Egyszerűen levágták ennek a vörös vércsének a karmát

vörös vércse
Hasonló esetekben érdemes inkább a területi illetékes Nemzeti Park dolgozóitól vagy a kijelölt madármenhelyek egyikétől segítséget, tanácsot kérni
Vágólapra másolva!
A Hortobágyi Madárpark és Madárkórház Alapítvány közzétette annak a levágott karmú vércsének a történetét, amelynek tragikus eseménysorozata egy áramütéssel kezdődött, majd egy állatorvosi rendelőben folytatódott.
Vágólapra másolva!

Több százezer madarat ér áramütés

Évente több százezer madarat ér áramütés középfeszültségű oszlopokon, némelyeknek szerencséjük van, míg mások később vagy azonnal elpusztulnak a baleset következtében.

– tájékoztatott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. – Ez szabadvezetékek oszlopain kétféleképpen alakulhat ki: két vezető egyidejű érintésével (fázis-fázis zárlat), illetve egy vezető és egy földelt oszlopelem (például kereszttartó kar vagy leesésgátló) egyidejű érintésével (földzárlat).

Fehér gólya (Ciconia ciconia) a Tiszánál. A gólyát veszélyezteti a leginkább az áramütés veszélye költési stratégiája és fészkének mérete miatt Forrás: Nagy Károly/MME

A madarak sérülékenységét az alábbi tényezők befolyásolják:

  • a szabadvezeték elhelyezkedése (a vezeték által kettészelt élőhely);
  • az oszlopfej szerkezete;
  • az egyes madárfajokra, madárfaj-csoportokra jellemző viselkedés;
  • a madár mérete;
  • a madár repülési biztonsága (a fiatal madarak veszélyeztetettebbek);
  • időjárás (látási viszonyok, tollazat nedvessége, oszlopelemek nedvessége).

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy

a fiatal madarak ráadásul több okból is fokozott veszélynek vannak kitéve, hasonlóan az esős, ködös, nyirkos időben oszlopokra ülő madarakhoz.

Ilyenkor a vizes tollazat miatt nehezebben repülnek a madarak, ezen kívül a nedves toll vezetőképessége akár százszorosa is lehet a száraz tollénak.

Állatorvos vágta le a vércse karmát és csőrét

Nem volt túl szerencsés az a vörös vércse (Falco tinnunculus) sem, amelynek fennmaradását

az áramütés mellett a nyestek, a helytelen technológiával végzett pocokmérgezés és az egyre gyakrabban használt drónok is veszélyeztetik.

Most azonban mégis mellette állt Fortuna, ugyanis az áramütés után egy figyelmes természetvédőnek köszönhetően állatorvoshoz került. De ezután kezdődött a kálváriája.

Levágták a madár karmait Forrás: Hortobágyi Madárpark

– írja saját honlapján a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház Alapítvány. – Rossz célpontot szemelt ki, ugyanis a további ártalmak elkerülése érdekében az állatorvos levágta a vércse karmait és a csőre végét is.

A Madárpark szakemberei azonban megjegyezték, hogy véleményük szerint jelen esetben a vörös vércse azon kívül, hogy természetvédelmi szempontból védett madárfajnak számít,

esetében egy teljesen fölösleges beavatkozásról beszélünk, hiszen a kezelés szempontjából és a madár érdekében semmi szükség nem volt rá.

Hasonló esetekben érdemes inkább a területi illetékes Nemzeti Park dolgozóitól vagy a kijelölt madármenhelyek egyikétől segítséget, tanácsot kérni Forrás-illusztráció: Wikimedia Commons/Aelwyn

A vörös vércse amúgy közepes termetű sólyomféle, Magyarországon védett, eszmei értéke 50 ezer forint egyedenként.