Visszaszámláló óra figyelmeztet a globális felmelegedés veszélyeire

klímaváltzás
A klímaváltozás egyre extrémebb szárazságokat is okoz
Vágólapra másolva!
Visszaszámláló órát helyeztek ki helyi klímaaktivisták New York központjában, a szerkezet azt mutatja, hogy mennyi idő van hátra addig, amíg a globális felmelegedés eléri a kritikus szintet.
Vágólapra másolva!

A hatalmas digitális kijelzőn jelenleg az látható, hogy a mostani károsanyag-kibocsátási szint fenntartása mellett hét év és 102 nap van hátra addig, hogy elérje a 1,5 Celsius-fokot a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest.

- közölte Gan Golan művész-aktivista a Reuters brit hírügynökséggel.

Az ENSZ szakértői szerint már az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedésekor is két-háromszorosára nőhetnek az árvízkárok, illetve a korallok akár 90 százaléka is eltűnhet az óceánok savasodása miatt.

A klímaváltozás egyre extrémebb szárazságokat is okoz Forrás: Shutterstock

A visszaszámlálást a manhattani Union Square egyik üvegépületére vetítették ki, amelynek falán eddig a Metronóm nevű installáció volt látható, amely azt mutatta, hogy mennyi idő van még hátra a napból.

- fogalmazott Andrew Boyd, a projekt egyik kezdeményezője.

A Klímaóra a jövő heti New York-i Klímahét alatt lesz kihelyezve, és hasonló kerülhet ki majd Berlinben és Genfben is.

(MTI)