Börtönbe került a férfi, aki megölte Rafikit, Uganda híres hegyi gorilláját

Rafiki, Uganda, Biwndi Nemzeti Park,
Vágólapra másolva!
Felix Byamukama beismerő vallomást tett, amely szerint behatolt az ugandai Bwindi Nemzeti Park emberek elől elzárt területére és megölte az ország leghíresebb ezüsthátú gorilláját, Rafikit. Az orvvadászt 11 év börtönbüntetésre ítélték, annak ellenére, hogy több szakértő szerint életfogytiglani szabadságvesztést kellett volna kapni bűncselekményeiért - írja az ugandai vadvilág védelméért felelős hatóság (Uganda Wildlife Authority) közleménye.
Vágólapra másolva!

Byamukama beismerte, hogy Rafiki megölése mellett több kisebb állatot is levadászott a nemzeti parkban. Köztük elejtett egy antilopot és egy folyami disznót is, amelyek húsát a férfi birtokában találták a hatóság emberei.

Az orvvadász beismerő vallomásában azt mondta az ugandai vadvilág védelméért felelős hatóságnak (Uganda Wildlife Authority), hogy az

a gorilla rátámadt és csupán önvédelemből ölte meg.

Állítását azonban erősen cáfolja az a tény, hogy

Rafiki egy olyan 17 fős hegyi gorillacsoport vezére volt, amelynek minden tagja barátságos volt és hozzá volt szokva az emberek közelségéhez.

Mi több, az ezüsthátú gorilla halála kapcsán több szakértő aggodalmát fejezte ki, hogyha az új vezető nem lesz ennyire barátságos, akkor megeshet, hogy a csoport tagjai többet nem lépnek kapcsolatba az emberekkel.

A hatóság azonban azóta megerősítette, hogy

az új vezér olyan egy feketehátú hegyi gorilla lett, aki eredetileg is a Rafiki által vezetett barátságos gorillacsoport tagja volt.

Így tehát a Bwindi Nemzeti Parknak nem kell attól tartania, hogy Rafiki halála miatt turisztikai szempontból egyéb károkat is szenved.

Felix Byamukamának három másik orvvadásztársa is volt, akiket szintén védett állatok haszonszerzés célú levadászásával gyanúsítanak. Ők tagadták bűnösségüket, ennek ellenére a hatóságok továbbra is előzetes letartóztatásban tartják őket.

Byamukamát pedig 11 év börtönbüntetésre ítélték a beismerő vallomását követően.