A nándorfehérvári diadal a 15. század egyik legfontosabb, európai jelentőségű hadi eseményének számít, hiszen Hunyadi János és Szilágyi Mihály várvédő katonasága, valamint Kapisztrán (Szent) János irreguláris keresztesei 1456. július 22-én megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed szultán ostromló seregére, közel hetven évre megakasztva ezzel az Oszmán Birodalom európai terjeszkedését. Hunyadi egyik állítólagos vitéze, Dugovics Titusz emléke mind a mai napig úgy él a magyar történelmi hagyományban, mint az önfeláldozó hazaszeretet hősies példája. De valós volt-e a nándorfehérvári várfokra török hadijelvényt kitűzni készülő oszmán harcost mélybe rántó hős vitéz személye? A modern történettudomány szkeptikus ebben a kérdésben.

Legenda születik egy világraszóló győzelem árnyékában

A nándorfehérvári diadal egyik legismertebb hőséről, Dugovics Tituszról először Hunyadi Mátyás udvari krónikása, az itáliai humanista, Antonio Bonfini emlékezett meg az uralkodó megbízásából 1488-ban elkezdett nagy történelmi művében, a Rerum Hungaricum decades, azaz „A magyar történelem évtizedei" ( szokták „A magyar történelem tizedei" címen is idézni) című forrásértékű munkájában.

Hunyadi Mátyás és Beatrix királyné. Az uralkodó 1488-ban bízta meg Antonio Bonfinit a krónika megírásáraForrás: Network/Mátyás király klub

Bonfini a már csak Mátyás halála után 1493-ban befejezett művében

részletesen megemlékezik a bő három évtizeddel korábbi nándorfehérvári ostromról is.

Az udvari történetíró szerint az 1456. július 21-én lezajlott minden addiginál nagyobb török rohamot a várvédők csak hallatlan nehézségek árán tudták visszaverni.

Nándorfehérvár az 1456-os ostrom idején, hiteles rekonstrukcióForrás: MARKO RADOSAVLJEVICS

Ekkor történt, hogy egy általa név szerint nem említett magyar vitéz az egyik toronyra felkúszott oszmán harcost - aki az ostromlók lelkesítésére éppen ki akarta a várfokra tűzni a félholdas-lófarkas török hadijelvényt-, megragadta, és hogy megakadályozza tettét, vele együtt a mélybe vetette magát.

II. Mehmed 70 ezres haderőt vont össze Nándorfehérvár bevételéreForrás: Wikimedia Commons/Paolo Veronese

Bonfini nevezetes művében így ír a hőstettről:

Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát." (Kulcsár Péter fordítása)

Dugovics Titusz hősi halála. A július 21.-i rohamot sikeresen visszaverték a védőkForrás: Wikimedia Commons /Wagner Sándor

De Hunyadi Mátyás udvari történetírója részletesen leírta a boszniai Jajca 1464-es ostromát is, a 15. század Nándorfehérvár utáni legvéresebb török-magyar összecsapását..

Bonfini a Jajca ostromáról írt fejezetben szintén megemlít egy vitézt,

aki a nándorfehérvári hőshöz hasonlóan mélybe rántotta a hadijelvényt kitűzni készülő török katonát, tehát kétszer jelenik meg ugyanaz a történet a művében.

Antonio Bonfini feltételezett portréja az egyik Corvinában, a Philostratus kódexbenForrás: Wikimedia Commons/Boccardino il Vecchio

A jacai hőstettet azonban nem csak Bonfini,

hanem egy 15. századi szerb krónikás, a kalandos életű Konstantin Mihailovic di Ostrovica is megörökítette,

ami egyes modern forráskritikák szerint arra utal - ha csak nem egy úgynevezett vándormotívumról van szó-, hogy valószínűsíthetőn nem Nándorfehérvárnál, hanem Jajca ostrománál történt meg a később Dugovics Titusz nevéhez kapcsolt hőstett.

Döbrentei Gábor dolgozata lázba hozza a 19. századi Magyarországot

Mindenestre, évszázadokkal később Bonfini krónikájának köszönhetően vált a hazafias önfeláldozás valamint a kereszténységet az iszlám hódítástól védő hős szimbólumává a már név szerint is azonosított Dugovics Titusz.

