Még mindig küzdenek az életükért a koalák Ausztráliában

koala
Egy sérült koala és kölyke.
Vágólapra másolva!
Több mint hat hónappal az Ausztráliában országszerte pusztító bozóttüzek után a természet még mindig nagyon nehezen tér magához. A korábbi, óvatos becslések mintegy egymilliárd elhullott állatról számoltak be, ám ha az egész élővilágot, köztük a baktériumokat, mikroorganizmusokat, növényeket, gombákat, rovarokat, puhatestűeket, madarakat nézzük, akkor jól látható: egész ökoszisztémák válhattak semmivé. A veszteség valójában tehát nem is számszerűsíthető és a világjárvány is lelassította a helyreállítási erőfeszítéseket.
Vágólapra másolva!

Egyes fajok eltűntek a Föld színéről

Soha nem látott mértékű pusztítást végeztek Ausztráliában a különböző erdő- és bozóttüzek. A tűz megfékezése ezúttal a korábbiaknál is nehezebbnek bizonyult: az oltást ugyanis jelentősen nehezítette a klímaváltozás miatt bekövetkező aszály, illetve az elhúzódó forróság.

A vadvilág túlélése több mint hat hónappal a drámai események után még mindig kérdéses.

Bár egyes fajok egyedszáma stagnál vagy lassan növekszik, a kutatók szerint a sorsuk még nem dőlt el.

A pusztító bozóttüzek nem kímélték az élővilágot Forrás: AFP/Peter Parks

– mondta Chris Dickman, a Sydney Egyetem ökológusa a National Geographic-nak. – Sajnos azt hiszem, hogy ma már nem fér kétség ahhoz, hogy egyes fajok kihaltak a tűzvészt követően, vagy kihalásra vannak ítélve.

Január 9-i légifelvétel az ausztrál bozóttüzekről. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-australia-51102658

Az új koronavírus-járvány ráadásul márciusban hirtelen megfékezte a legtöbb helyreállítási erőfeszítést: az utazási korlátozások és a fertőzésveszély miatt a tudósok sem tudtak küzdeni az apokaliptikus események drasztikus hatásai ellen.

Önkéntesek segítettek a bajba jutott állatokon

Az ausztrál kormány 119 olyan állatfajt azonosított és emelt ki, amelyek „sürgős gazdálkodási beavatkozást igényelnek". Pedig a szakemberek szerint

Ausztráliában a leghosszabb a kihalás közelébe került állatfajok listája: ezek legtöbbje olyan állat, amelynek utódai az anyjuk erszényében fejlődnek.

Tűzoltó egy juhnyáj mellett az Új-Dél-Wales állambeli Tahmoor településnél pusztító bozóttűz füstjében Forrás: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins

A kormány úgynevezett „prioritási jegyzékében" szereplő emlősfajok többsége ráadásul pont ezekből az amúgy is csökkenő populációjú erszényes állatokból került ki, amelyek élőhelye pontosan a pusztító bozóttüzek átfedésében volt.

Néhány tudós és önkéntes bemerészkedett ezekre a területekre, hogy segítsen a bajba jutott koaláknak, vombatoknak és más élőlényeknek.

Ám a tűzvész nyomában járó pusztítás mértéke óriási kihívást jelent az élővilágnak.

– fogalmazta meg Sarah Legge, az Ausztrál Nemzeti Egyetem vadon élő állatokat tanulmányozó ökológusa, aki segített a kormány helyreállítási stratégiájának kidolgozásában.

Ausztrál bozóttűz Bairnsdale közelében, a Victoria állambeli East Gippsland régióban. Forrás: https://www.bbc.com/news/in-pictures-50971879

Egy új kormányjelentés szerint a bozóttüzek arra is rávilágítottak, hogy milyen keveset tudunk még az olyan, ikonikus fajok populációjáról is, mint például a koala; valamint arról, hogy a vonatkozó törvények milyen védelmet biztosítanak a veszélyeztetett státuszú, vadon élő állatok számára az egyre nagyobb mértékű erdőirtás, az emberi terjeszkedés és az éghajlatváltozás közepette.

Az egyedszámuk régóta csökkent

A szakemberek korábban azt gondolták, hogy csak néhány koala él a 2,5 millió hektáros világörökségi helyszínnek számító Kék-hegységben a mély szurdokok és eukaliptusz erdők között, Új-Dél-Wales északkeleti partjainál.

Egy nonprofit természetvédelmi szervezet, a Science for Wildlife kutatói 2013-ban aztán komoly felméréseket végeztek a régióban, ahol nagyszámú koalapopulációra bukkantak.

