Alábbhagyott az orrszarvúk illegális vadászata a karantén alatt

szélesszájú orrszarvú
Szélesszájú vagy fehér orrszarvú (Ceratotherium simum simum)
Vágólapra másolva!
Látványosan csökkent az orrszarvúk illegális vadászata a világjárvány megállítására hozott korlátozások idején a Dél-afrikai Köztársaságban.
Vágólapra másolva!

Az év első hat hónapjában az orvvadászok által elejtett rinocéroszok száma az előző évhez képest mintegy felére, 166-ra esett vissza a hivatalos statisztika szerint. Az újranyitás idején azonban arra figyelmeztetnek a szakértők, hogy a világ legveszélyeztetettebb emlőseinek orvvadászata új erőre kaphat.

A rinocéroszok keddi világnapján dél-afrikai szakértők és vadvédő aktivisták hangsúlyozták, hogy kétszeres erővel kell védeni az ország orrszarvú-populációját. Március végén más korlátozások mellett leállították mind a nemzetközi, mind a belföldi utazásokat. Mostanra az ország fokozatosan újranyitott, október elsejétől a beutazás is lehetséges lesz.

- mondta el Albi Modise, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője.

A Dél-afrikai Köztársaságban mintegy 20 ezer rinocérosz él, ami becslések szerint a világ teljes orrszarvú-populációjának 80 százalékát teszi ki. Súlyos csapást mért az országra az orvvadászat, amelyet a rinocérosztülök illegális kereskedelme éltet. Jelentősebb számú orrszarvú él Kenyában, Namíbiában és Zimbabwéban.

"Noha az orvvadászat idén visszaesett, a fellélegzés csak időszakos. A világjárvány okozta gazdasági válság, a turizmus csökkenése miatt valószínű, hogy egyesek elkeseredésükben vetemednek az orvvadászatra. A légi forgalom újraindulásával lehet, hogy ismét lebuknak csempészek orrszarvútülök-szállítmányokkal, ami arra utal, hogy újraéledt a kereskedelem" - magyarázta az AP hírügynökségnek Cathy Dean, a Save the Rhino szervezet ügyvezetője.

Forrás: Wikimedia Commons

A dél-afrikai nemzeti parkokban orvvadászellenes csapatok működnek a rinocéroszok, elefántok és más vadak védelmében.

KwaZulu-Natal tartományban modern "okoskerítés" épült a Hluhluwe-iMfolozi rezervátum köré, amely azonnal jelet küld a vadőröknek, ha valaki be akarna lopódzni a nemzeti parkba, pontosan megjelölve, melyik ponton értek a védvonalhoz.

- írta közleményében Nomusa Dube-Ncube, a tartomány turisztikai és környezetvédelmi vezetője.