Hunyadi János, a legendás törökverő hadvezér 17. századi portréjaForrás: Wikimedia Commons

De vajon mi lehet az oka, hogy a legendák homályába vesző vitézt a 19. század elejéig soha sem említették meg a nándorfehérvári diadal jól ismert hőseivel, Hunyadi Jánossal, Szilágyi Mihállyal, vagy Kapisztrán Szent Jánossal együtt?

Kapisztrán János és keresztesei elfoglalják a török tábortForrás: Wikimedia Commons

Dugovics Titusz nevét csak a reformkor híres irodalmára, Döbrentei Gábor tette ismertté,

aki a Magyar Tudós Társaság tagjaként nagy visszhangot kiváltó cikket jelentetett meg Nándorfehérvár ismeretlen hőséről „Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta Belgrádban „ címmel.

Döbrentei értekezése - amely 1824-ben a kor rangos folyóiratában, a Tudományos Gyűjteményben került közlésre -, konkrét dokumentumokra, írásos forrásokra hivatkozva állítja, hogy Bonfininek az ellenséget mélybe rántó hős nándorfehérvári vitéze valós személy volt, akit Dugovics Titusznak hívtak.

Döbrentei Gábor egykorú portréjaForrás: Wikimedia Commons/Kovács Mihály - Magyar Elektronikus Könyvtár

Döbrentei Gábor tudományos igénnyel megírt dolgozatához egy Vas megyében élő nemes, a magát a nándorfehérvári hős egyenesági leszármazottjának valló

Dugovics Imre szolgáltatott hitelesnek látszó dokumentumokat.

Dugovics Imrére, mint a nándorfehérvári vitéz lehetséges ősére három évvel korábban, 1821-ben Horváth József Elek hívta fel Döbrentei Gábor figyelmét, a neves irodalmár egyik Szombathelyen tett látogatása alkalmával.

II. Mehmed Konstantinápoly bevétele után egészen a Dunáig terjesztette ki az Oszmán Birodalom határátForrás: Wikimedia Commons

Döbrentei meg is kereste Dugovics Imrét, - a vármegye egyik esküdtjét - aki régi íratok bemutatásával tette valószerűvé, hogy tényleg ő a nándorfehérvári hős leszármazottja.

Az egyik dokumentum, egy 1459-ből származó armális, vagyis nemesi címet adományozó címeres királyi oklevél átirata volt,

amelyet Hunyadi Mátyás adományozott Dugovics Titusz fiának, Bertalannak. Az oklevél Dugovics Tituszt, mint Hunyadi János hűséges katonáját említi meg, aki részt vett a várnai csatában, valamint Nándorfehérvár védelmében.

I. Ulászló a várnai csatábanForrás: Wikimedia Commons

Az armális szövege kiemeli Titusz hősies cselekedetét is, a nemesi cím adományozásának indokaként.

Döbrentei Gábor más neki bemutatott forrásokat is idéz a Dugovics Tituszról írt dolgozatában,

köztük azt az 1588. december 27-én Bükben kelt levelet, ami az egyik, a Drugeth család zászlaja alatt katonáskodó Dugovicsot értesít arról, hogy az atyafia Zágrábban raboskodik.

Hunyadi Mátyás szobra Kolozsváron. Dugovics Imre azt állította, hogy a család Mátyástól kapott nemességet és birtokot, Dugovics Titusz hősiességének elismerésekéntForrás: Wikimedia Commons/Fadrusz János

A harmadik forrás pedig a híres kuruc generális, Bercsényi Miklós 1705-ben keltezett „Nemzetes Dugovich György úr" nevére kiállított menlevele.

Bercsényi Miklós kuruc generális egykorú portréjaForrás: Wikimedia Commons

Ezek a dokumentumok győzték meg Döbrentei Gábort arról, hogy Dugovics Titusz valóságos személy lehetett, az erről írt tanulmánya pedig országos szenzáció lett.