Koala a bozóttúz után Forrás: https://www.abc.net.au/news/2019-11-15/donations-to-help-fire-ravaged-port-macquarie-koalas/11707276

Ez akkoriban jó hírnek számított egy olyan veszélyeztetett faj számára, amelynek az egyedszáma az aszály, az erdőirtás és a betegségek miatt régóta csökkent.

Később a tudósok azt is felfedezték, hogy a régióban élő koalák genetikailag különböznek a más ausztrál területeken élő rokonaiktól: jobban ellenállnak bizonyos, a fajt érintő, végzetes betegségeknek, amely meddőséget okoz.

Egy sérült koala és kölyke. Forrás: https://www.abc.net.au/news/2019-11-28/koala-rescued-bushfires-released-wild-recover-queensland-fires/11746968

A tavaly decemberben pusztító bozóttüzek kezdetén a Science for Wildlife ügyvezető igazgatója, Kellie Leigh szinte azonnal kiadta az evakuálási parancsot: a természetvédőknek két napjuk volt, hogy végrehajtsák a feladatot.

A szakemberek szerették volna megmenteni ezekkel az igen jó génekkel rendelkező koalákat.

Végül tíz felnőttet és két fiatalt sikerült kimenekíteniük a lángokból. Sajnos egy Houdini nevű egyedet kénytelenek voltak hátrahagyni, mert nem volt idejük felhozni egy mély szakadékból – őt később azonban szerencsésen megtalálták.

A koalák 2050-re kihalhatnak?

Az erdő- és bozóttüzek a világörökségi terület mintegy 80 százalékát elpusztították. A korábbi felmérések alapján Leight úgy gondolja, hogy körülbelül ezer koala halhatott meg a tűzzel kapcsolatos szövődményekben.

Az Új-Dél-Wales parlamentje által kiadott, június végi jelentés szerint a bozóttüzek legalább ötezer koala pusztulását okozták, amelyek az élőhelyeik 24 százalékát tüntették el.

A szakemberek emiatt arra a következtetésre jutottak, hogy az államban található koalák 2050-re kihalnak. A tudósok szerint Ausztrália szerte legalább 30 ezer őshonos erszényes pusztulhatott el a tüzekben.

Egy súlyosan égési sérült koala az új-dél-walesi kórházban. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-australia-50511963

– mondja Leigh, aki kollégáival együtt műholdas képeket tanulmányozott a tűzvész után. – Szerencsére azonban néhány friss nyomra bukkantunk, ami segít képet kapni arról, hogy hol és mikor mozognak az életben maradt koalák a környéken.

Hozzátette: az adatok elemzése után arra jutottak, hogy bár ezek az egyedek nincsenek jó állapotban, de még élnek a területen, ahol a táplálékforrásaik jó része is a tűz martalékává vált.

A vombatokat is sújtották a tűzviharok

És bár a globális média figyelme egyértelműen a koalák felé irányul, a csupaszorrú vombat (Vombatus ursinus) sorsa mellett sem szabad szó nélkül elmenni. Amikor január elején a bozóttüzek átterjedtek a déli hegyvidékre, több ezer állat sérült meg a lángokban, ám csodával határos módon túlélték.

A csupaszorrú vombat az egyik veszélyeztetett faj Forrás: Wikimedia Commons

– mondta a John Creighton, az állatok mentésével foglalkozó szervezet dolgozója. – A robusztus felépítésű, csökevényes farkú állat tág üregeket, és hosszú folyosókat ás, talán itt tudták túlélni a drámai eseményeket.

Creighton és más önkéntesek egyfajta „táplálkozási állomásokat" hoztak létre egy buddhista kolostorban, a nemzeti park szomszédságában, hiszen az állatokat az éhínség fenyegette.

A kifinomult szaglású vombatok ezután igen gyorsan megtalálták az ételt és a vizet,

és a megmentőik megfigyelése szerint szokatlanul nagy csoportokba gyűltek össze, majd szó szerint „sorban álltak" az élelemért.

Bébi csupaszorrú vombat az ausztrál Kingstonból Forrás: Flickr / Will Keightley

A tudósok szerint azonban félő, hogy az ökoszisztéma egyes fontos és hasznos építőelemei, például néhány rovar, gombák és mikrobák nem tudnak visszatérni.

A gyorsuló éghajlatváltozás és a súlyos aszály további nehézségeket jelent a helyreállítási munkálatok során.

Jó hír azonban, hogy ahogy a természet szép lassan visszafoglalja a leégett területeket, az állatok is szép lassan új erőre kapnak.