Ősszel az anyajegyek is világosodnak

anyajegy
Mindig forduljunk szakorvoshoz, ha pigmentált képletünknél változást észlelünk, hiszen az időben észlelt kóros folyamat diagnosztizálása életet menthet.
Vágólapra másolva!
Mivel a bőr pigmentált részei, így az anyajegyek még akkor is változhatnak a fény hatására, ha egész nyáron napvédő krémet használtunk, az őszi hónapok a tökéletesen alkalmasak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus szerint nem csak feltűnő tünetek esetén fontos a szűrés, hiszen néha az ártatlannak hitt képletek bizonyulnak rosszindulatúnak.
Vágólapra másolva!

A bőrünk nem felejt

Ma már egyre többen tudomásul veszik, hogy nem bánhatunk felelőtlenül a bőrünkkel, hiszen a bőr a barnaságért, a leégésekért később még benyújthatja a számlát. Ugyanis a bőr minden napon töltött órát, valamint az UV-sugárzás káros hatását megőrzi, és tulajdonképpen összeadva raktározza. Vagyis minden egyes napozással és leégéssel egyre növekszik a későbbi a bőrdaganatok kialakulási valószínűsége. Ez alól nem kaphatnak felmentést a szolárium-használók sem, ugyanis

a szolikban alkalmazott UVA tartományú fény szintén provokálja az anyajegyeket,

és már az is igazolt, hogy az UVA is rákkeltő hatású. Ráadásul a bőr felső rétegein áthaladva a mélyebb rétegekben okoz károsodást, így a bőr idő előtti öregedését, a feszesség csökkenését okozza. (Ma már több ország bőrgyógyász szövetsége elérte, hogy 18 év alatt tilos legyen a szolárium használat, ugyanis bizonyított tény, hogy azonos fokú barnaság, függetlenül attól, hogy napfény vagy mesterséges fény hozta-e létre, ugyanakkora mértékű károsodást okoz a bőrben, és ugyanakkora bőrrák-kockázatot rejt magában.)

Az anyajegyek is barnulnak

Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak lehetnek: leggyakrabban néhány milliméteresek, világos- vagy sötétbarnák, kör alakúak vagy szabálytalanok, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függően alakulnak ki, de egyes hormonális változásoknál, így például a serdülőkorban és a terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévők sötétednek.
Az anyajegyek azonban a fény hatására is sötétedhetnek, vagyis, ha a bőr lebarnul, vele barnulnak a pigmentált részek, az anyajegyek is. Később, ahogyan a bőrszín kopik, úgy világosodhatnak az anyajegyek is.
- Amikor lekopik a nyári színünk – még ha az nem is volt jelentősen eltérő a normál bőrszíntől – minden bőrképlet a maga valójában lesz megfigyelhető. Vagyis az anyajegyek sem tűnnek már sötétebbnek, mint korábban voltak, így természetes képet láthatunk. Különösen fontos ez, ha az évenkénti anyajegyszűrés kapcsán már készült fotódokumentáció a megfigyelés alatt tartandó anyajegyekről – így ugyanis nagyon jól kivehetők a változások.

Ha pedig valaki változást észlel az anyajegyeinél, mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, hiszen az időben észlelt kóros folyamat felismerése életet menthet

– hangsúlyozza Borbola doktornő.

Mindig forduljunk szakorvoshoz, ha pigmentált képletünknél változást észlelünk, hiszen az időben észlelt kóros folyamat diagnosztizálása életet menthet. Forrás: https://www.anyajegyszurokozpont.hu/hirek/ezert-idealis-most-eltavolitani-az-anyajegyet

Minden változást gyanúsnak kell tekinteni

A bőrön jelentkező anyajegyek többsége szabályos szélű, egyenletesen közép-, vagy sötétbarnán pigmentált. Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi hirtelen változásokat tapasztaljuk:
- Gyanús, ha megváltozik, egyenetlen lesz a színe. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.

- Óvatosságra intő jel, ha megváltozik a határa, terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.

- Az anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.

- Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.

- Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, és az anyajegy viszketése, valamint vérzékenysége is ellenőrzést igényel. .

- Külön érdemes figyelni az újként megjelenő bőrképletekre, foltokra. A melanoma ugyanis csupán az esetek kevesebb, mint felében alakul ki korábbi anyajegyből, az esetek többségében az ép bőrfelszínen, újonnan jelentkezik, ezért fontos, hogy feltérképezzük a bőrünkön lévő anyajegyeket – ismerteti dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

Megelőzés céljából a szakemberek azt javasolják, hogy minden évben ellenőriztessük az anyajegyeink állapotát. Az ősz azért is optimális időpont erre, mert ha egy anyajegyet el kell távolítani, akkor a feltételek ebben az évszakban a legideálisabbak a szép sebgyógyuláshoz. Forrás: Flickr / Scott Robinson

– Sokan úgy vélik, csak a nagy, sötét, kiemelkedő képletek a veszélyesek, de a szakember a kisebb, elmosódott anyajegyeket is megvizsgálja, hiszen ezekről is kiderülhet, hogy basalioma vagy más, rosszindulatú elváltozás áll a háttérben.

(Forrás: Anyajegyszűrő Központ (www.anyajegyszurokozpont.hu))