Dugovics Titusz az önfeláldozó hazaszeretet örök szimbóluma marad 

A dokumentumok hitelességét először a 20. a század elején egy vasi helytörténész, Porkoláb István kérdőjelezte meg az armálisról készült átirat eredtét feszegetve,

de visszhang nélkül maradtak a következtetései.

Dugovics Titusz személyének valódiságáról az 1990-es évektől kezdtek el ismét vitatkozni, a modern történettudomány eszközeivel vizsgálva Döbrentei korábban perdöntőként elfogadott bizonyítékait.

Azokat a forrásként hivatkozott dokumentumokat, amelyeket Döbrentei Gábor prezentált, modern forráskritika alá vetettékForrás: Wikimedia Commons/Barabás Miklós

Ezek közül az egyik legalaposabb elemzés Szőcs Tibor 2012-ben a Korunk című folyóirat 23. évfolyama 3. számában publikált Nándorfehérvár hőse: Dugovics Titusz című tanulmánya. Szőcs Tibor  dolgozatában előre bocsátja,

hogy a törököt mélybe rántó vitéz esetének lehet valós történelmi alapja,

és ő elsősorban azt vizsgálta, hogy a középkori eredetű történet hogyan változott az idők során, illetve mi az, ami még eredetinek tekinthető belőle, továbbá mi lehet a későbbi korok hozadéka.

Nándorfehérvár látképe a 16. századbanForrás: Wikimedia Commons/Hans Siebmacher

Az 1459-es birtokot is adományozó armális – aminek Dugovics Imre saját állítása szerint 1821-ben jutott a birtokába – szövegelemzésével, valamint Hunyadi Mátyás más, ugyanabban az évben kiadott hasonló okleveleinek tartalmi összehasonlításával sikerült bebizonyítania,

hogy az armálisról készült másolat hamis, de minimum erősen manipulált.

Az oklevél másolata szerint ugyanis a birtokként kapott Tejfalut ténylegesen V. László adományozta 1456-ban Görgetegi Zsigmondnak és három fiának.

V. László és menyasszonya Valois Magdolna francia hercegnő eljegyzési portréjaForrás: Wikimedia Commons/Kunsthistorische Museum- Wien

A Dugovics család pedig nem a 15. században Hunyadi Mátyástól, hanem 1674-ben és I. Lipót császártól kapott magyar nemességet.

Szőcs Tibor alapos forráselemzéssel azt is kimutatta, hogy az egyébként eredeti, Bercsényi Miklós által kiállított 1705-ös menlevélbe utólag toldhatták bele a Dugovics Tituszra vonatkozó mondatrészt.

A Dugovics család nem 1459-ben Hunyadi Mátyástól kapta a nemességet, hanem I. Lipót császártól, 1674-benForrás: Wikimedia Commons/Lambert-van-den-Bos-Schauplatz-des-Krieges

A Dugovics család az ősi, Bonfini névtelen nándorfehérvári hősére visszavezethető nemességét a vasi szolgabíró, Dugovics Imre találhatta ki, talán a család nemességének patinásabbá tételére.

Ez a „kegyes ferdítés" valószínűleg arra volt visszavezethető, hogy a Dugovics család nemességét éppen az 1820-as évek elején vonták vizsgálat alá.

Dugovics Titusz titokzatos személye azonban a néphagyományba is bevonult.

A Vas megyéhez tartozó Nagysimonyi község lakói hosszú generációkra visszanyúlóan mind a mai napig büszkén őrzik azt a hagyományt, miszerint a legendás nándorfehérvári hős az ő falujuk szülötte, bár erre nincs semmilyen a történettudomány számára is értékelhető bizonyíték.

A magyar lovasság legázolta a törökök megingott hadrendjét. 1456. július 22-én világraszóló győzelem született NándorfehérvárnálForrás: -

Hogy valós személy volt-e Antonio Bonfini névtelen hőse, talán sohasem fog kiderülni,

ám ami bizonyos, hogy a nándorfehérvári diadal Dugovics Titusz személyétől függetlenül is a magyar história és nemzettudat legfényesebb lapjaira tartozik.