Néhány ezer éve a természet és az emberek meglepő harmóniában éltek

barlangrajz
Ehhez hasonló alkotásokra még nem bukkantak
Vágólapra másolva!
Nem meglepő, hogy a Föld egyik legrégebbi emberi kultúrájának otthont adó Ausztráliában mintegy 100 ezer darab, sziklára készített művészeti alkotás található, amelyek eredete több ezer évre nyúlik vissza. A kutatók azonban ahogy most is, korábban is mindig találtak valami egészen újat, ami néha meglepő részleteket árul el a múlt titkaiból. 
Vágólapra másolva!

A művészek üzenetében a harmónia került a központba

Az ókori művészet egy teljesen új stílusát dokumentálták az ausztrál kontinens északi részén fekvő történelmi régió, Arnhem Land hatalmas pusztájának területén. A tudósok a helyi őslakosokkal közös kutatási projektjükben Awunbarnától (más néven Mount Borradaile) egészen a Wellington-hegység Namunidjbuk klán birtokáig kutattak, ahol összesen 87 sziklába vájt búvóhelyet találtak, amelyek

szokatlanul nagyszámú barlangművészeti alkotást tartalmaztak, köztük egészen kiterjedt rajzokat.

Ez a „szabadtéri galéria" több mint 130 kilométeres és 572 egyedi részből áll, amelyek mindegyike nagy hangsúlyt fektet a természeti világ és az emberiség harmóniájára.

A kutatók újszerű ábrázolásokra bukkantak Forrás: Tacon et al., Australian Archaeology, 2020

– mutatott rá Paul Taçon, az ausztrál Griffith Egyetem antropológusa a ScienceAlert onine tudományos portálnak. – Különösen a makropodákat jelenítik meg: ezeknek az állatoknak az emberekkel való kapcsolata a művészek üzenetében központi szerepet játszik.

A szakemberek ezeket a szokatlan jeleneteket és kompozíciókat 2008-ban fedezték fel először,

ami témájában éles ellentétben áll a régióban felfedezett többi ősi művészi alkotással szemben, amelyek kevésbé az emberekre, mint inkább az állatokra összpontosítanak.

– magyarázta Tacon. – Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a számukra fontos állatokra, valamint az emberek és más emberek, illetve az állatok közötti kölcsönhatásokra.

Hozzátette: talán ez a lehet hiányzó kapcsolat a jól ismert, korai stílusú, körülbelül 12 ezer éves korú figurák és az elmúlt 4000 évben készült alakzatok között.

Új, soha nem látott művészeti stílust képviselnek

Ezek a vörös okker és az eperfa ecsetvonásokkal készült alkotások nem annyira kitöltöttek és részletezettek, mint a későbbi barlangi rajzok, ahol az állatok és az emberi alakok belső szerkezete is láthatóvá vált.

Ehhez hasonló alkotásokra még nem bukkantak Forrás: Tacon et al., Australian Archaeology, 2020

Az Australian Archaeology tudományos szaklapban most publikált tanulmány egyik szerzője, Namunidjbuk idősebb Ronald Lamilami

az új stílust helyi mawng nyelvén nevezte el: Maliwawa-figuráknak.

A szakemberek azt azonban még nem tudják, hogy pontosan mikor rajzolhatták őket. Kérdés, hogy egy hosszú ideig fennmaradó művészeti stílusról vagy egy termékeny helyi művész aláírásáról beszélhetünk.

A szénizotópos kormeghatározás azt sugallja, hogy a rajzok valamikor 6000 és 9400 évvel ezelőtt készülhettek.

Különös állatokat is rajzoltak Forrás: Tacon et al., Australian Archaeology, 2020

Bruno David, a sziklaművészet egyik szakértője bár nem vett részt a tanulmányban, de egyetértett azzal, hogy a Maliwawa-figurák egy új, soha nem látott művészeti stílust képviselnek, de óva int mindenkit attól, hogy ebből túl sok következtetést vonjon le. Hangsúlyozta, hogy

a barlang falára készült alkotások gyakran elmosódnak, ami miatt könnyen összetéveszthetők az ábrázolások.

Az azonban biztosnak látszik, hogy a Maliwawa embereket gyakran ábrázolták fejdíszekkel, dárdákkal és más fegyverekkel, ami valamiféle szent szertartásra utalhat. A tanulmány szerzői szerint ezek a minták azt jelzik, hogy az ikonográfiai hangsúly elmozdult az állatok, valamint a velük harmóniában élő emberek javára.