykövetet. A távirat publikálása éppen július 14-re, a francia nemzeti ünnepre esett, s Párizsban, majd Berlinben is magasra csaptak a nacionalista indulatok. III. Napóleon mozgósítást rendelt el, majd 1870. július 19-én hadat üzent az Észak-német Szövetségnek.
A saját katonai erejét túl-, a poroszokét alulbecsülő, rendkívül magabiztos császár azt remélte, egy győzelmes háborúval megszilárdíthatja Franciaország európai vezető szerepét, odahaza pedig saját pozícióját.
A francia kormány azonban nem tudta sem Olaszországot, sem Ausztriát szövetségesének megnyerni, Nagy-Britannia és Oroszország semleges maradt, ugyanakkor a délnémet államok Poroszországhoz csatlakoztak.
A franciák több elkeseredett kísérletet tettek a kitörésre
Francia részről a rossz szervezés miatt csak 270 ezer katonát tudtak összevonni a Helmuth von Moltke herceg vezette 426 ezres, modernebb fegyverzettel és képzettebb tisztikarral rendelkező porosz haderővel szemben.
A franciák támadó hadműveleteket terveztek, de a három irányból beözönlő német hadsereg elől vissza kellett vonulniuk.
Demoralizáló részvereségek után a kisebb, Francois Achille Bazaine vezette hadtest Metzig hátrált, ahol körülfogták. A felmentésére indult, Patrice de MacMahon marsall vezette főerőhöz maga a császár is csatlakozott, de a hadsereg Sedannál porosz gyűrűbe került. A szeptember 1-jén kezdődött ütközetben a franciák több elkeseredett, hatalmas áldozatokat követelő kísérletet tettek a kitörésre, de nem jártak sikerrel.
A helyzet reménytelenségét látva III. Napóleon és 104 ezer katonája megadta magát, a háború eldőlt.
A katasztrofális vereség hírére Párizsban két nappal később megdöntötték a császárságot, kikiáltották a köztársaságot, amely tovább folytatta a reménytelen küzdelmet. A poroszok szeptember 20-án körülzárták Párizst, s október 27-én a Metzben még kitartó Bazaine, majd január 28-án Párizs is megadta magát.
Átrendezte a világ politikai térképét
A franciák megaláztatását az tetőzte be, hogy 1871. január 18-án a versailles-i palota tükörterében kiáltották ki a Német Császárságot, amelynek első uralkodója I. Vilmos lett. A szigorú feltételeket tartalmazó előzetes békeszerződést február 26-án írták alá, ezután a német csapatok parádét rendeztek Párizsban.
Az események hatására felkelés tört ki a francia fővárosban, így jött létre a két hónapig fennálló Párizsi Kommün.
A háborút végleg az 1871. május 10-i frankfurti béke zárta le, amellyel Németország megszerezte Elzászt és Lotaringia északi részét, Franciaország ötmilliárd frank hadisarcot fizetett, ennek kiegyenlítéséig, 1873 szeptemberéig német csapatok 21 francia megyét szálltak meg.
A háború nemcsak Európa és a világ politikai térképét rendezte át, de bebizonyította az új tűzfegyverek hatékonyságát és az általános hadkötelezettségen alapuló, modern kiképzésű hadsereg fölényét is. A háború egyik következményeként szűnt meg a több mint egy évezrede létező Pápai Állam és lett Róma az egységes olasz állam fővárosa: miután III. Napóleon hazarendelte a IX. Piusz pápa hatalmát biztosító római francia helyőrséget, az olasz csapatok szeptember 20-án elfoglalták az örök várost.
(MTVA Sajtóadatbank)