A héten a Tardi-legelő Természetvédelmi Területen sikeresen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei befogtak egy hím békászó sast (Clanga pomarina), amelyet, miután műholdas jeladót kapott, ugyanott rögtön el is engedtek - tájékoztatott az intézmény.
Karud, a hím egyed befogása hosszabb előkészületek után, az erre szánt harmadik alkalommal járt sikerrel.
A szakemberek elmondták, hogy a madárra a műholdas jeladót nyugodt körülmények között, a befogás helyszínétől mindössze 150 méternyi távolságra lévő Tardi Őrszolgálati Irodában sikerült rögzíteni. A jelölést Juhász Tibor, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa végezte. A madár egyedi azonosításra alkalmas ornitológiai gyűrűt is kapott.
Karud Magyarországon a harmadik egyede a fajnak melyre műholdas jeladó került
– tájékoztatta az Origót a nemzeti park. – A szintén igazgatóságunk területén jelölt, Bükki névre „keresztelt" hímet 2015-ben sikerült a kollégáknak befogni és megjelölni.
Hozzátették: esetében az éveken keresztül működő adó rengeteg adatot szolgáltatott a faj vonulásáról és a költési időszakra jellemző területhasználatról.
A most befogott madár a nevét a Bükkalja egyik emblematikus magaslata, a Karud (a Bükköt délről övező vulkanikus eredetű térszín egyik legjellegzetesebb, asszimetrikusan megbillent csúcsa) után kapta.
A szakemberek remélik, hogy rengeteg hasznos információval segíti majd a természetvédelmi munkát, a fajjal kapcsolatos védelmi tevékenységet.
A békászó sas az ország fokozottan védett madárfaja, amely elterjedési területének súlypontja Európára esik, ám hazánkban mindössze körülbelül 40 párra teszik a költőállományt. A költőállomány nagymértékű csökkenése a rendszerváltás idejére, az 1980-as 1990-es évekre tehető, ami két okra vezethető vissza: egyrészt a fészkelő helyeken, másrészt pedig a táplálkozó területeken bekövetkezett, a faj számára kedvezőtlen változásokra.
A békászó sas költőterülete hazánkban az Északi-középhegységre (Zempléni-hegység, Aggteleki-karszt, Bükk, Mátra), valamint Dél-Dunántúlra (Tolnai- és Szekszárdi-dombság, Kelet-Mecsek) korlátozódik.
A fészkét szinte kizárólag idős, zárt erdőállományokban rakja, általában kettő tojást rak április végén, május elején. Az országban dokumentált néhány esetet kivévekikelő fiókák közül a korábban kikelő fióka elpusztítja később kelő, gyengébb testvérét.
Ezt a fajra jellemző fiatalkori agressziót nevezzük káinizmusnak, amelyik legalább további tíz, nálunk nem fészkelő ragadozómadár fajnál is előfordul.
A Magyar Madártani és Természetvélmi Egyesület 1877-ben indította el a faj gyakorlati védelmét: első lépésként a fészkelő párok feltérképezése történt meg, majd ezt követően a fészkelőhelyek megőrzése lett a legfőbb cél.
A védelem másik fontos eleme volt a már említett káinizmus miatt elpusztuló a második fióka megmentése. Napjainkban a szakemberek már nem folytatják ezt a tevékenységet, mivel úgy vélik, hogy "a hazai állományra kifejtett pozitív hatása nem jelentős".